H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 25. (Zirc, 2008)

KENÉZ ÁRPÁD – SZABÓ MÁTÉ – SALÁTA DÉNES – MALATINSZKY ÁKOS – PENKSZA KÁROLY: A pénzesgyőr-hárskúti hagyásfás legelő tájtörténete és vegetációja

1%8-ra csupán a túllegeltetett foltok nagyságában állt be változás. Valószínűleg ebben az időszakban volt a legmagasabb az állatlétszám, mert a világos foltok aránya növekszik. Itt ki kell térnünk a terület északi részén, a hárskúti földút keleti oldalán látható nagyobb kiterjedésű világos foltra, ami a nagyobb mértékű igénybevételt jelöli. A jelenség megfigyelhető a legelő északi részén elhelyezkedő Delelő-dombon is, ahová a reggeli kihajtásnál érkeztek, és ahol az esti behajtásnál gyülekeztek a jószágok. Itt hajtották le a csordások, juhászok az útról a csordát illetve a nyájat. A Magyar Honvédség, 1:25 000 illetve 1:50 000-es méretarányú munkatérképei katonai célokra készültek, így számunkra kevésbé hasznosak, mint a légi felvételek, de bármilyen terepi munkához segítséget nyújtanak. Az erdős területeket világoszöld színkóddal, határozott körvonalakkal ábrázolják, míg az összes többi területet (szántó, rét, legelő) egységesen fehér színnel jelölik. A kutatási területen néhány kisebb területet ábrázolnak erdőként, valamint láthatóak a hagyásfák sematizált jelei is. A soron következő légi felvétel az 1984. évből származik. Erre az időszakra a szántóföldeket több tíz hektáros táblákká egyesítették, ami az akkori felfogás szerint gazdasági szempontból előnyös, ugyanakkor a biodiverzitás és a biotóphálózat szempontjából egyértelműen hátrányos volt. A már sokat emlegetett erodált foltok nagysága egyértelműen növekedett az eltelt 16 évben. A legelőt északról határoló szántót és a földúttól nyugatra eső területeket is a legelőhöz csatolták, így annak nagysága megfelel a mainak. A terület hárskúti úthoz közelebb eső 2/3-a cserjéktől, bokroktól mentes, a legeltetésről a fákat körülvevő világos foltok adnak bizonyságot. A keleti és déli részen viszont láthatóan erősödött a cserjésedés mértéke. A Tilos-erdő menti sávot már teljesen összefüggő állomány borítja. A böhöncök koronái között egyre sűrűbben láthatóak kisebb cserjék, bokrok körvonalai. Az út nyugati oldalán lévő állomány záródása nyilvánvaló. A déli részen már méret szerint is több kategóriába lehet sorolni a bokrokat, ami azt jelenti, hogy huzamosabb ideje nem tisztították folyamatosan a legelőt, esetleg csak néhány évente. Megállapítható, hogy a vizsgált területet egyre kisebb mértékben gondozták, így egyértelműen megindult a szukcessziós folyamat, amelynek kezdeti fázisa látható a légi fotón. Az utolsó legeltetés ideje az 1985 és 1990 közötti időszakra tehető, sajnos ezzel kapcsolatban kevés információ áll rendelkezésünkre. A helyi adatgyűjtések alapján körülbelül 18-20 éve hagytak fel a terület legeltetésével, az egykori juhász, Szersing Mihály (ex verb.) is csak a Pénzesgyőrtől északra fekvő területeken való legeltetésről számolt be. 1998-ra a cserjementesnek mondható területek hányada nagyon lecsökkent, legfeljebb 20%. A fátlan részek a földút két oldalán és a legelő közepén láthatóak. A szukcesszió előrehaladott. Az 1984-es felvételen sűrűbbnek látszó részek teljesen elbokrosodtak illetve elgyomosodtak, a Gerence nyugati oldalán húzódó sáv záródó állomány képét festi. Szinte mindenhol láthatóak kisebb-nagyobb cserjék, bokrok. A zártabb állományban még kisebb szigetekként jelen vannak nyíltabb gyepek, de ezek mára teljesen eltűntek. A legutóbbi felvétel készítésének ideje óta eltelt 14 év. Figyelembe véve azt a tényt, hogy az utolsó legeltetés akár 1990-1992 körül is lehetett, levonhatjuk a következtetést, amely szerint a folyamat jelentős ütemben halad előre. Mára a terület teljesen áthatolhatatlanná vált, mindenhol cserjék sűrűjén kell átverekednünk magunkat, a közlekedés szinte csak a vadászok terepjárói által kijárt csapásokon, valamint a vadak által kitaposott csapásokon lehetséges. A területen a Hajag Vidéke Vadásztársaság gazdálkodik, amelynek jelei a vadászlesek, ideiglenes fahidak, szórók (mé-