H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 20. (Zirc, 2001-2003)

SZÉL GYŐZŐ – KUTASI CSABA: Tihanyi élőhelyek bogárfaunisztikai vizsgálata

III. Anyag és módszer Gyűjtőhelyek A 2000 és 2001-ben a Tihanyi-félszigeten végzett bogarászati kutatások célja mindenekelőtt a természetvédelem szempontjából fontos aktuális faunakép megrajzolása volt, különös tekintettel a futóbogarakra (Carabidae), ganéjtúróbogarakra (Scarabaeidae) és cincérekre (Cerambycidae), hiszen a felsorolt csoportok fajai között igen soknak van többékevésbé kiemelkedő természetvédelmi státusza. Nem volt célunk tehát a teljességre törekvő faunisztikai feltárás. Gyűjtőtevékenységünk főként a száraz gyepekre irányult, de kiegészítésként más növényzeti típusokban (pl. sasos vízpart, feketefenyves) is végeztünk faunisztikai vizsgálatokat. A korábbi faunisztikai kutatásokkal szemben, amikor jobbára megelégedtek a „Tihany" lelőhely feltüntetésével, élőhelyenként végeztük a gyűjtéseket, és a kapott adatokat is így rögzítettük. A Tihanyi-félszigeten a két év folyamán összesen 17 területet vizsgáltunk meg (1. ábra). A helyszínek kiválasztásánál szempont volt, hogy azok között sok érintetlen és természetközeli terület legyen, ugyanakkor képviselve legyenek a félszigetre leginkább jellemző növényzeti típusok, amelyek - lehetőség szerint - nem célpontjai a turistaforgalomnak. Kontrollként kultúrterületeket (lucernaföld, szőlőültetvény) és egy degradált élőhelyet (irtásterület) is felvettünk a mintaterületek közé. A vizsgált területek a következők voltak: 1. Apáti-tető: száraz gyep, cserjés. Tipikus erdős-sztyep vidék, ahol száraz és magasfüvű sztyepterületek, kökény-galagonya-sajmeggyfoltok, valamint molyhos tölgyesek alkotnak mozaikot (2. ábra ld. a borítón). A száraz sztyeprét legjellemzőbb lágyszárú növényei a prémes gyöngyperje (Melica ciliata), az Orlay-turbolya (Orlaya grandiflora), a hegyi len (Linum austriacum), a piros gólyaorr (Geranium sanguineum). A talajcsapdákat a sztyepréten fák, cserjék tövében helyeztük le, a boros csapda egy nagyobb molyhos tölgyön üzemelt. 2. Apáti-tető: árvalányhajas gyep. A száraz gyepben a hosszúlevelű árvalányhajon (Stipa tirsa) kívül jellemző lágyszárú növény még a bókoló bogáncs (Carduus nutans). E helyen talajcsapdázást végeztünk, egy ízben (V 26-án) pedig egyelő gyűjtést is. 3. Apáti-tető: száraz gyep rózsabokrokkal. Az eredetileg sztyeplejtő jellegű, és nyilvánvalóan változatos növényzetű területet a legeltetés részben degradálta. A talajcsapdákat a rózsabokrok tövébe helyeztük le. 4. Apáti-hegy: feketefenyves szegélye. A telepített feketefenyves tájidegen, mindazonáltal a Balaton-felvidék számos pontján megtalálható, ezért vizsgálata indokoltnak látszott. A talajcsapdákat az erdő szegélyébe telepítettük, közel a száraz sztyeplejtőhöz. Az erdőszélen álló nagyobb feketefenyőn boros csapda is működött. 5. Apáti-hegy: száraz gyep, bokorerdő. A száraz sztyeprétet virágos kőrisből és molyhos tölgyből álló bokorerdő veszi körül. A sztyeprét jellemző lágyszárú növényei a mezei üröm (Artemisia campestris), homoki cickafark (Achillea ochroleuca), borzas szulák (Convolvulus cantabrica). A talajcsapdákat a gyepbe, a virágos kőrisek tövéhez közel helyeztük le. Egy kisebb kőrisfán boros csapda is üzemelt. 6. Levendulás. A Levendulás tulajdonképpen mandulaültetvénynek is tekinthető, melynek sorai között levendula tenyészik. A terület dél felé (a Balaton irányában) lejt, a félsziget legszárazabb és legmelegebb pontjai közé tartozik. A talajcsapdákat mandula-, illetve kisebb gyümölcsfák tövébe telepítettük, a boros csapda egy mandulafán üzemelt.