Futó János (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 14. (Zirc, 1995)

KUTASI CSABA: Ritka és jellegzetes Balaton-felvidéki bogárfajok (Coleoptera)

Carabidae - Futóbogarak Bembidion fumigatum (DUFTSCHMID, 1812) - Füstös gyorsfutó Euroszibériai elterjedésű, stenotop, nedvesség- és sókedvelő faj (KIRSCHENHOFER 1989). Az európai tengerek partján sokfelé előfordul, kedvező ökológiájú viszonyok között sóban szegény területeken is megtalálható, elterjedése hazánkban sporadikus (HORVATOVICH 1982). A Dél-Dunántúlról ismerjük a Mecsekből (HORVATOVICH 1978, 1982, 1991), a Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzetből (HORVATOVICH 1992a), a Dráva-mentéről (HORVATOVICH 1995a). Az Őrségi Tájvédelmi Körzetben (Apátistvánfalva, Magyarszombatfa) is gyűjtötték (SZÉL-HEGYESSY 1996). Bátorligeten és Debrecenben fénycsapdával nagy tömegben fogták (HORVATOVICH 1982). A Hortobágyi, a Kiskunsági és az Aggteleki Nemzeti Park területéről is vannak adatai. A Fauna Regni Hungariae-ben (KUTHY 1897) Budapestről, Kalocsáról, Tiszafüredről, Nyíregyházáról és a Fertő-tóról említik. A Magyar Természettudományi Múzeum (továbbiakban MTM) gyűjteményében megtalálhatók még Pest megyéből (Pécel, Isaszeg), a Balaton déli partjáról (Siófok) és a Kis-Balatonról származó példányok. A Vértes peremvidékén, a Majki-tavak (Oroszlány) mocsaras élőhelyén is sikerült gyűjteni (KUTASI-SZÉL 1996). A Bakonybol TÓTH (1973) két lelőhelyét közli (Fenyőfő, Tihany), azóta előkerült Vászolyról (Öreg-hegy), Örvényesről (Bánya-tó) (RETEZÁR-SZÉKLY 1995), nagyobb példányszámban pedig a Keleti-Bakonyból (Bakonycsernye: Szarvasbükk) (KUTASI 1998a). Legújabb lelőhelye a Balaton-felvidéken a paloznaki Tücsök-kút vízparti élőhelye. Fotoaktív faj, leginkább fénycsapdával gyűjtötték. Megfogták még rostálással, fűhálózással, parttaposással. Hat bakonyi lelőhelyéből négy a Balaton-felvidékre esik (1. ábra), valószínű, hogy további élőhelyeit fogjuk megismerni erről a kistájról. Masoreus wetterhali (GYLLENHAL, 1813) (belső borító a kötet végén) Palearktikus elterjedésű, stenotop, psammophil faj, amely homokos partokon, száraz gyepeken, alacsony vegetációval borított ruderáliákon fordul elő (KIRSCHENHOFER 1989). Magyarországon szórványos előfordulású, ritka faj, melyet az Alföld, illetve a dombvidék száraz, homokos területein, mindenütt kis példányszámokban gyűjtöttek. Az Alföldről ismerjük a Hortobágyról (NYILAS 1991, idézi SZÉL 1996), Bugacról, Ágasegyházáról, Újfehértóról és Bátorligetről. A Dunántúlról az alábbi adatai ismertek: Győr, Pápa, Siófok, Szár, Székesfehérvár, Nagykovácsi (Nagy-szénás). A Gödöllői-dombságból (Pécel, Isaszeg), a Bükkből (Szilvásvárad: Tar-kő) (SZÉL 1996) és a Kesznyéteni Természetvédelmi Területről is előkerült (Kenézlő: Szarvastanya; Tiszaújvárosi kocsordos). Ez utóbbi helyeken homokbányából talajcsapdával, illetve szikesedő Achilleo-Festucetum-ból gyűjtötték (HEGYESSY szóbeli közlése 1996). A Bükkben rostálással, sziklai sztyepperdőben (Tilio-Fraxinetum) fogták (SZÉL 1996). A Bakonybol TÓTH (1973) Wachsmann 1907-es „Bakony" lelőhelycédulával ellátott adatát közölte. Új gyűjtőhelye a balatonfüredi Nagy-mező (1. ábra), ahol lejtősztyeppben kövek forgatásával gyűjtöttem egy példányt. Előhelyi sajátosságait ismerve, a Balaton-felvidék száraz, füves területein valószínűleg több előfordulását tudjuk majd rögzíteni.