H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 24. (Zirc, 2007)

KÓNYA PÉTER: Adatok a Tapolcai-medence bazaltbányászatának történetéhez

Elhelyezkedés A Tapolcai-medence a Dunántúli-középhegység délnyugati részén fekszik. Nyugatról a Keszthelyi-hegység, délről a Balaton, északról és keletről a Déli-Bakony határolja. Neve önmagában csak a kis tengerszintfeletti magasságú síkságot jelenti, de e tájba természetesen a tanúhegyek is beletartoznak (1. ábra). Legmagasabb pontja a 438 méter magas Badacsony. A medence területének egy része az 1997-ben létrejött Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. 1. ábra: A Tapolcai-medence tanúhegyei (www.lazarus.elte.hu) Kezdetek Az első erődítéseket az i. e. II—I. évezred fordulóján nyugat felől érkező népcsoportok hozták létre (Badacsony, Csobánc, Haláp). Az illír, majd kelta törzseket az i. e. I. század végén a rómaiak követték. Nekik köszönhető a Tapolcai-medencét átszelő nagy hadiút megépítése, mely a mai Keszthely-Tapolca-Veszprém nyomvonalon haladt. A X. században jelentek meg a magyar törzsek, amelyek eleinte még csak fa- és földvárakat építettek. A tatárjárás után IV Béla kezdeményezésére épültek föl az első kővárak, például a Csobánc 1255-ben (2. ábra). Egy 1260-ból származó oklevél szerint a király Szigligetet a pannonhalmi bencéseknek adományozta várépítés céljából, mely két év alatt fel is épült (SELYEM 2003). A török uralom alatt a várak többször gazdát cseréltek, de Szigliget és Csobánc várát soha nem tudták bevenni. A Rákóczi-szabadságharc után a császár utasítására az épen maradt várakat lerombolták.