Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
360 J. H dl áion- nielléki lakosság néprajza. A Sió-szabályozás a vejszés halászatra alkalmas területeket lecsapolta s a táj- typus ezzel alaposan megváltozott, a mint azt mára helynevek tárgyalásánál láttuk; ezzel persze a régi vejszés halászat is letűnt. Ámde 1879-ben a Sió zuggója átszakadt, új bozót keletkezett s egy néprajzilag sajátságosán érdekes eset állott eló' : A kilitiek arra emlékeztek, hogy ők réges-régen a bozótban kaliczkáztak, de nem volt köztük egy sem, a ki vejezet állítani tudott volna, s ezért aztán kaliczkáikat a szomszédos jutiakkal csináltatták, a kik szintén a sió-melléki bozótokat halászgatták. Még érdekesebb az a hagyomány, hogy a kaliczkázás a jutiaknak sem ősi soron volt mesterségök, ők maguk mintegy 50 év előtt kezdtek vejszét állítani s azt a Sió egy még alsóbb fekvésű községétől tanulták. Hogy ez igaz-e vagy nem, azt egyelőre nem tudjuk, de tény az, hogy az a két ember, a ki Kilitin ma még vejszét tudna állítani, ha a törvény nem tiltaná, a vejszeállítást juti polgártól tanulta, még pedig olyan juti halásztól, a ki soha sem volt sem a Dunán, sem a Tiszán. Mindezen körülmény felemlítése pedig azért fontos, mert maga a vejsze nem azonos a Balaton mellékéről eddig ismertetett alakokkal, hanem egészen más, és pedig nem egyéb, mint az az alak, a melyet Herman magyar vejszének nevez s melyet ő maga így ír le: «Részei a lésza (L), mely az elrekesztett viz szélességéhez képest, kisebb-nagyobb távolságra, sövényszerűen nyúlik s a halnak útját állva, ezt arra kényszeríti, hogy átbúvót keressen. Az átbúvó egy tévesztő, mely, akár viz mentében, akár ellenében is jöjjön a hal, prédául ejti. Ez a vejsze feje, melynek részei a kürtő (K), a melyben a hal megfogódzik; a nagy pelőcze (np), mely a halat tereli; a kis pelőcze (kp) hasonlóképen; az udvar (u), a melybe a hal betéved, hogy utóbb a kürtőbe jusson és fogva legyen». A 118. rajz e leírást teljesen érthetővé teszi. A míg emberemet arra akartam rávenni, hogy ennek a vejszének — minthogy ma már vejszét nem állítanak — alaprajzát a homokba rajzolja le, azt nem tudta megcsinálni, a mint azonban felszólítottam, hogy a múzeum számára arról modelt csináljon, azt pompásan összeállította. E vejsze ugyan tökéletesen egyezik Herman magyar vejszéjével, de mesterszavai attól különböznek: A szerszám neve nem vejez, hanem kaliczka és kalicza; ennek volt feje, udvara, a fejnek két nyelve s az egésznek két rekesztéke; a fej 120, az udvar 90, az egyik nyelv (= kis pelőcze) 25, a másik nyelv (= nagy pelőcze) 30 szent (= pár) nádból készült s a szerszám magassága a vizen felül félöl volt, hogy a ponty ki ne röpüljön. S ezzel immár bezárul a Balaton községeinek gyűrűje s most már összegezhetünk. Nyilvánvaló, hogy a Balaton veszprém-zalai partján, Kenésétől Balaton-Ede- ricsig egy és ugyanazon vejszealak uralkodott, mely nem állott egyébből, mint egy fejből, két szárnyból és egy nyelvből. A szerszám neve Kenésétől Kővágó- Őrsig kaliczka (kalicza, kalitka), Kővágó-Örstől Balaton-Edericsig vejez (vejsze) volt; a fogórész általános neve fej volt, melyhez azonban Kenésén a köbőlék és Bada- csony-Tomajban a vejez szót (pars pro toto) jegyeztem fel; a két szárny általános elnevezése mellett Balaton-Edericsen a kis lésza elnevezést is felírtam; a középső gátnak általános neve nyelv volt, de igen érdekes mellette a Kövesden fenmaradt sötéttöltés, és a balaton-edericsi elő- vagy toroklésza nevezet; végül a fej nyílását ajtónak hívták. Ez a vejszealak a Balatonpart többi részein nem volt meg s nincs meg ott sem, hol vejszével mind a mai napig halásznak, Meszes-Györöktől kezdve Keszthelyen és Fonyódon át fel Kilitiig, a mely területen a vejszének mindenkor berki formáit találtuk meg; ép ezért én ezt az alakot tartom igazi balatoninak s a
