Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
ÖTÖDIK FEJEZET. MEZŐGAZDASÁG. I. Általános adatok. A Balatonpart lakosságának főfoglalkozása a földművelés; abból él, az jövedelmének fő, sőt csaknem kizárólagos forrása. A nép rabja a földnek, ha jó a termés, sorsa megenyhül, ha elemi csapások sújtják, koldus lesz, nincs mivel pótolja a veszteséget, mert más foglalkozása nincsen. Igaz, hogy a Balatonnak van vize s halászata egykor -—- még 1900. január elseje előtt — a Balatonpart lakosságának nagyjelentőségű ipara volt, de a népnek magának még az is mindenkor csak harmad- vagy negyedrendű jelentőségű volt; a ki halászott, az is elsősorban földműves vagy szőllő-gazda volt, ha csak épen nem a teljes vagyontalanság űzte a koldus halászok sorába. Más ipar aztán nem volt s nincs is a Balaton partjain. Nagyipar, mely a technika vívmányainak értékesítésével nagyobb számú munkaerőnek közös telepen való foglalkoztatásával nagy tömegeket a nagy piacz számára termel s nagy tőkéket értékesít, a Balaton mellett nincsen. Az a néhány gőzmalom, szeszfőző, téglaégető stb., a melyeket a statisztika mint gazdasági iparvállalatokat mutat ki s melyek összes száma a Balaton két partján az 50 községben csak 64, kizárólag a helyi szükségleteket látja el s nagyipari jelenősége egyáltalában nincsen. Hasonlóképen még kisipar számba sem megy az a néhány szabó, varga, kovács stb., a kik egyes falvakban csak épen a pillanatnyi kisebb szükségleteket látják el, de maguk sem iparukból élnek, hanem ezt csak mellékesen űzik s idejük javarészét kicsiny gazdaságuk felvirágoztatására fordítják. S így van ez még Keszthelyen is, ahol az 1890. évről Bontz monográfiája (i. h. 55. 1.) 84 önálló iparágban működő 360 iparost sorol fel, a kiknek azonban alig egy negyed része él meg kizárólag a maga nyomorúságos kisiparából. A háziiparnak is csak egyetlen ágáról s annak is csak múltjáról beszélhetünk, a mennyiben akkor, mikor a Balatonmellékén a kendertermelés általános volt, a nép a fonalat maga szőtte fel vászonnak. Ebből az időből való parasztszövőszék azonban sehonnan sem került elő; a legrégibb szövőszék, melyet Kővágó-Őrsön találtam s melyben egyetlen darab vasrész sem volt, még szeg alakjában sem, százesztendős; a vásznat tehát már vagy száz év óta czéhes takácsok szőtték. Itt-ott máig is termelnek kendert, de felszőni a takácsnak adják, ma már bizony mind messzibbre és mind ritkábban, mert mire a vászon a takácstól kikerül, drágább
