Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 5. (Zirc, 1986)
DR. TÓTH SÁNDOR: Adatok a Bakony hegység fürkészlégyfaunájához (Diptera: Tachinidae)
jelentetését. A tervezett sorozat első részeként a Bakonyi Természettudományi Múzeum Tachinidae gyűjteményének lelőhelyadatait adom közre. Hogy dolgozatom mégsem "A Bakonyi Természettudományi Múzeum fürkészlégy-gyűjteménye címet kapta, annak az az oka, hogy az adatok között szerepelnek a Természet tudományi Múzeum Állattára Tachinidae anyagában található bakonyi példányok egy_részének adatai is, melyeket még az 1980-as évek elején gyűjtöttünk ki onnan. Terveink szerint /Mihályi F. - Tóth S./ az elkövetkező évek folyamán sor kerül az Állattár Tachinidae gyűjteménye faunisztikai adatainak megjelentetésére is. A későbbiek során szeretném összeállítani "A Bakony természettudományi kutatásának eredményei" sorozat részére "A Bakony fürkészlégy faunájának alapvetése" c. tanulmányt. Ezért jelen dolgozatom célja elsősorban a faunisz tikai adatok megjelentetése. A Bakonyi Természettudományi -Múzeum mintegy 5000 példányból álló gyűjteménye teljes egészében a Bakony hegységből származik. A Bakony alatt a ter mészetföldrajzi, ún. tág értelemben vett Bakonyt értem' /BULLA 1962/. A min tegy 4000 km 2 nagyságú terület főrészei az Északi-Bakony, a Déli-Bakony, a Balaton-felvidék, a Tapolcai-medence, a Keszthelyi-hegység és a Bakonyalja Pannonhalmi-dombsággal. A gyűjtések a hegységnek gyakorlatilag a teljes területén folytak, az eddigi gyűjtőhelyek száma 246. A gyűjtések területi elhelyezkedése, valamint a gyűjtési intenzitás a dolog természeténél fogva nem egyenletes. A gyűjtőhelyek területi elhelyezkedését jól szemlélhetjük a Bakony hálótérképén /t.ábra/, ahol a gyűjtőhelyek 2,5x2,5 km-es al hálónak megfelelő bontásban szerepelnek. A körök egy része természetszerűleg több gyűjtőhelyet is magába foglal. A gyűjtőhelyek jegyzéke azonban tar talmazza az összes gyűjtőhely nevét, zárójelben azt az önálló települést, melyhez a konkrét gyűjtőhely tartozik, valamint a gyűjtőhelyeknek az európa EIS UTM rendszerrel kompatibilis kódjait is /TÓTH 1987/. Tachinidaegyújtő-helyek /Bakony hegység/ XN 94 Al Adásztevel XN 91 B4 Ajka YM 2". B2 Akasztó-domb /Tihany/ YK 13 A4 Akli. /Zirc/ YK 23 c? Alsóperepuszta /Olaszfalu/ YN 10 Cl Aszófő BT !5 A4 Ácsteszér YN 2 3 Al Álmos-hegy /Olaszfalu/ BT 83 A] Badacsony /Várpalota/ XM 92 A2 Badacsony /Badacsonytomaj/ BT B3 C3 Baglyas-hegy /Várpalota/ YK 03 D] Bakonybél BT 84 A.2 Bakonycsernye xy. 92 A4 Bakonygyepe s /Ajka/ YN 24 A3 Bakonynána ÏB ?A B2 Bakonyoszlop XN 83 C3 Bakonypölöske YN 14 D4 Bakonyszentkirály YN 15 ki Bakonyszentiászló YN 04 B3 Bakonyszücs YM 09 D3 Balatonakaii B'T 71 A4 Balatonalmádi YN 00 Aj Balatoncsicsó YN 10 C4 Balatonfüred BT 71 Dl Balatonfüzfő BT 81 A2 Balatonkenese YN 10 C4 Balaton-part /Balatonfüred/ BT 71 Dl Balaton-part /Balatonfűzfő/ YN 2 0 Bl Balaton-part /Csopak/ YM oe B2 Balaton-part /Révfülöp/ Budapesten és Zircen kívül jelentősebb fürkészlégy gyűjteménnyel rendelkezik a gyöngyösi Mátra Múzeum, a szombathelyi Savaria Múzeum és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. Szerényebb anyag található a szegedi József A. Tudományegyetem Állattani Tanszékén, valamint a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen.