Bauer Norbert (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 15. (Zirc, 1996)

KEVEY BALÁZS: A Ranunculus nemorosus DC. társulási viszonyai Magyarországon

elenyésző. A karszterdők e típusában sziklaalakzatok nem figyelhetők meg. A dolomit sajátos hőháztartási tulajdonságai miatt az ilyen erdőkben meglehetősen hűvös mikroklíma uralkodik, s ezzel magyarázható egyes glaciális vagy posztglaciális reliktumfajok megjelenése (ZÓLYOMI 1936, 1942, 1950, 1952, 1958). Ilyen növény az Esztergáli-völgyben az Allium victorialis, a Carex alba és a Ranunculus nemorosus, kissé távolabb pedig az endemikus Primula auricula subsp. hungarica. Alább öt cönológiai felvétel alapján jellemzem a Ranunculus nemorosus társulási viszonyait. A vizsgált karszterdő (Fago-Ornetum) lombkoronaszintje a valódi bükkösökéhez (Daphno laureolae-Fagetum) hasonló, s túlnyomórészt Fagus sylvatica képezi. Borítása eléri a 80-90 százalékot, de magassága - a sekély talajnak köszönhetően - csak 13-15 m. A Fraxinus ornus csak szálanként fordul elő, többnyire a 8-10 m magas és laza, alsó lombkoronaszintbe szorul vissza, jelentős részük pusztuló állapotban van, amely feltehetően a felső szint erős árnyékoló hatása miatt következik be. E szintben egyéb alacsonyabb termetű fák is megtalálhatók, mint a Pyrus pyraster, a Sorbus aria és a Sorbus torminalis. A cserjeszint gyengén, esetleg közepesen fejlett. Borítása legfeljebb 25%-ot éri el, maximális magassága pedig 3 m. A fák fiatal egyedei mellett itt él a Cotinus coggygria és a Daphne laureola. Elkülöníthető egy igen fejletlen, legfeljebb 5% borítású alsó cserjeszint (újulat) is. Itt él - a korábban említett fontosabb fák és cserjék fiatal egyedei mellett - a Daphne mezereum. A vizsgált állomány gyepszintje többnyire fejlett, 50-85% borítást mutat. Fáciesképző növénye az Allium victorialis és a Carex alba, s közöttük szálanként, vagy kisebb csoportokban fordul elő a Ranunculus nemorosus (1/1-4. táblázat). Soó (1964) a karszterdőket (Fago-Ornetum) - a száraz tölgyesekkel és bokorerdőkkel együtt - az Omo-Cotinion csoportba helyezte. Ezzel szemben ISÉPY (1981) megállapította, hogy e társulás a törmeléklejtő-erdőkhöz (Mercuriali-Tilietum) áll a legközelebb, s cönológiai helyét inkább a Carpino-Fagetea (Fagetalia) osztályban (ill. sorozatban) látja. A karakterfajok csoportrészesedése (2. táblázat) szintén alátámasztja ISÉPY (1981) eredményeit. Jelen tanulmánynak ugyan nem célja a bakonyi erdőtársulások összehasonlító vizsgálata, de a felhasznált kutatási dokumentumok (FEKETE-KOMLÓDI 1962; ZÓLYOMI 1958, 1967; ISÉPY 1981; KEVEY ined.) szerint a Carpino-Fagetea (Fagetalia) és a Querceteapubescentis-petraeae elemek aránya a karszterdők (Fago-Ornetum) és a törmeléklejtő-erdők (MercurialiTilietum) között igen hasonló. A Tilio-Acerion elemek kisebb, valamint a CephalaentheroFagion fajok nagyobb részaránya révén azonban e társulás különbözik a törmeléklejtő-erdőktől (Mercuriali-Tilietum). Ugyanezt támasztja alá több montán elem jelenléte is, mint a jelen felvételekben (1. táblázat) is előforduló Allium victorialis, Aquilegia vulgaris, Carex alba, Laserpitium latifolium var. libanotis, valamint a társulás egyéb állományaiban élő Calamagrostis varia, Carduus glaucus, Festuca amethystina, Primula auricula subsp. hungarica, Rubus saxatilis, Taxus baccata stb. E növények feltehetően glaciális, vagy posztglaciális reliktumok (ZÓLYOMI 1936, 1952). Jelenlétük alapján megállapítható, hogy az elegyes karszterdők (Fago-Ornetum), az Északi-középhegységből - ZÓLYOMI (1967) által - leírt sziklai bükkösök (Seslerio-Fagetum) rokontársulásai a Dunántúli-középhegységben. Cönológiai helyét ezért a Cephalanthero-Fagion csoportban látjuk, a Ranunculus nemorosusA pedig hazai társulási viselkedése miatt - Cephalanthero-Fagion fajnak tekinthetjük. S