Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
A Balaton-melléki lakosság néprajza. 303 meggyőz legott az a körülmény, hogy több községnek különböző halászai, olyanok, kik egymást nem ismerik, ugyanazt vallják. Az anyag gyűjtése faluról-falura történvén, ilyképen a Balaton víztükrén osztozkodó ötven falu mindegyikének külön megírtam halászatát s most ez ötven leírásból kívánok egy egységes képet megvázolni. Birtokjogi tájékoztató. A Balaton halászatának történetét megírni —- bármily érdekes volna is — nem az én feladatom, s itt mindössze az eddig közölt igen kevés anyag alapján abból csak annyit kell felemlítenem, a mennyi a Balaton birtokjogi viszonyairól ad, ha nem is pontos ismeretet, de legalább némi tájékozódást. Sajnosán kell konstatálnunk, hogy a történeti adatok mennyisége igen kevés s Herman maga, a ki pedig nagy súlyt helyezett azok összeállítására, a Balaton halászatának történetéből alig néhány adatot tud felsorolni. így Herman — a Balaton mellől elsőnek — felemlíti István király 1019-ből való oklevelét a zalavári monostor ügyéről, «megtiltva nagyoknak és kicsinyeknek minden belényulást, többek közt a halasokba is», melyek közül azonban itt Balaton- melléki nem soroltatik fel. Ugyanazon király 1024-ben kelt okirata a zalavári monostornak balatoni halászatot — a szigetekkel együtt — 12 halászszal adományoz. Majd I. András király 1055-ben a tihanyi apátság szolgálatára, egyebek közt, tíz halászt is rendel. Egy 1082-ből való oklevél szerint a veszprémi egyháznak tanyái voltak a Balatonban. Ugyanezen évben a tihanyi apátság öt halásztanyát kap s a rendelkezés neki biztosítja vasárnapokon a varsákban fogott halat. 1203-ban Imre király a veszprémi püspöknek ad halászatot a Zalán. 1289-ben Erzsébet királyné Móricz comesnek adván a zalamegyei Ohus földjét, megengedi neki a Balatonban való halászatot is.1 Ennyi az, a mit Herman O. a Balaton halászatának történetéből közölni tud ; az adatok mindössze is csak 300 évre terjednek ki s azontúl semmi, — semmi. De ez a néhány adat is — különösen a magyar halászat története többi adatainak megvilágításában — elég arra, hogy a halászat birtokjogi viszonyairól tájékozódjunk. A halászat a Balaton mellékén állami életünk első háromszáz évében királyi adományozás joga volt, s azt kaphatta egyház, tehát intézmény, és magános személy egyaránt. így volt-e ez az egész Balatonon, nem tudjuk, de valószínű. Herman O. utolsó történeti dátumához — 1289 — négy és félszáz év csatlakozik olyan, a melyről történelmi adatunk nincs s csak szabadságharczunk lezajlása után következik ismét kor, a melyről valamit tudunk. Az utolsó ötven év halászatának története ugyan korántsincs még megírva, de ennek az állapotaira még sokan emlékeznek, s abból a korból máig is sokan élnek. Sajátságos jelenség az, hogy a nép a Balaton mellékén mindig szabad halászatról beszél s vallja, hogy az megvolt a hatvanas évekig; ez azt jelentené, hogy a halászat a népé volt. Ez azonban soha sem volt így, legalább a Balaton mellékén nem, mert a viz mindenkor a község birtokosáé, az uraságé volt s azt a nép bizonyos szolgálatok fejében halászhatta; e szolgálatok közül természetesen a legfontosabb az volt, hogy a nép mikor és mennyi halat volt köteles az uraság konyhájára adni. Az uraság természetesen nem mindenütt vette egyforma szigorral a maga jogait, megelégedett annyival, a mennyi saját konyhájára kellett, s ha a nép e kötelességéről olykor1 Heuman O. : A magyar halászat könyve, 90-—101. 1.
