Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
362 ^4 Balaton-melléki lakosság néprajza. Kó'vágó-Örstől északra nem terjedt, azt láttuk a mesterszavak földrajzi elterjedésének fent adott vázlatából. A zala—somogyi part Meszes-Györöktől kezdve Keszthelyen és Fonyódon át Feliéig a berki vejszés halászat körébe tartozik; ennek a területnek két vejszealakja van ; az egyik a kancza-vejsze, melynek soha sincsen szárnylészája s ebben és csakis ebben tér el a balatoni kaliczkától ; a másik az udvaros vejsze, melynek feje, udvara, pelőczéje (Keszthelyen és Meszes-Györökön: peletér) és toroklészája van s mely alakot én berki vejcznek nevezem el; vannak a kancza- és berki vejcznek kombinácziói is és az utóbbinak ezenkívül egy kétnyílású fejleménye. Jellemzi ez alakokat a mesterszavaknak vidékenkint való azonossága s ez alól egyedül a fejtől kiinduló terelő nádfal neve tesz kivételt, mert ennek az általánosan használt pelőcze helyett két szomszédos helyen, Keszthelyen és Meszes-Györökön peletér a neve, a mi kétségtelenül idegen hatás, noha szótáraink hiányossága folytán ma még nem tudjuk megállapítani, hogy az mily területről került ide. Ezen vejszealakok minden valószínűség szerint a balatonmelléki tótság révén terjedtek el, mert általánosan a tótok halászó szerszámának tartatnak. Herman könyve ez alakok egyikét sem ismeri s így ezek az eddigi sorozathoz hatodikul kanczavejcz, hetedikül berki udvaros vejcz és nyolczadikul berki udvaros kétnyílású vejcz néven csatlakoznak. Végezetül külön területet képez a Sió völgye Kiliti Balaton-melléki községgel, a hol a Herman által leírt magyar vejszét találtuk meg, a hová az valószínűleg a Sión felfelé terjedve jutott el, itt kapván a vejsze helyett a balatoni kaliczka és a pelőcze helyett az ugyancsak balatoni nyelv elnevezéseket. A mennyiben a magyar vejsze Kiliti bozótjában tényleg újabb eredetű volna, a kaliczka és a nyelv szavakból meglehetős valószínűséggel következtethetjük, hogy Kilitiben a magyar vejsze meghonosodása előtt is volt vejszés halászat, még pedig nem a berki udvaros vejczczel, melynek szókincse (vejcz, peletér v. pelőcze, toroldésza) itt egyáltalában nincs meg, hanem a balatoni kaliczkával, melynek szókincséből a kaliczka és nyelv szókat a nép megőrizte és átvitte az új alakra, a magyar vejszére. Az öt törzsalakot nemcsak alaprajzban, hanem távlati képben is bemutatjuk a 126. ábrán. A baloldalon felülről lefelé haladva látjuk a kancza-, a balatoni- és a berki udvaros vejczet, a jobb oldalon felül a magyar, alatta a berki udvaros kétnyílásúi vejczet. A vejsze ismertetése után még csak azokkal a járulékos szerszámokkal kell megismerkednünk, melyekre a vejszés halásznak szüksége van. Az egyik a szák, a melylyel a halat a vejszéből kimerítik; ennek van 2—3 méteres nyele (Herman szerint szára), ágasa és eleje vagy hajtoványa, mely két végével a nyél ágasához van kötve s melyre a hosszú hegyes hálózsák van felhányva. A szák hálóját kissé máskép kötik, mint a közönséges hálót: a fonalat börczre vetik, kötnek egy sort, azt egybe szedik, minden szemet gombba fujtanak, lefelé pedig fogyasztják, hogy a szák hegyes legyen. A vejszés halász másik szerszáma a gyalázka, melyet a Balaton mellékén hívnak nyescllőnek, meddő kaszának és matukának is, melylyel a nádat vágják s a viz alatt a kaliczahelyeket, zsombékokat tisztogatják; a Balaton mellékén már csak köpüs alakja van meg s ennek van nyele és vasa, vasán kiipüje, éle, háta vagy urmója és hegye s ócska kasza aczéljából készül. Itt kell felemlítenünk még a nyirőt, melyet a Kis-Balaton mellékén használnak s melynek az ország egyéb helyein lápmetsző a neve; a halász vele a vejszehelyeket tisztítja ki s az a nevezetes benne, hogy vasa alul-felül éles, tehát nemcsak akkor vág, mikor ásó
