Futó János (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 16. (Zirc, 1997)

GALÁCZ ANDRÁS: Mélységek és sekélyességek. A dunántúli-középhegységi jura kutatásának 125 éve

Ami a jura kőzetek fácies-értelmezését illeti, VADÁSZ véleménye egyértelmű: szerinte ezek sekélytengeriek, akárcsak az egész „mediterrán juraöv ammoniteszes fáciese", nem pelágikus, hanem hemipelágikus képződmények. „Hemipelágikus üledékek" alatt VADÁSZ a litorális és mélytengeri zónák közötti tengeraljzat-sávban lerakódó képződményeket ér­tett. A jura üledékek keletkezési mélységéről tett megállapításai értékéből sajnos sokat le­von az a tény, hogy a probléma megoldása szempontjából oly fontosnak tartott foraminifera-elemzéseit később nem sikerült ellenőrizni (lásd MAJZON 1966, p. 588). VA­DÁSZT, úgy tűnik, foraminifera-vizsgálataiban üldözte a balszerencse. 1910-ben a Balaton­felvidék triász foraminiferáit ismertetve ellenőrzés nélkül közölte egy korábban gyűjtött, STÜRZENBAUM hagyatékában talált anyag vizsgálati eredményeit. SCHUBERT, azon idők egyik legnagyobb mikropaleontológusa szinte azonnal megkérdőjelezte a fauna triász korát (1911), majd SCHRÉTER (1915) tisztázta, hogy valójában miocén együttesről van szó. VA­DÁSZ 1933-ban (vajon miért csak akkor?) kínos magyarázkodásra kényszerült. A partvonal kérdésében is nagyon határozott véleményt formált, s pontos térképet is rajzolt (VADÁSZ 1913, p. 115). A térképen bejelölt liász partvonal a mai Bakony, Vértes és Gerecse közepén húzódik, nagyjából DNy-ÉK-i irányban (3. ábra). A Mecsek területére is bejelölte a tenger/szárazföld határát, s ezzel a Dunántúl nagyobb részét egykori jura szára­zulatként értelmezte, utalva arra, hogy ez a rekonstrukció részletekben módosítva, de alap­jaiban megfelel POMPECKJ abban az időben népszerű ősföldrajzi térképének. Bár VADÁSZ rajza a liász helyzetet mutatja, érvényessége szélesebb körű: „Ez a partvonal állandó ma­radt az egész mezozoikumon keresztül, sőt a jura második felében a szárazföld növekedett a tenger rovására, mely utóbbi csak az eocénben hódított vissza egyes részeket, egyesek azonban talán csak a legfiatalabb harmadidőszakban kerültek újból víz alá" (VADÁSZ 1913, p. 114). VADÁSZ térképe nagyon hasonlít PRINZ ősföldrajzi térképére (lásd 1. ábra), azzal a nem mellékes eltéréssel, hogy míg PRINZ rajzán az ország nagyobb része a „Mediterrán li­ász-tenger" területére esik, VADÁSZ ábráján ugyanezen részek szárazföldként választják el a középhegységi és a mecseki jura területeket. Ez már csak ezért is érdekes, mert VADÁSZ PRINZ bakonyi jura munkáját igen nagyra becsülte, mondván (1960a, p. 110): „Ebben gyö­kereznek a bakonyi jurára vonatkozó első hazai ősföldrajzi megállapítások, valamint a PRINZ által meghonosított haladó szemléletű további jura tanulmányok, melyek a mai föld­tani újravizsgálatok korszerű irányaihoz vezettek." Ami a jura üledéksorok hézagosságát illeti, VADÁSZ korábbi saját és TAEGER által is osz­tott véleményét ismételte meg: „a Magyar Középhegység juraüledékei hézagosságának okát helyesen keressük a parteltolódásokban és az ezzel járt szárazföldi időszakokban" (u.o., p. 120). Úgy tűnik, ez a magyarázat tudatos választás más genetikai értelmezéssel szemben. Ekkor például már rendelkezésére állt UHLiGnak halála évében (1911) publikált briliáns összefoglalása a juráról, amiben a Magyarországot is magába foglaló mediterrán provinci­áról mint a „dauerndte ozeanische Tiefe" területéről ír (p. 356). VADÁSZ tudott arról, hogy a jura időszaki alpi képződmények hézagosságát NEUMAYR (1871, pp. 525-526, 1883) a ten­geraljzathoz közeli, üledékeket elsodró áramlásaival magyarázta. „A déli Bakony a felső li­ász és tithon között nem volt tengerrel borítva" - írja VADÁSZ (1911, p. 36) - „az üledékek hiányának sokkal természetesebb magyarázata ez, mint Neumayrnak az alpesi jura héza­gosságára vonatkozó s kissé erőltetettnek látszó megokolása, a mely egyes képződmények hiányát az áramlások járásával hozza kapcsolatba". Azt a tényt, hogy a dogger bakonyi elő­fordulásáról is vannak adatok, VADÁSZ - és TAEGER is - sajátosan kerülték meg. PAUL mun­káját (1862), amiben magasabb dogger (mai értelemben vett bajóci - lásd GALÁCZ 1975) fa­unas rétegeket említett a Somhegyről, tehát a Bakony közepéről, egyszerűen nem vették fi­gyelembe, vagy adatait hibás faunahatározáson alapulóaknak tartották. A csernyei alsó-

Next

/
Thumbnails
Contents