Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)

DIETZEL GYULA: Új Rhopalocera faj előfordulása a Bakonyban (Libythea celtis Laich)

ÚJ RHOPALOCERA FAJ ELŐFORDULÁSA A BAKONYBAN (LIBYTHEA CELTIS LAICH) DIETZEL GYULA Herend ABSTRACT: New Rhopalocera species in the Bakony Mountains (Libythea celtis LAICH) - In 1986, from the South Balcony range, turn up anew Rhopelocera species, the Lybithea celtis LAICH. After WW. II. the celtis began to expand to north- and north-westward, but in last 25 years was shucked. 28th June at Mt. Miklóspál, the author captured one male exemplare. In this zoogeographical range of the Bakony, this is the first data. The text of this report, it's treating drcumstances of capturing and a short history of this palaearctic Lybitheidae. A Bakony rendszeres lepidopterológiai kutatása 1986-ban újabb — és had tegyem hozzá: nem várt - eredményt hozott. 1986. június 28-án a Bándtól délre, a Miklós Pál-hegy lankáján a Szentgyörgy-rét egyik tisztásán a Libythea celtis egy hím példányát fogtam, mely adat a Bakony területére nézve új. A Libythea celtis elterjedése 3 állatföldrajzi területet ölel fel. Kb. 800-1000 km szélességben Portugáliától Japánig húzódik areájának sávja. így a Palearktikus, az Orientális és az Indoausztrál régió Rhopalocera faunájának egyaránt tagja. Általában a sík és dombvidék lakója, de nem ritkán vertikálisan is 1800 — 2000 m-ig felhatol. Ugyanakkor a magasabb hegyvonulatok északi oldalainak klímája már nem alkalmas továbbterjeszkedésre. A Pbeneusokon még átjutott, de tartós megtelepedésére nem volt tapasztalat. (J. Gomez és E. F. Vidal közlései 1986) Az Alpok vidékén csak a dél—észak bányú völgyekben mutatkozik, a vízválasztók északi oldalán már nem találták. A Duna-medencében sem éri el a Kárpátok koszorúját, a Felvidéken Párkány és Kováőov északi elterjedésének határa (K. HRUBY 1963). Itt természetesen kivételt képez az Al-Duna vidéke, ahol a Domogled és az Alüon hegység rendkívül kedvező klímája révén a DéüKárpátok egyes tagjain rendszeresen előfordul. Éghajlatigényére tehát leginkább a szubmediterrán paraméterek a jellemzőek, annak eüenére, hogy észak-északnyugati bányú kitörése alatt és az az utáni években bizonyos fokú ,,megedződési" folyamat volt tapasztalható. A nyugatpalearktikus populáció részére ugyanakkor a szárazabb, tropikus éghajlat sem látszik alkalmasnak, mert Észak-Afrikában csak a Nagy-Sbte-öböltől nyugatra Oránig terjedt el, ahol a klimatikus viszonyokat már kevésbé befolyásolja a száraz, tropikus szaharai hatás. Érdekes, hogy kiváló szárnyizomzatú faj létére sem volt képes sem Korzika sem Szardínia szigetén megtelepedni (F. HARTIG 1983). A már említett elterjedési sáv a Kaukázust déből a Himaláját viszont már északról kerub meg, ami azt bizonyítja, hogy a faj Közép-Ázsiától keletre lényegesen toleránsabb, amit az is bizonyít, hogy egy débe szakadt szigetpopulációja él az indiai félsziget déli negyedében és Ceylon szigetén. Ez a populáció subspecifikusan a legelkülönültebb, a ssp. sophene. Hiányzik Indokínából, repül a Japán szigeteken (ssp. celtoides) és Dél-Koreában. A régebbi hazai bodalom, - FRH, Abafi-Aigner, - a Magyar-Horvát tengerpartot jelöh meg faunaterületünkön való előfordulásként, mely megáüapítás a Fruska-gorai refugiumszerű felbukkanását leszámítva egészen 1945-ig tartotta magát. Erdős József hazai lepidopterológus kalocsai észlelése volt az első adat, amely arra engedett következtetni, hogy a celtis kimozdult korábbi areájából. Ez idő tájt még tápnövényével összefüggésben nem merültek fel problémák, Kalocsán ugyanis a Celtis austrahs (ostorfa) viszonylag bőven volt található. A további észlelések, (Kaposvár: Nattán M.) majd a fogott bizonyító példányok, (Budai-hegyek: Neugebauer) Nagyszál (Gaál) már felvetették a tápnövénykérdést, hiszen olykor még a közelben sem volt található az ostorfa. Miután ex larva példányok is hálóba kerültek, a korábbi időszak kézenfekvőnek látszó magyarázatát, - miszerint a Dél-Dunántúlon átvonuló bolgár csapatok gépkocsiálcázó gaüyakkal hurcolták volna be a hernyót, vagy a bábot, — természetesen el keUett vetni. A Celtis austraüs hiányát kényszerhelyzetben pótolhatja ugyan a Celtis occidentalis, de mi van akkor, ha a kérdéses lelőhelyek tájé-