Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 1. (Zirc, 1982)
ILOSVAY GYÖRGY: A talajfelszínen mozgó állatok napszakos aktivitásának vizsgálata a farkasgyepűi bükkösben
A VIZSGÁLATI MÓDSZER: A kísérleti terület a Pápa—Városlöd útvonal mellett fekszik. A vizsgálat céljára idős, 90 éves és középkorú, 35 éves bükkösben is kijelöltem egy-egy alkalmasnak látszó területet (2. ábra). Mindkét helyen összesen 100—100 db Barber-féle etilénglikolcsapdát helyeztünk el négyzethálós alakzatban. Soronként összesen 10—10 csapdát ástunk le, egymástól kb. 10 m-es távolságra. A sorok egymástól való távolsága szintén 10 m volt. Minden csapdát egy eternitlappal zártunk le, úgy, hogy állat csak azután tudjon a pohárba kerülni, miután a fedelet elmozdítottuk. Minden sor a napnak egy meghatározott szakaszában 2—2 órát „üzemelt", azaz két óra hosszat volt nyitva. Kivételt csak az a sor képezett, amelyik éjjel, 22 h-tól hajnali 4 h-ig, tehát hat óra hosszat volt nyitva. Miután a kétórás időszak letelt, a nyitva levő 10—10 csapdát lezártuk, s a következő sort nyitottuk ki (1. táblázat). Ugyancsak kétórás időközökben megmértük a vizsgálat helyén (az idős és a középkorú bükkösben is külön-külön) a talajszintben levő hőmérsékleteket és a páratartalmat, valamint a talajhőmérsékletet 10 cm-es mélységben. (2. táblázat, 2. ábra). Sajnos technikai okokból nem lehetett megoldani, hogy minden második órában külön-külön kiürítsük mind a 20 csapdát — így a napnak mindig ugyanabban a szakaszában nyitva levő csapdák az egy hét alatt összegyűlt anyagot tartalmazták — később ez került feldolgozásra. A csapdák 1977. június 30. déli 12 órától 1977. július 7. reggel 8 óráig „üzemeltek". Kétségtelen tény az, hogy főleg az ászkarákok és az ikerszelvényesek mozgásának vizsgálatára egy őszi időpont alkalmasabb lett volna — ugyanis akkor minden bizonnyal nagyobb tömegű állat gyűlt volna össze, s így megbízhatóbb eredményeket kaphatnánk. Viszont az is tény, hogy a talaj faunájának élete a legnagyobb kánikulában, igen erős inszoláció esetén is aktív (BALOGH J, 1958). A vizsgálat ideje alatt június 30-án éjjel és július 5-én voll borult, szeles idő, illetve enyhe esőzés. A fenti két kivételtől eltekintve derült, száraz, szélcsendes idő volt. A TALAJCSAPDÁK ANYAGÁNAK ÉRTÉKELÉSE Az összes talajcsapdákba került állategyed pontos meghatározása nehézségekbe ütközött, így a begyűjtött ízeltlábúak közül csak a szárazföldi ászkarákok, ikerszelvényesek és a százlábúak esetében igyekeztem fajokig lebontva elvégezni a kiértékelést Sajnos mindhárom csoport esetében a vártnál lényegesen kevesebb példány került elő, így egyértelmű következtetéseket nagyon nehéz levonni. ISOPODA — Oniscinea — szárazföldi ászkarákok Az egyetlen előkerült ászkafaj a Protracheoniscus amoenus. Az idős erdőben 5 pld, a középkorú állományban 12 pld. esett a csapdákba. Eloszlásuk egyenetlen, de mivel az egyes időközökben csak egy-egy példány került elő, így feltételezhető, hogy azon a napon mozogtak, amikor az esőzés miatt a relatív páratartalom magas volt. Ha ezt elfogadjuk, akkor igaznak bizonyul ebben az esetben is az a tény, hogy az ászkák, mivel szükségük van a nedves környezetre, így nagyobb mérvű mozgást is akkor végeznek, mikor a páratartalom magas. A 17 pld.-ból 9 pld. a 20h—4h közötti időszakban került elő, mikor a légnedvesség átlagértéke 75—80" (l között ingadozik. A hajnali órákban a csapdák egyetlen példányt sem fogtak, pedig a légnedvesség értéke ekkor a legmagasabb (80% felett). A farkasgyepűi bükkösben levő talajcsapdáim télen is fogták a fajt, így az nem valószínű, hogy a hajnali alacsony hőmérséklet (15 °C) akadályozta a mozgást, hiszen télen ilyen magasra még nappal sem megy fel a hőmérséklet, így feltételezhető, hogy a 80% feletti páratartalom az aktivitás szempontjából már optimális számukra. Egyéb nem vizsgált tényezők, s az esetleges belső ritmus is szerepet játszhatott abban, hogy hajnalban nem került elő a faj. Mindenesetre a páratartalom igen lényeges az ászkák szempontjából, s az elterjedésükre is kihat. Wolsky a szárazföldi ászkák állítólagos hidrotaxisával foglalkozott, s az állatok nedvességhiány esetében létrejövő mozgását hidrokinesisnek nevezi (WOLSKY, 1933). Kí-
