Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hetedik fejezet: Lakodalom, keresztelő, temetés
388 A Balaton-mellèki lakosság néprajza. tart. A vőfények kezében vőfénypálcza helyett egy alma van beletűzött és selyem- szalagokkal feldíszített rozmaringággal; mint látni fogjuk, ennek a rozmaringos almának a magyar lakodalmak további lefolyásában szintén van szerepe. A meghívandók előre tudják, hogy a hívogatok jönnek s azokat vendégséggel fogadják. Az egy házban lakókat egyenkint és személyenkint kell meghívni; sokszor csak a lányt vagy csak a legényt hívják meg, szóval azt, a ki egyik vagy másik fél jó barátja volt. A hivogatás szövege még mindig német és sok humor csillan elő' benne: «Wir sind ausgeschickte Potten von Herrn Junggesell Bräutigam N. N. und von seiner vielgeliebten Jungfrau Braut N. N. Sie sollen uns die Bitte nicht abschlagen, dann und dann bis auf den zukünftigen Dienstag auf die Mahlzeit kommen, dann werden bekommen ein Gabel voll Suppe und ein Löffel von Kraut und so lang die Musik wird klingen und das Weinfass rinnen, so lang werden wir tanzen und singen.» Lakodalom előtti vasárnapon otthon már javában folyik a tésztacsinálás: lúdgége (csiga), metélt és koczka; a tikokat is ütik, sül a kenyér s így e napon mulatságra nincs idő. Hétfőn a meghívottak visznek vagy küldenek a lakodalmas házhoz azt, kinek mi telik, 1—3 tikot, sonkát, tojást, lisztet, vajat, tejet, szalonnát, disznóhúst, a miket ott a felkért paraszt szakácsasszonyok azonnal munkába vesznek s a mit lehet, már hétfőn elkészítenek, mert a lakodalom napján úgyis sok lesz a dolog. Végre eljön a lakodalom napja. A mint a második hivogatás elhangzik, a vendégek megjelennek, kiki ott, a hová hívták, a legény vendégei a legény házánál, a menyasszonyéi a lányos háznál. Azután a vőlegény a kiadók kíséretében vendégeivel együtt átmegy a lányos házhoz. Az első kérő beköszönt a gazdához s így szól: «Jó napot e háznak! Egy nászsereg követeként állok itt s bátor vagyok a ház urához szólni: itt van-e a násznagy, azt megtudakolni.» A gazda erre rámutat a kiadóra, mire a kérő hozzá fordulva így folytatja beszédét: «Násznagy Uram, itt a vendégek jelenlétében legyen szabad egy pár szót váltanom, melylyel ünnepélyes jövetelünk czélját elmondom. Násznagy uram jól tudja, hogy e háznak ékes virágszálát a mi vőlegényünk elgyürűzte. De mi ezzel meg nem elégszünk, hanem felkérjük, szíveskedjenek velünk az Úr oltára elé járulni, hogy ünnepélyes fogadalmukat szent esküvel is megpecsételjék!» Erre a vendégség belép a házba, ott felolvassák a moringlevelet, melyet az illetékes felek aláírnak. Néha a menyasszony csak ilyenkor — mikor t. i. a házasságkötés a moringlevél kölcsönös aláírásával csaknem teljesen biztos — adja át a béreiknek és kiadóknak ajándékul szánt keszkenőket. Ezután a kérők újra kikérik a menyasszonyt, a ki egyenkint elbúcsúzik szüleitől és az egész háznéptől. A kikérést sokszor háromszor is ismételni kell, elébb egy szakácsnőt vagy mást ajánlanak fel helyette, de végre mégis előáll az igazi menyasszony. A búcsúztatás sem volt mindig olyan egyszerű, régebben az is a vőfély dolga volt, a ki a siró menyasszony mellé állva ékes rigmusokban búcsúzik — mindig a menyasszony nevében szólva — egyenkint anyjától, apjától, atyaijaitól, rokonaitól, barátnőitől és barátaitól. A búcsúztatás ideje is a körülmények szerint változott, majd az esküvő előtt, majd az esküvő után akkor, mikor az új menyecskét férje házába kisérték át. A templomba vonuló menetet a menyasszony nyitja meg az egyik vőfélylyel; utána megy a vőlegény az egyik nyoszolólánynyal ; majd a kérők és kiadók, a másik vőfély a másik nyoszolólány és a nyoszolóasszony következnek, azután a fiatalabb házasok, a korosabb nászbeliek; a menetet a muzsikusok zárják be, kik
