Kenyeres Zoltán (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 18. (Zirc, 1999)

KUTASI CSABA: Futóbogarak (Col: Carabidae) vizsgálata a veszprémi Csatár-hegyen és környékén

Hazánkban ezzel szemben meglehetősen ritka, leginkább fényen gyűjtötték. A Bakonyon kívül ismerjük Békés-megyéből (Doboz, Makó, Szanazug). (CSÍKI 1946, ÁDÁM RUDNER 1996), a Hortobágyi Nemzeti Parkból (Nagyiván), Zemplén megyéből (Györgytarló, Rostalló), Budapestről és környékéről (Budakeszi, Esztergom, Nagykovácsi) (KÁDÁR - SZÉL 1989), a Vértesből [(Gánt (Kőhányás)], a Balaton déli partjáról (Siófok, Balatonöszöd) (CSÍKI 1946), valamint Dél- és Nyugat-Dunántúlról (Baranya, Csepreg). TÓTH 1973-ban a Bakonyból egyetlen tihanyi adatát említi, azóta Vászolyból is előkerült (RETEZÁR 1998). A Veszprémi Csatár-hegyen 1997. 08. 4. és 6. között lámpázással sikerült gyűjteni. Amara majuscula Chaudoir, 1850 A fajt először HORVATOVICH (1981) közölte hazánkból. Az azóta eltelt 20 év alatt számos magyarországi lelőhelyét közölték. Ismerjük az Alföldről (Bátorliget, Debrecen, Makó, Újfehértó) (HORVATOVICH 1981, KÁDÁR - SZÉL 1989), a Dél-Dunántúlról (Drávaszabolcs, Hosszúvíz, Karapancsa, Kopárpuszta, Potony, Vásárosbéc, Vízvár) (HORVATOVICH 1990, 1992a, 1992b, 1995, 1998), a Nyugat-Dunántúlról az Őrségből (Apátistvánfalva) (SZÉL - HEGYESSY 1996), továbbá Nagykovácsiból és Gárdonyból (KÁDÁR - SZÉL 1989). Az előkerült példányok többségét fénycsapdával fogták, száraz és nyílt helyeken (SZÉL - HEGYESSY 1996), ezzel a módszerrel almaültetvényekben is több helyen gyűjtötték (KÁDÁR - SZÉL 1989). A veszprémi Csatár-hegyen 1997. 08. 4. és 6. között lámpázással gyűjtöttük, a Bakony faunájára új fajt. Összegzés és értékelés A Csatár-hegyen és környékén 1997. 04. 10. és 10. 21. között öt élőhelyen végeztünk vizsgálatokat talajcsapdázással, melynek során összesen 36 futóbogárfaj 1226 egyedét gyűjtöttük. A habitatok a futóbogár együttesek szempontjából három jól elkülönülő csoportot alkotnak. Ezek közül az egyiket a vízparti mintahely, a másikat a lejtősztyepp, a harmadikat pedig az erdei társulások együttesei képezik. Ezt az ordinációs módszer (Horn-index) eredménye is jól szemlélteti (2. ábra). Az egyes élőhelyek gyakori fajait, relatív gyakoriságukat és az együttesek jellemzőit az I. táblázat mutatja. A legtöbb fajt (20) és a legmagasabb egyedszámot a Séd-partján regisztráltuk, itt a patakparti bozótos szélén voltak lehelyezve a csapdák. A domináns faj 60%-os gyakorisággal az Abax parallelepipedus volt, szubdominánsnak pedig a Pterostichus melanarius (12 %) bizonyult. A közeli szántóföld fajai közül a Platynus dorsalis és a Pseudoophonus rufipes 5%ot meghaladó gyakorisággal fordult elő. Több szántóföldi (Amara communis, Calathus fuscipes, Ophonus rufibarbis, Brachinus crepitans) és vízkedvelő (Pterostichus niger, Platynus assimilis) faj mellett itt gyűjtöttük a Bakony faunájára új Amara gebleri-t, valamint a pannon változófutrinkát (Carabus scheidleri pannonicus). Ez utóbbi alfaj a Bakonyban csak a Balaton-felvidék patakok menti nedves rétjein él (RETEZÁR 1998). A védett Carabus fajok közül itt további négy fajt sikerült kimutatnunk (Carabus cancellatus, C. convexus, C. coriaceus, C. hortensis). Három erdei habitatban végeztünk vizsgálatot, a hegy csúcsához közel, valamint a hegy északi és keleti lábánál. A csapdák a csúcshoz közel, mészkedvelő tölgyesben lettek leásva, a második és a harmadik mintaterület az északi hegylábtól megjelenő extrazonális bükkösben volt. Ez utóbbiak közül egyik az északi völgytalpon található, ahol szinte homogén bükkösben üzemeltek. A másik csapdatelep a keleti oldalon volt, ahol a társulás csak vékony