Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 2. (Zirc, 1983)

DR. ILOSVAY GYÖRGY: A farkasgyepűi bükkös ökoszisztéma Isopoda-, Chilopoda- és Diplopoda-faunájának ökológiai vizsgálata

Összegzés A farkasgyepű bükkös ökoszisztéma öt különböző jellegű és korú területen 1975—1979 között végzett vizsgálataim során összesen 4 Oniscinea-fajt : Protracheoniscus amoenus, Philoscia sp., Trachelipus ratzeburgi és Armadillidium vulgare; 15 Diplopoda-fajt: Glomeris hexasticha, Gervaisia gibbula, Craspedosoma transsilvanicum, Heteroporatia bosniense, Strongylosoma pallipes, Polydemus complanatus, Polydesmus coliaris, Cylindroiulus boleti, Cylindroiulus luridus, Leptohyllum nanum, Unciger foetidus, Ophyiulus fallax, Polyzonium germanicum, Leptoiulus sp., Polyxenus lagurus; és 12 Chilopoda-fajt illetve csoportot: Polybothrus leptopus, Lithobius forficatus, L. dentatus, L. aulacopus, L. erythrocephalus, L. muticus, L. nodulipes, Monotarsobius aeruginosus, Cryptops sp., Scolioplanes sp., Geophilus sp. — sikerült kimutatni. A dekomponáló makrofauna fajai közül a Protrachenoiscus amoenus az abszolút domináns minden időszakban és területen. Ha a farkasgyepüi vizsgálatok eredményeit egybevetjük LOKSA (1966, 1971) egyéb, a Bakony területén végzett zoocönológiai felvételezéseivel, akkor a következő megállapításokat tehetjük: Az Északi-Bakony bükköseiből (Pálházi-hegy, Odvaskő, Farkasgyepű) hiányoznak a xerotherm, inkább déli elterjedésű fajok, mint például Brachidesmus dadayi SYLV. és a Cylindroiulus horváthi VERH. Az Északi-Bakony erdőiben főképpen az európai elterjedésű elemek dominálnak. Farkasgyepűn mindamellett egy tipikusan déli elterjedésű faj is megtalálható, a Polydesmus coliaris. Említést érdemel, hogy Farkasgyepűn is együttes előfordulású a Cylindroiulus boleti és a C. luridus. Minden bizonnyal a farkasgyepüi bükkös ökoszisztéma állományainak eltérő korában, viszonylagos heterogenitásában keresendő annak az oka, hogy a területről igen sok, összesen 19 dekomponáló faj került elő. Ezek közül LOKSA az általa vizsgált területek egyikében sem találta meg az Armadillidim vulgare és a Trachelipus ratzeburgi Isopoda, valamint a Polyxenus lagurus, Gervaisia gibbula, Craspedosoma transsilvanicum, Polydesmus coliaris és a Leptoiulus sp. Diplopoda-fajokat. Farkasgyepűn viszont hiányzik — az előbbiekben már említett két speciesen kívül — a Porcellium collicolum VERH. és a Chromatoiulus projectus dioritanus VERH. A Gálya-völgyében és a Péter-hegyen előforduló Schizophyllum sabulosum L. az Észak-Bakony egyik bükköséből, így Farkasgyepűről sem került begyűjtésre. A farkasgyepüi bükkösben végzett vizsgálatok azt bizonyítják, hogy ahhoz, hogy egy területen élő fajok pontos számát megállapítsuk, egy esztendő nem elegendő, hiszen több olyan faj is akad, amelyek csak az egyik évben jelentkeztek (G. gibbula, Polyzonim germanicum, Polyxenus lagurus stb.) egyetlen területen sem él együtt mind a 19 faj. A legtöbb dekomponáló fajt a 35 éves gyertyános bükkösben (16 faj), a legkevesebbet az idős 90 éves állományban (III. terület, 11 faj) találtam. A különböző fajok az egyes területekre jellemzőek lehetnek. (így például az Armadillium vulgare az V., a Polydesmus coliaris pedi a IV.). Ugyancsak jellemzőek lehetnek a különböző területekre az egyes fajok dominanciaarányai is. Például a Protracheoniscus amoenus dominanciája a faállomány korosodásával egyre növekszik, s a legnagyobb dominanciát az idős bükkösben éri el (egyes esetekben itt 90%-os is lehet). Megállapítható az is, hogy a bükkösökben élő dekomponáló makrofauna fajainak száma a faállomány korosodásával (klimax felé közeledve) csökken. A dekomponáló makrofauna számára a 35 éves középkorú gyertyános-bükkös a legoptimálisabb — itt a legösszetettebb, a legstabilabb, legszervezetebb a fauna. Az öt terület faji identitását összemérve a faji azonosság a IV. és az V. (fiatal és középkorú) terület között a legnagyobb (87%). Legkisebb a fedőértéke a II. és a IV. terület viszonylatában. A domináns azonosságok (Renkonnen-féle szám) a két idős 90 éves tipikus zárt bükkös között volt a legnagyobb értékű (I—

III.: 91,7%), míg a legkisebb az idős (I). és a 35 éves középkorú állomány között (IV.) — 67,3%. A kvantitatív vizsgálatok során megállapítható volt, hogy a dekomponáló fajok és a százlábúak egyedi sűrűsége a fiatal erdőrészen (V. terület) csaknem a duplája az idős bükkösben (I. terület) tapasztalt abundanciának. A bükkös különböző területein a cönológiai karakterisztikák eltérőek. Eltéréseket azonban nemcsak a különböző területek, hanem az egyes évek karakterisztikáinak az értékei is mutatnak, (pl. cönológiai affinitások, dominanciaszázalékok, Renkonnen-szám stb.). Ebből a szempontból az 1976. esztendő „lóg ki" a leginkább a sorból. Tehát az évek