Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 5. (Zirc, 1986)
DR. TÓTH LÁSZLÓ: A Bakony hegység holyvafaunájának alapvetése IV. (Coleoptera: Staphylinidae, Habrocerinae – Hypocyptinae)
28. T. ^ruficollis GRAVENHORST, 1802 - Előfordul a tág értelemben vett Közép-Európában, ahonnan mind nyugati, mind keleti irányban messzire elterjedt. TíílevelU és lomboserdőkben, mohapárnák alatt, öreg tuskók, kidőlt fatörzsek széteső anyagában, fészkekben, egérjáratokban, mormotavárakban él, de előkerült kifejezetten nedves és száraz területekről egyaránt. Az irodalomban III-XI. hónapokból közlik a gyűjtési adatait. Mind a bakonyi, mind a dunántúli előfordulása ujabb megerősítést igényelne, példányát nem láttam. KB: /Bakonysárkány, L/.Ez a faj nagy hasonlóságot mutat több más faj változatához, ezért itt röviden közlöm a legfontosabb meghatározó bélyegeket: A fej fekete, az előtör vörös, de a közepén fekete folt előfordulhat, a szárnyfedők feketék^vagy sötétbarnák, oldal és csúcsszegélyük kisebb vagy nagyobb mértékben sárgásvörös. 1/8/ A csáp utolsóelőtti ize olyan hosszú, mint amilyen széles. 2/5/ A fej nagy és széles, az összetett szemek felett mérve olyan széles, mint amilyen hosszú az előtör. A szárnyfedők felálló oldalsertéi hosszúak és erősek. 3/4/ Az állkapcsi tapogató sárga. A szárnyfedők az előtornál rövidebbek. A szárnyfedők sárgásvörös csucsszegélye kétoldalt szélesebb, mi g a közepén keskenyebb. 3—3» 5 mm. ruficollis GRAV. 4/3/ Az állkapcsi tapogató utolsóelőtti ize barnásfekete. A szárnyfedők az előtornál hosszabbak, alapszinük inkább barnás, mint fekete, a csdcsszegélyük szabálytalan, sokkal szélesebb, mint az előző faj esetében. 2,5-2,8 mm. atriceps STEPH. 5/2/ A fej keskeny, jóval keskenyebb az összetett szemek felett mérve, mint az előtör hosszúsága. A szárnyfedők felálló oldalsertéi finomak és rövidek. 6/7/ A szárnyfedők felülete a pontozás között sima és fénylő. 2-2,5 mm. tersus ER. 7/6/ A szárnyfedők felülete a pontozás között különösen a csúcsuknál, finom bőrszerü ráncoltsággal boritott. 2-3 mm. pusillus GRAV. 8/1/ A^csáp utolsóelőtti ize harántos. A szárnyfedők hosszabbak az előtornál és oldalaik csaknem végig párhuzamosak. 2,8-3,5 mm. /Ez a faj még a^jelenlegi magyar országhatárokon belül sincs kimutatva, de előkerülése a hegyvidékeinkről nagyon valószinü/. /pulchellus MANNERHEIM, 1841/ 29. T. solutus ERICliSON, 1839 - Előfordul az egész palearktikus régióban. Meleg és szárazság kedvelő /xerothermophil/ faj, elsősorban a nyílt növényszövetkezeteket kedveli, réteken, szántóföldeken korhadó növényi anyagok között, moha alatt él, megtalálták kavics és sódergödrökben és érdekes módon nedvesebb erdőszegélyek avarjában is. Az év minden hónapjában gyűjtötték. Bf: Balatoncsicsó: Erdészház környéke, 1969.V.6-8. 2 db Pj, Balatonfüred, camping, 1974.VI.16. 2 db TS, hajmáskér, 1977. III.26. OR, Veszprém: Alsó-erdő, 1967.V.l. /fűhálózva/ 2 db Pj. ÉB: Bakonybél: Gerence-völgy, 1974.IV.29. TS, Bakony, V/, Csehbánya, 1976.VI.15. Bl, P rkasgyepü, 1964.IV.21. Pj, 1975. III.21.-V.9. /in: Fagetum silvaticae, talajcsapda/ TL, Fenyőfő: Kisszépalma, 1965.V.25.-31. 2 db Pj, Gézaháza, 1957.VI.11. Pj, Huszárókelőpuszta Mi, 1975.IV.29. 2 db KS, Ördög-árok, 1957.V.22. Pj, Pápa, 1897. 2 db W, Pénzesgyőr, 1974.V.21. TS, Porva: Pálihálás, 1967.VII. 16-17. Pj, Tapolcafő: Kalapács-ér, égerliget, 1972.V.23. TS, Ugod: Soraberek-séd, 1973.VII.6. 2 db TS, Somberek, Hubertlak, 1967.VI.26-29• 2 db TL, Zirc, 1955.VI.12. M - Cuha-völgy, 1972.V.18., 1974.VI.6., 1975.V.9. TS, Iharkút: Tisztavíz, 1966.VI.28. Pj. DB: Agártető, 1954.V. Le, Hárskút: Esz-cergáli-völgy, 1966.VI. Pj , Gyulaf irátót : Büdöskút, 1963.IV.26. 2 db Pj . KB: Eplény: Malomréti-völgy, 1974.V.13. TS, Ilétházpuszta, 1973VI.3. TS, Királyszállás: Burok-völgy, 1975 .III.21.-V.9., Kő-árok, 1957.V.21. Pj. Eh: Héviz, 1976.VI.29. 4 db, Sümeg: Sarvaly, 1968.VI.4-8. Pj. 30. T. chrysomelinus /LINNAEUS, 1758/ - Előfordul az egész palearktikus régióban és Észak-Amerikában. Nedves talajokon szinte mindenütt előfordul, réteken, erdőkben aho" ; . moha, avar, különböző növényi korhadékok között él, árvizi hordalékban szinte mindig megtalálták. A késő délutáni és alkonyati órákban repülve rajzik. Bf: Kővágóörs, 1973.IV.7. TS. ÉB: Fenyőfői-ősfenyves, 1975.X.29. TS, Pé; zesgyőr, 1974.V.21., Porva, 1954. III. Le, Zirc, ligeterdő, 1970.V.12. TS. DB: Herend: Som-hegy, 1967.IV.13. Pj, Sáska: Agár-tető, 1967.V.U. Pj . KB: Eplény: Malomréti-völgy, 1974.V. 13- TS, 1977.