Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 2. (Zirc, 1983)

ESZTERHÁS ISTVÁN: Az Alba-Regia barlang, a Bakony legnagyobb ismert barlangja

ként az itteni alsó liászt további regresszióra utaló márgás betelepülések és réteghiányok teszik még változatossá. így meglehetősen vékony a pliensbachi emelet vöröses ammoniteszes mészköve (1—2 m), hiányzik a doméri emelet rétege. A dogger teljes rétegsora megtalálható vörös tűzkövekkel, szürke szarukövekkel, radiolaritokkal, kalcedonnal. A maim ismét sok transz- és regressziós jelenségre utaló hiányos, változatos, és emiatt vékony üledéksorral képviselteti magát. A jura—kréta átmenet megint csak jelentős réteghiányt mutat, hisz az alsó kréta valangini, hauterivi és barrémi emeleteiben szárazföldi üledékképződés volt a Tés— Mellári-fennsíkon, annak maradandó kiemelkedése miatt. Az apti emelet transzgessziója már csak a mai fennsík északi peremét érinti, hol szürke krinoideás mészkövet rak le, majd ennek fedőjeként agyagot. A középső kréta idején a tenger előretörése és visszahúzódása vékony mozgalmas és emiatt ugyancsak bizonytalanul meghatározható rétegeket produkál. A kréta legfiatalabb, jól kimutatható összlete a szenon emeletbeli hipporiteszes mészkő. A kainozoikum tercier időszakának különböző rétegei az Alba Regia-barlang környékén lepusztultak, csak távolabb maradtak belőle foltok. A negyedidőszakból a pleisztocén hagyott maradandó üledéket, betakarva a korábbi korok főként karbonátos rétegeit lösszel. A holocénben e lösztakaró vékonyodik, máshol akkumulálódik, valamint alakul át a mészkőtörmelék málástermékével a vegetáció hatására rendzina talajjá. Az imént említett mezozoós rétegsor többszöri orogén mozgások hatására néhányszor megtört, kevésbé gyűrődött is, valamint pikkelyes feltolódásokat szenvedett. Ezek részletezése nélkül a mai állapotra jellemző az Álba Regia-barlang környékén a rétegek északra, szinklinálisba hajló 15—30°-os lejtése, a meghatározó törésvonalak északnyugati—délkeleti iránya, a másodlagos töréseknek pedig nagyjából észak—déli iránya. Az Alba Regia-barlang a Tés—Mellári-fennsík rögének északi letörése közelében van alsó jura, szinemuri mészkőben. Ez igen csekély mértékben kovás dachsteini kifejlődésű mészkő által közrefogott mészmárga réteg mentén lejtősen alakult ki a barlang, melynek járatirányait a fő és másodlagos törések határozzák meg. Felfedezés, feltárás Az 1961-ben alakult Alba Regia Barlangkutató Csoport a Keleti-Bakony karsztológiai, szpeleológiai kutatását tűzte ki célul. 1962-ben vadászok hívták fel a csoport figyelmét a Köves-domb keleti előterében, a szántón található víznyelőre, melyet a Keleti-Bakony víznyelőit rendszerező kataszterünkbe, mint I—44-es (NÉMETIT—SEBESTYÉN, 1977) víznyelőt (Vadász-nyelőt) felvettünk. Ettől északra az erdőben, később I—45-ös (NÉMETH—SEBESTYÉN, 1977) számmal ellátott víznyelőre is ráakadtunk, melynek két berogyása van. Mindkét nyelő esetében az keltette fel fokozott érdeklődésünket, hogy az aránylag kicsi alig, 5000 m

2-es vízgyűjtő területhez képest a nyelők anyaghiánya nagy (500 m

3 körüli). Ebből arra következtettünk, hogy a nyelők nem a jelenlegi kevés vízhozamú időszakos nyelés hatására alakultak ki, hanem egy jóval korábban, más klimatikus és morfológiai viszonyok között kialakult nagyobb víznyelőrendszer jelenkori torzójával állunk szemben. E gondolattól vezérelve kezdtük meg előbb az I—45-ös nyelő bontását 1963-ban, majd az I—44-esét 1965-ben — eleinte sikertelenül. Több éven át való próbálkozás után végül 1975 őszén koronázta siker munkánkat az I—44-es víznyelő bontásakor. Több hétvégi közös munkában végzett bontás után a 16 m mélységig kifejtett omladék alján 1975. október 19-én KOCH ZOLTÁN, MOLNÁR GYULA és NÉMETH TIBOR alkotta bontó kollektíva elsőként bejutott mintegy 70 m-ig a barlang eróziós folyosójába. (KÁRPÁT, 1976; KOCH—MOLNÁR—NÉMETH, 1975; SZOLGA, 1955) A barlangot csoportunk nevéből adódóan Alba Regia-barlangnak neveztük, melyet később az OKTH és az MKBT is jóváhagyott. 1975-ben a barlangot a Fő-ág Második-lapítójáig ismertük meg több törmelékszifon átbontása után. Továbbá ismertté vált az Omladék-labirintus egy része és a Kutya-ág. A barlang térképezését a Forrás-teremig sikerült elvégezni, mintegy 450 m hosszan, 170 m mélységig. 1976 februárjában négy napos földalatti tábor keretében igyekeztünk az akkor ismert végponton túljutni — sikertelenül (KÁRPÁT, 1976 ; SZOLGA 1976). A nyáron a Másodiklapítóból elértük a 200 m mély ún. Jobb oldali-végpontot, bejutottunk az Erdész-ágba,