H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 20. (Zirc, 2001-2003)

KUTASI CSABA – KÁDÁR FERENC: Fénycsapdával gyűjtött futóbogarak (Coleoptera: Carabidae) Csopakról

FOLIA MUSEI HISTORICO-NATURALIS BAKONYIENSIS A BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI Zirc, 20. (2001-2003); 107-112. FÉNYCSAPDÁVAL GYŰJTÖTT FUTÓBOGARAK (COLEOPTERA: CARABIDAE) CSOPAKRÓL KUTASI CSABA

1 - KÁDÁR FERENC

2 'Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc 2

MTA Növényvédelmi Kutatóintézete, Budapest Abstract: Carabid beetles {Coleoptera: Carabidae) collected by light traps in Csopak (Hungary) A total of 58 species of carabids were collected by light traps of the Plant Protection and Soil Conservation Service of County Veszprém worked in Csopak from 1982 to 1992. Amara convexiuscula (MARSCHAM, 1802) and Ophonus parallelus (DEJEAN, 1829), are new species for the fauna of the Bakony Mountains. In the case of five rare species (Amara sabulosa (SERVILLE, \82l), Amara majuscula CHAUDOIR, 1850, Ophonus sabulicola (PANZER, 1796) Harpalus zabroides DEJEAN, 1829 and Badister peltatus (PANZER, 1797)) their distribution in Bakony Mountains is given. A hazai fénycsapdák anyagának feldolgozása során több fajlistát tettek közzé futóbogarakról (Carabidae) (SIROKI 1981; KÁDÁR - LŐVEI 1987, 1992; KÁDÁR - SZÉL 1989, 1995), azonban a Bakony területéről még nem közöltek ilyen adatokat. Ebben a dolgozatban a Veszprémi megyei Növény- és Talajvédelmi szolgálat Csopakon üzemelő fénycsapdája tíz év alatt (1982-1992) gyűjtött futóbogár-anyagának fajlistáját adjuk közre. A Jermy-típusú, 100 W-os égővel üzemelő fénycsapda a Szolgálat védett parkjában, a Balatonra néző hegyoldalon, kiskertektől körülvett helyen gyűjtött. A terület UTM kódja: YN 20/b. A fajok határozásához FREUDE (1976) és HURKA (1996) munkáit használtuk. Az Ophonus nem fajainak pontos determinálása ivarszervi vizsgálattal történt, melyhez SCIAKY (1987) revízióját vettük igénybe. A fajokat RETEZÁR (1999) fajlistája alapján, némileg módosítva közöljük. A név után a fajok elterjedését és ökológiai jellemzőit is megadjuk, előbbit HURKA (1996) utóbbit pedig KIRSCHENHOFER (1989) munkája nyomán.