Futó János (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 14. (Zirc, 1995)
FUTÓ JÁNOS: A Csatár-hegyi-barlang üledékei I.
múlva megvizsgálták az új barlangot, amely leírásuk szerint „erősen lepusztult, feltehetően hévforrásos eredetű dolomitbarlang, alját mindenhol törmelék fedi". A mennyezeten látható cseppkőképződményekről is említést tettek, illetve az időközben helyszínre érkezett Vértes László ősrégész, az üreg alján talált - emberinek vélt - csontokról megállapította, hogy azok házi disznótól származnak (VÉRTES 1960). Ezzel le is zárult az alig elkezdődött kutatás, mivel MARKO (1960a) szerint „a barlang régészeti, feltáró barlangkutatási és idegenforgalmi szempontból egyaránt jelentéktelen..." 1965-ben azonban Markóék mégis visszatértek a feltárást folytatni, de komolyabb eredményre nem jutott a csoport, az aljzat dolomittörmeléke megállította a munkálatokat. Az üreg alaposabb vizsgálatával arra a következtetésre jutottak, hogy a barlang „a jelenleg a Séd szintjén fakadó források (pl. Laczkó-forrás) régi járata lehetett, ami az erózióbázis süllyedése és a környezet pusztulása révén kerülhetett ilyen magasra" (MARKÓ 1965). A kutatók számára szinte feledésbe merült barlang aknájába a környékbeli kerttulajdonosok idővel szemetet dobáltak és földdel is megpróbálták feltölteni. Több mint negyed század után, a Gyurman Csaba vezette ajkai Bakony Barlangkutató Csoport ismét felmérte és leírta a barlangot, véleményük szerint az üreg egy „szenilis víznyelőbarlang, amelynek tölcsére teljesen feltöltődött" (GYURMAN 1991). 1993 tavaszán a frissen megalakult Veszprémi Egyetemi Barlangkutató Csoport (később Egyesület), megkísérelte a barlang feltárását (SCHÄFER 1994). Felkérésükre kapcsolódtam be a vizsgálatokba (FUTÓ 1993), mivel karsztos szempontból figyelemre méltónak tűnt az üreg és erősen emlékeztetett egy közeli, szintén jelentéktelennek vélt barlangra. E szentgáli Kő-lik-barlangról szintén a feltárás során derült ki, hogy eltömődött bejárati szakasza mögött jelentős méretű járatok, változatos üledékkitöltés és régészeti leletek is vannak (FUTÓ 1992; ILON 1992). Az 1993 óta tartó rendszeres csatár-hegyi feltárómunka (SCHÄFER et al. 1994, 1995, 1996; SCHÄFER 1997, 1998) nyomán - 1997. év végéig bezárólag - nagyon érdekes üledékes rétegsor került napvilágra (FUTÓ 1995); erről adunk számot az alábbiakban. A bezáró kőzet és a formakincs jellemzése A Csatár-hegyi barlang - a már említett telek sarkában - egy kb. 2 m mélységű gödör alján kibukkanó szálkőzetben kezdődik. A gödör falában korábban látható volt a talajjal kevert dolomittörmelék és szemét, amit ma már eltakarnak a - beomlás megakadályozása miatt kiépített - kútgyűrűk. A fenti vegyes, főleg antropogén, laza üledékek egy szálkőzetbe mélyülő, feltételezhetően tölcsérszerű formát töltenek ki, bár oldalirányban még nem történt meg ennek kibontása, tekintettel a magánterületekre. A laza törmelékanyag alatt mintegy 3 m hosszan, csaknem függőleges, szilvamag keresztmetszetű, szűk járatban indul a barlang, majd ezután hirtelen egy terem mennyezetére nyílik a kürtő. A mintegy 6x10 m-es terem - a legújabb feltárás előtt - laza üledékkel erősen feltöltött volt, alig maradt egyméternyi légrés (3. ábra). A bezáró kőzet vastagpados, viszonylag jól rétegzett, helyenként tektonikusán töredezett nóri (DETRE-SCHÄFER 1998) fődolomit, 240°/30°-os dőléssel. A bejárati akna vo-nalában egy nagyobb - közel észak-déli csapású - tektonikus zóna keresztezi a termet és néhány más irányú, kisebb törésvonal is felfedezhető. A feltárás során ismét hozzáférhetővé vált a - már Markóék által is ismert - Hegyitejes-fülke a délkeleti oldalon, és vele átellenben az Omladék-terem egy része (4. ábra). A barlang eredendően oldásos jellegét jól mutatják a falakon és a mennyezeten látható kisebb-nagyobb üstök, illetve maga a terem is nagyrészt
