Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Második fejezet: A helynevek
82 A Balaton-melléki lakosság néprajza. Völgy : 1. Árosi-, Balaton-, Bencze-, Berek-, Bőre-, Borsovány-, Buhin-, Burka-, Csehi-, Csipkés-, Diós , Dög-, Düllo-, Gulya-, Hamarászó-, Harangozó-, Harsas-, Hideg-, Hollós-, Horog-, Hosszú-, Jóska-, Klastrom-, Káplán-, Kaptár-, Karika-, Kigyós-, Kolozsok-, Komló-, Komlós-, Kút-, Magyaros-, Nagyjánosi-, Pálfi-, Pogány-, Puszta-, Pintér-, Perzse-, Nyár-, Malom-, Rigó-, Robogó-, Siske-, Sötét-, Szabadi-, Szegedi-, Sárkány-, Tódi-, Vizes-, Vészvcrte-völgy ; ezeket 1. az illető főszók alatt ; 2. —i kertek Köves- den, —dűlő Faluszemesen, —i hegy Őszödön, —i föld Szárszón (Pesty : mse.). Vörös : 1. —hegy Vörösberényben (Pesty: mse.), —mái Bal.-Füreden, Aszófőn (Táb.-k. t.), —kátyú Arácson, —part Paloznakon, -—-domb Kővágó-Őrsön, —dombok Zánkán, —tócsa Kő- vágó-Örsön, —malom Lengyeltótiban (mert vörösre van festve; Táb.-k. t.); 2. —földek alja Bal.-Füreden (Pesty: mse.). Zala: — folyó, e néven már 838-tól kezdve ismeretes s Obtvay szerint a Szala név épp úgy jutott a keltáktól a görögökhöz és rómaiakhoz, mikép a Dráva, Száva, Kulpa és Rába nevek (Ortvay : ÍI. 429.) ; — dűlők, —erdei dűlő és —berek (Táb.-k. t.), valamennyi Zala- váron. Zamárdi (Kis—) Endréden; tó, halas már 1211-ben (Ortvay: II. 221.), Kis-Zamárdi község már 1436 óta szerepel (Csánki: II. 657.). Zámor Keszthelyen. Zánkház Kenésén (Pesty : mse.). Zila Kilitin. Zimány Bal.-Magyarodon (Táb.-k. t.). Zöngő-oldal Arácson, visszhangjáról. Zselle- vagy Zsölle hát erdei legelő M.- Györökön (Pesty; H lyn. I. 442.; Táb.-k. t. hibásan Zselrzhát). Zsellér: —földek (= Kisházasok-, Tizen- nyolcznapos földek) Fokszabadin; —legelő Za- márdiban. Zsibás-itató Vonyarcz-Vashegyen (zsiba - liba). Zsidó : —berek ( = Büdösberek) Bal.-Szt- Györgyön; —temető Siófokon, Arácson; —erdő Vörsön, mert a Hirschler zsidó ezég vette meg fáját ; —rét Kilitin, mert a Gerbe! nevű káptalani zsidó árendásnak volt ott a kútja. Zsiga-rét Endréden. Zsigmond-major ( - Lengyeltóti puszta) Lengyeltótiban (Pesty : mse., Táb.-k. t.). Zsin-tó sokszor kiszáradó tó Kővágó-Őrsön (Pesty mse., Pesty : Helyn. I. 443.) ; ezzel azonosítandó a Táb.-k. térk. (?) «Zsirkai dűlő» nevezete. IV. A helynevek csoportjai. A helynevek ezen anyaga immár teljesen tájékoztat arról, hogy a balatoni ember a maga határában mit, miről és hogyan nevez el s ha most csoportosítjuk a tárgyilag összetartózó neveket, belepillanthatunk az egész helynévtárnak szellemébe, mely tükre egyszersmind a nép gondolkozásának is. Az adott anyag alapján ezt megvázolni e szakasz feladata. A földműves népnek természetszerűen szüksége van arra, hogy határának minden egyes részét ismerje ; hogy egy adott helyre ne csak a gazda, hanem a család többi tagjai és ha vannak, cselédei is eljuthassanak, azt meg kell neveznie. Igaz, hogy egy-egy gazda így csak a saját földjének, no meg a tőszomszédjaiénak neveit ismeri, de elvégre mindegyiknek van szomszédja s azok birtokai együtt teszik a határt. Az öröklés, újabb birtokszerzés s különösen az a körülmény, hogy ugyanazon gazdának másutt van a szántója, másutt az erdeje, rétje, szölleje stb., magával hozza, hogy tulajdonképen majd minden gazda általánosan is ismeri a határt azonkívül, hogy részletesen ismeri mindazt, a mi az övé és a mi azt környezi. Minél változatosabb a terület domborzata, minél tagoltabb a birtok, annál több névre van szükség, hogy egymást megértsék s volt szükség különösen akkor, mikor az egyes birtokrészek még nem voltak térképezve, telekkönyvezve, hanem a falunak, mint köznek és a szomszédoknak tudása, lelkiismeretessége őrködött a magánbirtok határainak épségben tartása felett.
