Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
292 A Halaton-inelléki lakosság néprajza. külön véve a két partot az északi parton egy gazdaságra csak L4, a délin ellenben 3*4 marha jut. Faj szerint a Balaton mellékén háromféle szarvasmarhát különböztetünk meg : a magyar-erdélyi fehér, illetőleg darvasszőrű fajtát, hozzászámítván a mokányt és riskát is, mint hazait, továbbá a pirostarkát, borzderest és egyéb színest, mint nyugateurópait s végül a bivalyt. Az egész szarvasmarha-állománynak a magyar fajta 74°/0-át, a nyugateurópai 21 °/0-át, a bivaly csak 5°/0-át teszi ki. Az északi part marha-állománya sokkal kevésbbé kevert mint a déli; mert míg az északi parton az állománynak 8O°/0-a hazai, 19°/0”a nyugati s l°/0 bivaly, addig a déli parton csak 7O°/0-a hazai, 23°/0-a nyugati szarvasmarha, és 7°/0 jut a bivalyokra. Úgy az idegen marhát mint a bivalyokat főként a nagybirtokok honosították meg, melyek a szarvasmarhának nemcsak munkaerejét, hanem tejhasznát is értékesíteni törekszenek. A bivaly minden valószínűség szerint a Balkán felől — a hol otthonos - került ide, elterjedésében azonban úgy látszik a Balaton természetes határt von, mert míg a déli parton 1001 darab van belőlük, az északira csak 135 jut. A balatoni ember a szarvasmarhát így különbözteti meg: a hazai fajokat magyar fajtának mondja, a nyugateurópai fajteheneket csiráknak (a csira szó a színt jelzi, vöröset jelent, az állatra alkalmazzák, de előfordul az emberek gúnynevében is); a harmadik a bihal vagy bihaj. A marha szarvának állása: széles, fönnálló, pörge, veliás, búbos, csákós, kuli és magos; értenek a szarv görbítéséhez is a mit úgy csinálnak, hogy meleg pompost (kenyeret) húznak a szarvra s akkor irányítják. A szarvatlan marhát bugának mondják. A marha szőrének színe: fehér, jeges, füstös, csira (= tarka), vörös, zsömle, pirók, pirosczifra (a czifra itt: tarka értelemben), fekete, feketeczifra, kék, kékes, szőke, almás, daruszőrű. — Marhanevek: Bábos, Bákor, Bárány, Bársony, Bátor, Eetyár, Bimbó, Bodor, Bokros, Boros, Böske, Csákó, Csárdás, Csengő, Czédrus, Czimer, Czirkusz, Czitrom, Czukor, Czuk- ros, Dajka, Darú, Dongó, Duhaj, Fáni, Fátyol, Fegyver, Ficzkó, Föcske, Füge, Füttyös, Galamb, Gombos, Gyopár, Gyönge, Gyöngyös, Hajas, Hattyú, Himes, Huszár, Jámbor, Jeges, Julcsa, Jutka, Kardos, Káplár, Kávé, Kedves, Kökény, Kormos, Lantos, Madár, Meggyes, Mérges, Muczi, Muki, Muszka, Narancs, Nyalka, Piktor, Pirók, Pompás, Pörge, Rendes, Rigó, Róka, Rózsa, Samú, Sármány, Sörös, Sudár, Szajkó, Szarka, Szarvas, Szattyán, Szegfű, Szemők, Szidi, Szilaj, Szőke, Tatár, Táblás, Tuba, Tükrös, Yellás, Vidám, Vidra, Villám, Virág, Zsemle, Zsidó. A Balaton mellékének lóállománya igen csekély; összesen 6109 darabból áll s így általában egy gazdaságra 05 ló jut; a két part közül ebben az esetben is a déli a gazdagabb; míg az északi part egy-egy gazdaságára átlag 03 ló jut, a délin 0*8 ! Szinte hihetetlen, hogy vannak falvak, melyekben csak 2 (Rendes), 7 (Salföld), 6 (Szepezd) ló van s hogy az 50 falu közül 30-ban a lóállomány darabszáma a 100-on alul marad. Legtöbb ló — 495 darab — van Lengyeltótiban a Balaton-mellék egyik fő és mintaszerűen kezelt latifundiumának székhelyén. A Balaton északi partján különösen a kisebb falvakban, mint p. o. Örvényesen és környékén az a szokás, hogy lovat állandóan egyáltalában nem tartanak, hanem csak a nyomtatás idejére veszik, azután eladják s az árán ökröt vesznek s ezzel marhaállományukat gyarapítják. A Balatoni ember a lovakat így különbözteti meg: sárcsaorrú, hókaorrú, csil- lagosfejű és keselábú. A lovak szine : piros, pej, fekete, sárga, szürke, egérszőrű, vadderes, legyes, fakó, almapej, almásszürke, seregeszürke, bársony fekete, aranyszőrű,
