Bauer Norbert (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 15. (Zirc, 1996)

SZINETÁR CSABA - MILTÉNYI ATTILA: Adatok a Ság-hegy pókfaunájának ismeretéhez

1 9, „F", 1998. Ol. 28. (kéreg alól) Lycosidae Pardosa pullata (Clerck, 1757) 1 +, „D" 1998. 04. 08. (gyepből) Liocranidae Apostenus fuscus Westring, 1851 1 9,1 O*, „C", 1998. 10. 11. (kő alól) Gnaphosidae Scotophaeus scutulatus (L. Koch, 1866) 1 9, ,,A', 1998.10.21. (kő alól) Thomisidae Pistius truncatus (Pallas, 1772) 1 9, „F", 1999. 01. 28. (kéreg alól) Salticidae Salticus scenicus (Clerck, 1757) 1 OT, „A", 1998.05.09. (kő felszínéről) Értékelés A Sághegy talajzoológiai szempontból eddig csaknem teljesen ismeretlen volt, így jelen vizsgálat adatai fontos kezdeti eredményeknek tekinthetők. A vizsgálatok során 50 pókfaj jelenlétét sikerült kimutatni a Sághegyről. Az 1997-es téli gyűjtésekkel együtt ez együttesen 52 fajt jelent. A Somló korábbi adataival összevetve megállapítható, hogy viszonylag magas számban vannak közös fajok, melyek alátámasztják a Kisalföld bazalt tanúhegyeinek hasonló környezeti adottságait. LOKSA Imre somlói vizsgálataival összevetve 18, a saját 1987-es vizsgálatok esetében pedig 16 a minták közös fajainak száma (3. táblázat). A Somló, valamint a Sághegy bokorerdőinek (az „E" és vele azonos kitettségű „A'biotópok) talajlakó pókfajai alapján számolt szimilaritás értékei a Renkonen-index esetében c

R

= 0,3, illetve a Czekanowsky-index esetében c

c

=0,45. Ezen értékek a Somló bokorerdejének és a vele párhuzamosan vizsgált északi kitettségű bükkösének esetében csupán c

R

= 1,94, illetve c

c

=0,28, azaz lényegesen alacsonyabb értékek. Az alábbiakban, a bevezetőben megfogalmazott kérdések köré csoportosítva azokról a fajokról szólunk, melyek gyakoriságuk és a párhuzamosan felmért biotópokon belüli eloszlásuk alapján külön figyelmet érdemelnek. A bokorerdők talajfaunája 1. A hegy északnyugati és nyugati oldalán fennmaradt bokorerdő fragmentumok talajfaunája mennyiben őrzi még a bokorerdőkre jellemző fajokat? Az említett élőhely-rekonstrukciót követően lesz-e honnan visszatelepülni a bokorerdei fajoknak? A hat vizsgált élőhely közül faj- és egyedszám tekintetében egyaránt a nyugati oldal bokorerdőfoltja („E" biotóp) mutatta a legmagasabb értékeket. A fajok közül két faj kiemelése különösen indokolt. Az Alopecosa sulzeri kizárólag ebben a biotópban fordult elő. Tipikus erdőssztyeppi faunaelem. A közép-európai bokorerdők karakterfaja (LOKSA 1966, 1972). A faj csak a csekély antropogén hatás alatt álló élőhelyeken fordul elő (BUCHAR 1992), így jelenléte az eredeti vegetáció indikátorának tekinthető. Hasonlóan értékelhető a