Dr. Galambos István (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 11. (Zirc, 1992)
DR. GALAMBOS ISTVÁN: A Barbula s. l. nemzetség magyarországi fajainak revíziója
us) vagy szabálytalanul hullámos, csipkézett lehet (Didymodon sinuosus). A levélszegély sima vagy hátrahajlótól hátragöngyölt szélű". A Pottioideae alcsalád jellemzője, hogy levélszegélye soha nem a ventralis oldal felé hajló. A befelé hajló levélszél a Trichostomoideae alcsalád sajátja. A levélszélek sejtjei többnyire a lemezsejtekkel megegyezőek, néha oldalirányba megnyúltak, s többé-kevésbé elütó' sejthálózatokat alkotnak, pl. a Didymodon sinuosus-ná\. A szegélysejtek egy-, néha kétrétegűek (Didymodon rigidulus, D. vinealis, D. sinuosus). A Pseudocrossidium fajok hátragöngyölt levélszegélyének sejtjei klorofillban jóval gazdagabbak, mint a levéllemez sejtjei, és sajátos asszimiláló „szervet" képezhetnek (ZANDER-STEERE 1978). Levéllemez A levéllemez alapi és csúcsi részre elkülönülő. Az alapi rész sejtjei megnyúltak, hyalinosak vagy halványzöldek, simák. A levél szélén felhúzódva V alakú területet képeznek. A levelek a száron lefutók. Különösen jól fejlett lefutó résszel bírnak a. Didymodon sect. Fallaces fajai, pl. a Didymodon tophaceus. A levéllemez sejtjei négyzetesek, oválisak vagy gyengén megnyúltak lehetnek. A felületi képletek egyes esetekben elfedhetik a sejthálózat képét. Ilyen esetekben sokat segít a 10 %-os KOH-os oldatban, illetve a Hoyer-oldatos rögzítéssel történő vizsgálat. Levélér Az érfelszín alakulása a tárgyalt csoportokban fontos morfológiai bélyeg. Az érfelszín sejtjei az alap felé haladva minden esetben megnyúltak, így a következőkben tárgyalt morfológiai viszonyok a levélér distalis részére vonatkoznak. Az érfelszín ventralis és dorsalis oldala lehet: a. a levéllemez sejtjeivel megegyező b. a levéllemez sejtjeitől eltérően megnyúlt. Mindkét érfelszín alakulását figyelembe véve 4 típus jöhet számításba. 1. Dorsalis és ventralis érfelszín a levéllemez sejtjeivel megegyező: Didymodon sect. Didymodon. 2. Dorsalis érfelszín a levélsejtekkel megegyező, a ventralis érfelszín megnyúlt sejtekkel: Didymodon sect. Fallaces. 3. Dorsalis érfelszín megnyúlt sejtekkel, ventralis érfelszín a levélsejtekkel megegyező: Pseudocrossidium. 4. Dorsalis és ventralis érfelszín megnyúlt sejtekkel: Barbula (magyarországi fajok). A levélsejtekkel megegyező érfelszín felületi képleteiben sem tér el attól. A megnyúlt sejtekkel bíró érfelszín erősen papillás levéllemezi sejtek mellett is lehet sima vagy kevésbé papillás. A Barbula indica első ránézésre papillásnak tűnő dorsalis érfelszíne valójában nem, vagy csak részben valódi papilla: a megnyúlt érfelszíni sejtek két vége kiemelkedő, s e részbe a citoplazma is benyomul. E morfológiai jelleg megnevezéseként ARGENT (1973) javasolja a latin prora = hajóorr szóból származó prorate (mint jelző) kifejezést. Főnévként a szó kicsinyítő képzős alakját, a prora — prorula kifejezést javasolják (MANUEL 1974). Ugyanerre a morfológiai jelenségre WEBER et SIMON (1977) a scindula kifejezést használják. Az ér keresztmetszeti képében két stereid csoportot figyelhetünk meg, noha az adaxialis stereid csoport fejlettsége változó, vagy hiányzik. Az adaxialis és abaxialis érfelszín sejtjei a stereid sejtektől eltérnek, alakulásuk jó határozó bélyeg lehet (Didymodon rigidulus és D. glaucus szétválasztása). Paraphysisek és levélhónalji szőrök A mohok sejtfonalai sokáig nem képezték tüzetesebb vizsgálatok tárgyát. SAITO (1975) vizsgálta e szőrszerű, egy sejtsoros fonalakat, s két típusát különítette el (2. ábra). a. paraphysis: halvány sárgásbarna, egyenletesen vastagodott sejtfonal. Csak az antheridiumokkal
