Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)

DR. DÉVAI GYÖRGY - MISKOLCZI MARGIT – DR. TÓTH SÁNDOR: Javaslat a faunisztikai adatközlés és számítógépes adatfeldolgozás egységesítésére. I. rész: Adatközlés

hely-megnevezés lenne szükséges, példaképpen a következő felírási módot javasoljuk: Nagy-tag, Gergelyiugornya (Vásárosnamény). 9. Jónéhány esetben előfordul, hogy még a közigazgatási hovatartozás feltüntetése sem elegendő a gyűjtőhely teljesen pontos azonosításához. Gondoljunk csak pl. Budapest vagy a megyei jogú városok esetére, egyes hosszan elnyúló Balaton-menti településekre, nagyobb folyók mindkét partján fekvő helységekre. A pontosító tulajdonnév előtagként történő szerepeltetését nem lehet sem helyesnek, sem szerencsésnek tartani. Az általános alapelveknél leírtakhoz hasonlóan ugyanis nyüvánvalóan a józsai Tócószakasz esetében sem arról van szó például, hogy Józsán kívül még máshol is van egy Tócó nevű ér, hanem arról, hogy a Tócónak egy szakasza a Debrecenhez tartozó Józsa nevű településrész területére esik. Ez azt jelenti, hogy ebben az esetben is a 7. ponthoz fűzött megjegyzésben leírtakhoz hasonlóan járhatunk el, azaz a tulajdonképpeni gyűjtőhely neve után, tőle vesszővel elválasztva beírhatjuk a pontosító tulajdonnevet, s ezt követően adjuk csak meg kerek zárójelben a közigazgatási egység nevét. Pl. Rákos-patak, Rákoscsaba (Budapest)? Tócó, Józsa (Debrecen),- Hármashatár -hegy, Óbuda (Budapest); Szárhalmi-erdő, Sopronkőhida (Sopron); Balaton-part, Fenékpuszta (Keszthely); Tisza-part, Tiszaörvény (Tiszafüred). Ugyanilyen módon járhatunk el akkor is, ha valamilyen okból a gyűjtőhely másféle hovatartozását (pl. nemzeti parkhoz, tájvédelmi körzethez tartozását) akarjuk kifejezésre juttatni. Pl. Polturás-fenék, HNP (Hortobágy); Nagy-berek, Barcsi Borókás TK (Darány). 10. Gyakran megtörténhet, hogy egy-egy gyűjtőhelyen belül is szükséges vagy célszerű valamilyen megkülönböztető jelzést alkalmazni (pl. méretből, habituális különbségekből adódóan). Ebben az esetben a gyűjtőhely neve után vesszőt teszünk, s ezt követően tüntetjük fel a megkülönböztetést lehetővé tevő alfabetikus, numerikus vagy alfanumerikus jelet, s csak ez után következik kerek zárójelben a közigazgatási egység neve. A háromféle jelölési mód közül mindig a könnyebben kezelhetőt és az informatívabbat célszerű választani, mondjuk az alábbi példáknak megfelelően. Ha pl. az Alsóberecki-Holt-Bodrog különböző habitusú részeit akarom elkülöníteni, akkor a nyíltvizet „V", a hinarast „H", a mocsári növényzetet pedig „M" betűvel célszerű jelölni, azaz pl. „AIsóberecki-HolJ-Bodrog, H (Sátoraljaújhely)" felírásmódot választunk a hinarasban fogott állat gyűjtőhelyének feltüntetésére. Ha egy-egy víztérnél több, de az előbbi módon nem, vagy csak nehezen jelölhető részeket akarunk megkülönböztetni, akkor ezeket sorszámokkal javasoljuk ellátni, mint pl. a tiszafüredi Fekete-rét nyütvízzel, hinarassal és mocsári növényzettel borított mozaikos élőhely-együttese esetében, ahol pl. a „Fekete-rét, 11 (Tiszafüred)" jelölés a 11-es számmal megjelölt gyűjtőhelyet jelenti. Ugyanilyen módon jelölhetjük pl. a folyóvizek esetében a folyamküométereket, az erdők esetében az erdőtagokat, vagy a szántóföldek, rétek, legelők esetében a helyrajzi számot. Ha pedig pl. a Berettyó berettyóújfalui szakaszán öt gyűjtőhelyet jelölünk ki, ezeket B1-B5 alfanumerikus kóddal érdemes ellátni, ahol a ,3erettyó, B2 (Berettyóújfalu)" jelölés pl. a Berettyóújfalu területén lévő 2. számú mintavételi helyet jelenti a Berettyó folyóban. Ezekben az esetekben természetesen mindig szükséges egy térképvázlatot is adni, amelyen a kérdéses gyűjtőhelyeket bárki azonosítja, továbbá a jelölések értelmezését is pontosan meg kell adni egy magyarázó jegyzékben. 11. A számítógépes adatnyilvántartás szempontjából sokszor komoly gondot okoz a gyűjtőhelyek nevének eltérő írásmódja. A nevek könnyebb kezelhetőségére törekedve és a beírás tévesztési lehetőségének csökkentése érdekében kénytelenek voltunk néhány egységesítést bevezetni, követve természetesen a helyesírási szabályokból és a földrajzi nevek írásának általános gyakorlatából kivehető többségi elvet. a) Minden olyan esetben, amikor a név egy szóval is jelölhető, csak ezt kell megadni, a névhez illesztett többi (függelékként vagy toldalékként felfogható és további lényegi vagy elkülönítő információt nem tartalmazó) szót vagy szórészt el kell hagyni. Pl. Fertő-tó helyett csak Fertő, Bükk hegység helyett csak Bükk, Zalakaros környéke helyett csak Zalakaros, Kőszegdoroszló határa helyett csak Kőszegdoroszló írandó (de természetesen helyes pl. a következő írásmód : Velencei-tó, Zempléni-hegység, Zalakaros/gyógyfürdő, Kőszegdoroszló/temető! ). b) Minden olyan felismerhetően két vagy több tagból álló nevet, amely településnek vagy településjellegűnek tekinthető lakott területet (tehát nem egyetlen konkrét létesítményt) jelöl, egybe keU írni, függetlenül attól, hogy adott esetben mit ír elő a magyar helyesírás földrajzi nevekre vonatkozó része, vagy mi az adott név írásával kapcsolatban kialakult szokás (ami pl. a Földrajzinév-tárból megállapítható). Általában ilyen jellegűeknek tekintendők pl. a következő utótaggal képezett nevek: bokor, dűlő, fürdő, major, puszta, sor, szőlő, tanya. Ezeknek az összetételeknek az egységes írásmódját a következő példákkal szemléltetjük: Lajosbokor, Szélesdűlő, Rómaifürdő, Dózsamajor, Babádpuszta, Pincesor, Rozsrétszőlő, Góréstanya. c) Minden más esetben, akár természeti képződményről, akár emberi létesítményről (de nem településjellegűről, vagy ha igen, akkor csak egyediről) van szó, s a név felismerhetően két vagy több tagból áll, akkor kötőjeles írásmódot kell alkalmazni. Az ilyen összetételeket általában a következő utótagok jelöük: hegy, hegyek, tető, domb, halom, oldal, völgy, vágás, part, sziget, patak, séd, víz, ér, folyás, forrás, kút, mocsár, láp, fenék, lapos, hullámtér, holtág, morotva, erdő, liget, rét, legelő, lak, őrház, pihenő, malom,