Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 10. (Zirc, 1991)

DIETZEL GYULA: Új nappalilepke faj a Bakonyban. Adatok és megfigyelések a Colias erate ESP. (1804) bakonyi terjeszkedéséről (Lepidoptera, Rhop., Pieridae)

szélhetünk-e egyáltalán, itt és most, élőhelyről? Aligha, míg például tápnövénykérdése kellően és cáfolhatatlanul nem tisztázott. Kutatási feladatnak kell tartanom annak ellenére, hogy igen valószínűnek látszik a here-lucerna kettős fajcsoportja iránti igénye. Újabb kérdés, hogy végleges megtelepedésében mekkora szerepet kap az elkövetkező évek időjárása. Megszűnik, vagy marad a forró, száraz nyarak és a csapadékszegény, enyhe telek sorozata? A faj tapasztalatom szerint xerotermofil, tehát a gyors térhódításban a közelmúlt és a jelen izotermikus állapotok jelentős hatással bírtak, mert ezek sűrűsége nélkül a terjeszkedés ellenkező esetben számos évtizeddel előbb is bekövetkezhetett volna. Ezt a teóriát szerintem az sem ingathatja meg, hogy belső-ázsiai és távolkcleti népességei nem minden területen az itt tapasztalt igényeket kielégítő körülményeket érzékelhetik. Ha élőhelyről még nem is, lelőhelyeiről és viselkedéséről, - bakonyi viszonylatban értem, - már kialakult tapasztalati képek alapján, kellő információkkal rendelkezünk. Terjedésének időrendi sorrendjét és vele együtt ismert bakonyi lelőhelyeit a térképmelléklet szemléletesen ábrázolja. 1990 naplójegyzetei szerint több mint 150 órát szántam a jövevény fajt csaknem minden vonatkozásban érintő megfigyelésekre. Kivételt csak a fejlődési alakok képeztek, erre nem tudtam lehetőséget biztosítani. Tartózkodási-vonulási helyei erdőközeli, - de nem zárt! — xerofil és mező xero fii, erős inszolációnak kitett rétszegélyek, nem rendszeresen használt legelők, sekély, tágas völgyek. A teljesen nyílt terepeken is végigszáguld, de csak ott tölt rövidebb időt, ahol virágfoltok alakultak ki. Kivételt ez alól csak a here- és lucernaföldek képeznek, amelyek virágzás nélkül is hosszabb időre marasztalják a fajt. Röpte, - bár kitérőkkel tarkított, - határozott irányú, és a kitérők miatt nem mindig kiszámítható. Ezért az elébevágásos fogási kísérletet igen gyakran kijátssza. Sokszor nekifeszül a fékezőhatású szélnek, de eközben is igen éber és röptén lazítva hatásosan félrelendül a hálócsapás elől. Röpgyorsasága az úgynevezett „átvonuló" Colias croceus nagysebességű stílusával azonos és csak a herés-lucernás, valamint a virágfoltos rétszelvények csillapítják időlegesen vad iramát. Érdekes módon, virágraszállását más fajokkal ellentétben nem készíti elő, hirtelen zuhan a szirmokra, de ott-tartózkodása legtöbbször csak másodpercekben mérhető. A gyűjtőt ritkán engedi 1-1,5 méternél közelebb. Táplálkozás közben is csak hátulról, „élben" közelíthető meg, ritka sikerrel. Az elhibázott hálócsapásra kétféle reagálását figyeltem meg, az egyik, — ez a ritkább eset, - mikor 3—5 méteren belül hirtelen a földre, vagy a ritkás gyomok közé ül. Ennek ismétlődésére már csak igen ritkán kerül sor, a második, esetleges hibázásnál már nemigen ad több lehetőséget, végleg eliramodik. Megfigyeltem, hogy az ilyen földreszálláskor lábait általában nem is használja, sem kapaszkodásra, sem álló testhelyzetének megtartására, hanem leggyakrabban mintegy „eldobja" magát. Tettetésről viszont nem lehet szó, mert eközben éberségéből mit sem veszít. A legtöbb esetben azonban a hibázást határozott, egyenes vonalú menekülés követi, melynek során röpte csak rövid távon követhető, veszélyt látva hamar gyorsít és beérése szinte lehetetlen. Az említettektől eltérő viselkedésére egyik példa a valószínű tápnövények hatása. Herésekben, lucernásokban, főként ha azok virágzás alatt állnak, mozgása már jobban hasonlít az alcsalád többi tagjáéhoz. Itt érvényesül a legtöbb állatfajnál tapasztalt „csordaszellem", aminek következtében a legnagyobb hatékonysággal ezeken a helyeken gyűjthető, olykor igen nagy tömegben (HREBLAY 1990). Ez év során azonban ilyen tömegviszonyok még közelítőleg sem alakulhattak ki a Bakonyban. Az ilyen viselkedésnormákat csak Herend-Tóhegy lucernaparcelláiban figyelhettem meg, ahol a faj viszonylag gyakori volt. Az erate rendszeresen visszatért a parcella fölé, olykor megriasztását is rövid időn belül feledte. Más területeken legkönnyebben de. 8.30 előtt gyűjthető, mert ilyenkor funkcionál termoregulációs berendezése. A hőfelvételt általában a csupasz földön, a ferdén beeső napsugárra, — ha módja van rá, közel merőlegesen álló tereppontokra ül és a testét oldalirányban megdöntve akkumulálja a sugárzás melegét. A nem túl riasztó, véletlen felzavarásra ilyenkor egy-két méteren belül újra kedvező pozitúrába helyezkedik. Ébersége alig mérsékeltebb, viszont a még hiányzó hőenergia miatt igyekszik a melegfelvételt folytatni. A nőstény optikai és feromonális érzékelése szintén, de csak annyiban csillapítja vad röptét, hogy kezdetben 3-4 m sugarú körben száguldva lokalizálja a kiszemelt párját. Közelítését egyszer sem, de közvetlen nászröptét, kopulációs kísérletét és végrehajtását volt alkalmam tanulmányozni. A kopuláció metodikájának tapasztalataira 1990. október 12-ig kellett várnom. Ekkor pillantottam meg egy csaknem teljesen friss erate hímet, amint rendellenesen „berregő" szárnycsapásokkal 5-8 cm magasságban, szinte rárepül egy nőstényre. A nőstény több mint további egy percig nyugodtan táplálkozott a kései pitypang virágján. Zárt szárnyaiból csak annyi volt megállapítható, hogy nem erate. A hím igen agresszíven, néhányszor szinte odavágta magát a nőstényre, s az csak ezután kezdte szárnyait nyitogatni, majd potrohát megemelni. Mikor néhány gyors, rebbenő szárnycsapással is reagált az erőszakos közeledésre, a hím mel-