Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 3. (Zirc,1984)
DIETZEL GYULA: Újabb adatok és megfigyelések az Északi- és a Déli-Bakony Rhopalocera faunájáról, III.(1975-1984)
csakis a fokozatosság képzelhető el a terjedés magyarázataképpen. Más és jóval nehezebb kérdés a tápnövényprobléma. Többnyira friss, vagy csaknem friss példányokról lévén sző, az egy rajzásidő alat+ megtett teljes ut a már emiitett szokások miatt, aligha szóbajöhető magyarázat. Ezek után már csak az egyre jogosabb kérdés következhet: kizárólagos tápnövénye-e a Succisa praten sis az auriniának? Ha faunaterületünkre is áll az a Nyugat-Európában már ismert té vált felfedezés, miszerint az aurinia Plantago-féleken is tenyészik, és ezt hazai viszonylatban is bizonyítani tudjuk, akkor szinte minden kérdésre választ kaptunk. Vagy, ha ez a Bakonyban nem igy van, akkor a minden bizonnyal fennálló kényszeritő körülmények hatására a nőstény mire helyezte petéit, a kikelő hernyók elfogadták-e a*másodlagosnak kiválasztott pót-dajkanövényt? Ha igen, milyen rossz kikelési arány állott elő, hogy a faj, csak egy-két imagó erejéig mutatkozik az emiitett négy lelőhelyen? Elképzelhető, hogy egy a szemünk láttára zajló evolúciós folyamatnak vagyunk tanúi? Az állatvilágnak a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodása más rendeknél ismert jelenség, tehát, amig ellenkező és bizonyitó erejű más magyarázat nem adódik, addig szerintem az aurinia esetében aligha tagadható az emiitett folyamat, látszólag talán elképzelhetetlen magyarázata. Nem csekély feladat lesz tehát az aurinia bakonyi areájának feltérképzése, és az alapos megfigyelés, amely pótolni fogja a még, - főleg tápnövénykérdésben fennálló, - hiányos ismereteinket. 12. Pyronia tithonus LINNÉ Bakonyi előfordulására vonatkozólag eddig nem rendelkeztünk irodalmi adattal. Eddigi ismert lelőhelyei, - leszámitva Budapest környéki előfordulását, - a Balatontól délre vannak. 1976-ban fedezte fel a fajt Salföld közelében dr. Kartal Béla veszprémi gyűjtő, akinek szives útbaigazítása nyomán sikerült 1984-ben egy jelentősebb sorozatot begyüjtenem a fajból. A salföldi példányok nem különböznek lényegesen a drávamenti tithonuscktól. A faj egyébként is, európai viszonylatban, az állandó habitusú fajok közé sorolható. 1984-ben, a jelzett rajzásidőnél körülbelül két héttel később jelent meg, az országút menti dombokon, ahol a környék homokos talajfelszíne jelzi, hogy titho nus homokhoz kötődik és itt egyik alapvető életfeltételét megtalálta. A himek már mintegy 15 napja repülhettek, mikor az első nőstények megjelentek. A him imágők az erős napfény elől előszeretettel röpködtek be a borókacserjék levélzete közé. A nőstények ezzel szemben alacsonyan a fü között szálltak. Megriasztva gyakran a magasba menekülnek, de fáradékony állatok, és néhány méter után, szinte tehetetlenül vitorláznak a fü közé. Aktivitásuk borús, esős időben sem csökkent, főleg a himek viselkedésén látszik, hogy elég sokáig érzéketlenek az időjárásváltozással szemben. Egy alkalommal, fél órán át tartó, átvonuló zápor ideje alatt is számos him repkedett. Rajzást csak mintegy 4-5oo méter hosszúságban tapasztaltam, másutt még csak elvétve sem volt látható. Ezen a helyen igen közönséges, de amig a Balaton-felvidéken másutt nem található, szigorú kíméletet érdemel. XXX A többrészesre tervezett faunaismertetés megelőző részében utaltam arra, hogy a Bakony ezidáig feltáratlan területeiről, - még Rhopalocerákat illetően is, várhatók ujabb eredmények. Eltelt tiz év az emiitett publikáció adatainak zárása óta és ez az időszak várakozást felülmúló eredményeket hozott. Valószinü, hogy mire jelen sorok az érdeklődők szemei elé kerülnek, a Bakony "fehér foltjai" tovább zsiigTodiMk és ez a terü 1 eti szűkülés ugyanakkor faunisz tikai ismereteink tágulását fogja eredményezni. Szóbeli közlés folytán már hallottam az Erebia aethiops fenyőfői felbukkanásáról. Sajnos közleményem soraiban még nem emiithetem bizonyított létét, megtekintett példány és személyes gyűjtés eredményének hiánya miatt. A már ismert és jelentős ujabb adatok mellett, természetesen nem kizárt ennek a szerecsenlepkének a tenyészése. A sokat vajúdó kérdés, hogy van-e Bakonyban Erebia, lehet, hogy a közeljövőben eldől. A Bakony Rhopalocera-faj jegyzékének örvendetes gyarapodása mellett azonban hadd emeljek szót újra, de szükségszerűen nem utoljára, a frissen felfedezett és egyben veszélyeztetettnek itélt, valamint a már ismert, de rohamosan szegényedő nappali lepkefaunánk érdekében. 22 éve lelkiismeretes amatőr kutatója vagyok a Bakony Rhopalocera faunájának és naplószerűen vezetett megfigyeléseimről, a gyűjtött fajokról, tömegviszonyokről, a szerepet játszott időjárási faktorokról több mint ezer oldal feljegyzést használtam fel közleményeimben. Ezek a két évtized során felhalmozódott naplójegyzetek, ugy érzem, feljogosítanak arra, hogy jelen dolgozatom zárszavaként, messzemenő leg egyetértve osszam neves tudósaink vészjelzéseit, miszerint valóban az utolsó órák érkeztek el számunkra hogy ökoszisztéma maradványaink jó részét megmentsük. A jövőnek kell megóvni az azokban utolsó éveiket, esetleg évtizedeiket élő és generációikat egyre nehezebben létrehozó rovarfaj ok, - közöttük a Rhopalocerák, - töredéknépességét, az élővilág egészének biológiai láncolata érdekében.
