Futó János (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 14. (Zirc, 1995)

RETEZÁR IMRE - SZÉKELY KÁLMÁN: Vászoly és környékének futóbogarai, cincérei (Coleoptera: Carabidae, Cerambycidae)

láprétek (Nagy-rét, Bab-völgy), valamint nádas-sásos területek (Diós-rét) veszik körül. Ezen kívül csupán a Vászoly és Dörgicse között elterülő Nagy-erdőben, a Nagy-tó és a Nyelő nevű, nyárfákkal szegélyezett nedves, sasos rész található, helyenként nyílt víztükörrel. Éghajlata viszonylag száraz és meleg, szubmediterrán jellegű, a területen belül jelentősen eltérő mikroklimatikus viszonyokkal. A vegetáció képe a Balaton-felvidék nagy részéhez hasonló, de nagyon sokszínű. A területet a természetes és a kultúrnövényzet váltakozása, egymáshoz viszonyított mozaikszerű elhelyezkedése jellemzi. E változatosság alapján az alábbi tájrészeket különböztettük meg, melyek egyben jellegzetes élőhelyeket is jelentenek. I. Vászolytól É-ra, az Alsó-erdőt és a Felső-erdőt magába foglaló terület, csertölggyel, gyertyánnal, erdeifenyővel elegyes, öreg molyhos tölgyes karszterdő. II. A fűzzel szegélyezett Vászolyi-séd menti láprét, sásos-nádas rétek, nedves kaszálók (Diós-rét, Nagy-rét és a Bab-völgy egy része). III. Az Örvényesi-séd (Szurdok- vagy Szakadék-völgy) völgye, és az általa, valamint a Bab-völgy által közrefogott Körtvélyes (242,0 m tszf.), erdeifenyővel elegyes cseres-tölgyes alkotta zárt karsztbokorerdő. IV A terület központi részét képező Nagyvár-tető (305,8 m tszf.) és az Öreg-hegy (267,1 m tszf.) alkotta gerinc, igen változatos élőhelyekkel. A D-i és DK-i oldalakon a lejtősztyepptársulások dominálnak, a magasabb részeken mészkő kopárok és sziklagyepek vannak. A hegyoldal nagy részén, de csak kisebb csoportokban molyhos tölgyet, virágos kőrist találunk, főként cserszömörce és galagonya társaságában. A hegytető és a gerinc jellemző fája a csertölgy, elegyesen gyertyán, fenyő, kőris, akác társaságában, gazdag aljnövényzettel. Az É-i és ÉNy-i oldal tölggyel elegyes gyertyános bükkös, meredeken éri el a hegy lábánál kanyargó Vászolyi-sédet, melynek hűvös mikroklímájú, É-i irányba néző szegélye idős extrazonális bükkösökben folytatódik. V A terület legnagyobb összefüggő erdőterületét a Keresztfa-tető (349,4 m tszf.), a Nagy-erdő (322,0 m tszf.), a Kő-hegy (312,9 m tszf.), a Zimmer-tető (301,5 m tszf.) és a Nagy-les-hegy (304,2 m tszf.) alkotta tömb képezi, amelyben a Balaton-felvidék szinte valamennyi növénytársulása megtalálható. VI. A Dörgicse és Balatonakaii közötti Vízterítő és Magyal dűlők alkotta ritkás, cserszömörcés, molyhos tölgyes karsztbokorerdő. VII. Örvényestől Balatonakaiiig a Balaton partvonalával párhuzamosan húzódó Dongómező és Nagy-mező alkotta kőrissel, juharral és szillel elegyes molyhos tölgyes karsztbokorerdő. A Dongó-mező hatalmas, öreg molyhos tölgyei ritkaságok. A fenti kistájak közötti területeket szőlőtáblák és gyümölcsösök alkotta kultúrvegetáció tölti ki. Főleg az utóbbiak között sok a felhagyott, pusztuló állomány, amely ritka, fitofág bogarak élőhelyéül szolgál. Gyűjtési módszerek A futóbogarak gyűjtésénél a leggyakrabban és legeredményesebben alkalmazott módszer a fénnyel történő gyűjtés volt, amellyel 72 faj került elő. Az erre igazán alkalmas idő (fülledt meleg, 20 °C feletti hőmérséklettel, front előtti állapot, teljes szélcsend, fedett égbolt) azonban viszonylag ritka, egyes években esetleg csak egy-két alkalommal fordul elő. Ezen kívül talajcsapdázást és egyelő gyűjtést alkalmaztunk. A talajcsapdázás (ecetes vízzel) elsősorban a nagy futóbogaraknál volt eredményes, míg egyelő gyűjtéssel a nedves helyeken történő