H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 25. (Zirc, 2008)
KENÉZ ÁRPÁD – SZABÓ MÁTÉ – SALÁTA DÉNES – MALATINSZKY ÁKOS – PENKSZA KÁROLY: A pénzesgyőr-hárskúti hagyásfás legelő tájtörténete és vegetációja
Bevezetés Az 1900-as évek elején az erdei legeltetés, a legelőerdők kialakítása és a fás legelők problémaköre eléggé megosztotta az erdészek és az állattartók véleményét. Komoly gondot jelentett a legelőterületek csökkenése, melyek ellensúlyozására, ideiglenesen legelőerdőket kezdtek kialakítani. A legelőerdők mellett ismeretes volt a folyamatosan legeltetett fás legelő (ligetes legelő) is. A szakemberek egyik tábora azt állította, hogy az erdő csak erdészeti használatban lehet, mert az nem gazdaságos, ha egyszerre a fatermelés és az állattenyésztés is cél, mivel így kisebb a hatékonyság. Ugyanekkor a másik tábor azt állította, hogy az állattenyésztés szempontjából az ilyen legelőerdők és fáslegelők kiválóak, mert megfelelő körülményeket biztosítanak. Még az erdei legeltetést favorizáló szakemberek között is volt nézeteltérés a téma kapcsán. A BERENDY (1902) és MÁRTON (1902) által írt cikkek alapján egyértelműen kiderül az akkori erdész-állattartó ellentét, valamint, hogy a fás legelők és a legelőerdők kezelése kialakítása igen nehézkes feladat volt. A belterjes gazdálkodási formák elterjedésével a gyepre (illetve fás legelőre, legelőerdőre) alapozott állattartás csökkent, így a legelőerdőkön és a fás legelőkön felhagytak a legeltetéssel, minek következtében ezek fokozatosan eltűnnek, hiszen a természetes erdősülési folyamatok során erdőkké válnak. Ily módon az a fontos természetközeli élőhely és tájképi forma is megszűnik, amit kizárólag a fás legelő tud biztosítani. Ez maga után vonja azt is, hogy nagyon sok olyan állatfaj eltűnik, melyek csak az ilyen nyílt és teljesen zárt élőhely közötti átmenetben, a szegélyhatás biztosította körülmények között képesek élni. Ilyen fajok például a búbosbanka (Upupa epops), a szalakóta (Coracias gamilus) és különböző falakó denevérfajok (HARASZTHY et al. 1997) Az általunk vizsgált terület a Magas-Bakonyban található, Zirctől 10 km-re. Pénzesgyőrtől délre Hárskúttól pedig északra fekszik. A legeltetéssel az 1990-es évek elején hagytak fel. A hagyásfás legelő összterülete mintegy 161 ha, melyet jelenleg a hatalmas hagyásfákon kívül leginkább a cserjék uralnak. A vizsgált terület természeti értékeivel SZABÓ et al (2007) és HORVÁTH és PINTÉR (2003), a tájhasználatra vonatkozó múltjával SALÁTA et al. (2007) foglalkozik részletesen. SZABÓ et al. (2007) felmérése szerint a területen 217 növényfaj fordul elő. Anyag és módszer Helytörténeti kutatásaink során a helybéliektől személyes interjú módszerrel gyűjtöttünk adatokat. A térség történetére vonatkozóan az említett szakirodalmakból és a Veszprém Megyei Levéltár írásos- és mikrofilmes dokumentációiból szereztünk információkat. Térképes anyagaink a Hadtörténeti Múzeum Térképtárából származnak. A légi felvételek és a katonai munkatérképek szelvényszáma L-33-36-B-C, méretarányuk a repülési évtől és az alkalmazott fényképezési technikától, valamint a nagyítások és kicsinyítések mértékétől függően változó. A cönológiai felvételeket a fás legelő különböző részein készítettük. A felvételezési helyek között található frissen kaszált sáv, amely enyhe átmenettel kapcsolódik egy cserjés, fátlan szakaszhoz, emellett felvételeket készítettünk még a böhöncök koronavetülete alatt, valamint az ezektől távolabbi cserjétlen gyepekben is.
