H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 26. (Zirc, 2009)

TÓTH SÁNDOR: Adatok a Bakonyvidék csípőszúnyog faunájához (Diptera: Culicidae), I.

igen gyakran teljesen lehetetlenné teszi. Ezért az e célra módosított lepkehálóval célszerű egyenként megfogni, majd kloroformos üvegben rögtön elkábítani az állatokat. Az embert támadó nőstény imágók viszonylag könnyen befoghatok az ún. szúnyogszippantó-cső segítségével. Ez 3 cm átmérőjű és 12-15 cm hosszú, egyik végén tölcsérszerűen behúzott, másik végén átfúrt parafa dugóval lezárt, vastag falú üvegcső. A dugó furatába 7 mm-es, belső végén tüllel lezárt fém- vagy üvegcső illeszkedik, melynek a másik végét 70-80 cm-es gumicső hosszabbítja meg (E ábra). Az egyszerű eszköz nagyon jól bevált lakás, pince, barlang stb. falán ülő szúnyogok gyűjtésére is. Kétségtelen előnye, hogy alkalmazása során nem kopnak le az állatok pikkelyei. parafadugó üvegcső gumicső 70-80 cm E ábra: Szúnyogszippantó-cső vázlatos rajza Az elsősorban szúnyogsűrűség mérésére, ritkábban faunakutatásra használatos eszközök közül főleg külföldön terjedt el az ún. szén-dioxid csapda (kép a belső borítón). Ennek működtetéséhez szárazjégre van szükség, melynek előállítása, tárolása és szállítása a gyakorlati munkában nehézségekbe ütközik, ezért a Bakonyvidéken csak kis mértékben került sor az alkalmazására. Viszonylag gyenge hatásfokkal gyűjti a csípőszúnyogokat a fénycsapda, melyben a törékeny szúnyogok rendszerint tönkremennek, különösen akkor, ha sok nagy testű éjjeli lepke és bogár kerül a csapdába. A fénycsapdánál valamivel eredményesebben használható szúnyoggyűjtésre a Malaise-csapda (kép a belső borítón), melyet főleg közvetlenül a vízparton vagy a vízhez közeli erdőben érdemes felállítani. Ellentétben az előzőkkel, a Malaise-csapda nem vonzza a szúnyogokat, a főleg éjszaka röpködő állatok véletlenül kerülnek bele. A szúnyogkutatás alapvető, egyben nélkülözhetetlen módszere a lárvák gyűjtése. Több olyan faj van, melyet szinte kizárólag lárva alakban sikerül gyűjteni. A lárvák (bábok) gyűjtése és „laboratóriumban" történő nevelése nélkül nem kaphatunk teljes képet egy terület csípőszúnyog faunájáról. Az anyag meghatározásához BECKER et al. (2003), MIHÁLYI (1955), MIHÁLYI & GULYÁS (1963), MOHRIG (1969) TÓTH (2007), valamint KENYERES & TÓTH (2008) munkái szolgáltak alapul. Nevezéktan tekintetében részben az előzőkben említettek, a „Catalog of palaearctic diptera" sorozat csípőszúnyogokkal foglalkozó kötete (MINÁR 1990), a Magyarország és a Bakonyvidék csípőszúnyogjait tartalmazó tanulmányok (TÓTH 2004, 2006) voltak az irányadók.