Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 2. (Zirc, 1983)

ESZTERHÁS ISTVÁN: Az Alba-Regia barlang, a Bakony legnagyobb ismert barlangja

A Tüskés-terem egy 3X5 m alapterületű, 15 m magas kürtös terem. Falait alul kalcittüskék, felül cseppkőlefolyások díszítik. Belőle nyílik balra az 50 m hosszú Ricinus-ág, mely valószínűleg a már akkumulálódott I—100-as nyelővel áll kapcsolatban. A kürtőbe szerelt vaslétrán felmászva jutunk a 85 m hosszú négy kürtőt is tartalmazó emeleti Kürtős-ágba. A Kürtős-ág a barlang egyik legdekoratívabb része. Igen sok szép cseppkőfolyás és sztalaktit található benne. A Tüskés-teremből a Fekete-lapító széles, alacsony lejtős termén kőtömbök között jutunk a Kártya-vár sok törmeléket tartalmazó folyosóján át, mintegy 50 m-es út után a Kőtárba. A Kőtár a barlang leghosszabb folyosójának kezdete. Innen szinte nyílegyenesen tart a Hosszú-folyosó cseppkövekkel díszített, emeleti szakaszokkal tagolt járata északnyugat felé 130 m-en át. E folyosó a vége előtt kiszélesedik egy kupolával borított teremmé, a Szifon őre-teremmé, melyben pompás cseppkőlefolyások vannak. E teremben a Hosszúfolyosót kisebb járat keresztezi, a jobb oldali része a Meander-ág felé tart kb. 6 m hoszszan, a bal oldali egy 20 m hosszú kanyargós járat. A Szifon őrétől 10 m-rel tovább, balról egy kis forrás ömlik a Hosszú-folyosóba a további szakaszokat dágványossá téve. A forrástól további 5 m-re kisebb kürtőn juthatunk fel a Hirtelen-ágba. A Hosszú-folyosóból egy 25 m-es, délnyugati irányú,'szűk emelkedő kuszodán érjük el a Harmonika-teremben a tulajdonképpeni Hirtelen-ágat. A Harmonika-teremből délkelet felé egy 30 m-es kürtőkkel tagolt folyosón jutunk a több ágra szakadó Bukfencterembe; északnyugat felé 108 m-t mehetünk a szűk folyosón keresztül az ún. Pokolig, ahol törmelék zárja el a továbbjutást. A Bertalan-ág Hosszú-folyosója a 6 m átmérőjű, 5 m mély Ellipszis-aknával végződik. Ezen leereszkedve a járat jobbra, majd balra fordul és egyre szűkül, alját pedig ragadós iszap tölti ki. Az Ellipszis-aknától nagyjából még egy 60 m-t lehet előrejutni előbb lejtősen, majd vízszintesen a Maratoni-szifonban, mely járhatatlanná szűkül, de egy darabig látszik még a folytatás. A barlang genetikája A karsztbarlangok a denudációnak sajátos formái. Sok morfológiai hasonlóságot mutatnak egymással, de figyelmesebb szemlélődés után kiderül, hogy kisebb-nagyobb különbözőségek miatt mindegyiknek más az arculata. Humán példával megvilágítva: az egy fajhoz tartozó emberiségnek sincs két egyforma egyede. A barlangokat is számtalan tényező alakítja, formálja. Ezek között vannak általánosan és specifikusan hatóak, vannak dominánsak és recesszívek, de mindig együttesen alakítják a barlangot. A főbb morfogenetikai sajátosságokat kiragadva különböző típusokba sorolják őket. Az Alba Regia-barlang diaklázisokkal előrejelzett, dőlt rétegsorban kialakult, jelenleg időszakosan aktív víznyelőbarlang. A barlang korára utaló biztos támpontot még nem sikerült találni, de éghajlati alapon nagy valószínűséggel arra gondolhatunk, hogy a pliocén és pleisztocén határán kezdődhetett genezise (KÁRPÁT 1977). A befoglaló kőzet a jura szinemuri emeletének 100 m vastag dachsteini kifejlődésű, jól karsztosodó mészköve, mely több helyről származó minta szerint 95,2—99,6%-ában oldódik — valamint egy szintén szinemuri 1 m körüli vastagságú változó struktúrájú, dolomitos, olykor kőzetlisztes, kalcedonszemcsés mészmárga réteg, mely meglehetősen rosszul oldódik, csupán 81,2—85,3%-ban. Az embrionális barlangképződés a Köves-domb átlagosan 25°-osan nagyjából észak (16° azimut) felé megdőlt platóján a tektonikai vonalak, diaklázisok mentén indult meg (KÁRPÁT 1977). A diaklázisrendszernek e területen két fő iránya vàn: egyik a dőlésiránnyal megegyező 16° azimut felé mutató, nagyjából 40 m-enként jelentkező párhuzamos repedéssorozat; a másik a 310° azimutú 60—70 m-enként jelentkező diaklázissor. E repedések egymást keresztezve egy romboéderes makrorácsszerkezethez hasonlítanak. A felszíni jura rétegektől a tektonikus repedések és litoklázisok mentén beszivárgó vizek csakhamar elérték az Alba Regia-barlang képződésében kitüntetett szerepű márgás rétegsort, mely többé-kevésbé vízzáróként viselkedett. A felszínről érkezett szénsavas agresszívvizek a mészkő—márga határán megtorpanva összegyűltek és a lejtő irányába igyekeztek korróziós járatokat oldani. E korai korróziós csatornák nyomai figyelhetők meg ma a barlang mennyezetén. A repedések kereszteződésénél e kezdeti csatornák által szállí-