Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
A Balaton-nielléki lakosság néprajza. 271 régősprősnek egy forgó sorfája, a kosos prősnek két szilárdan álló sorfája van; a kosos és a régős prösnél a mozgó gerendö súlya nyom s ezért van papja és papnéja, a kanczaprösnél a gerendő épen szilárdságával nyom, a papot a sorfa helyettesíti s így csak papnéja van (innen neve is); a kancza- és régősprősnek vannak ábroczfái, a kosos prősnél ezeket a sorfák helyettesítik. A régős pros, szerkezetét tekintve legjobban hasonlít azokhoz az ú. n. guzsos présekhez, melyek a hatvanas években Magyar- és Horvátországban meg Styriában közkedveltségnek örvendtek s melyek, hogy a Balatonhoz közelebb fekvő helyet is említsünk, Nagy-Kanizsán is kaphatók voltak. A szerkezetben különbség nem volt. megvolt a sorfa, a négy ábrocz, a gerendő, s a régők (ott támfáknak nevezték), de az egész garatrészt a medencze, a fűzcserények és a gúzsok helyettesítették s e tekintetben határozottan kezdetlegesebbek voltak, mint a régős pros.1 Ilyen cserényes prost a Balaton mellett nem találtam s aligha is volt, mert a balatoni lakosok arra még csak nem is emlékeztek s az elnevezés is újnak látszott előttük. Úgy a kitiprott, mint a kisajtolt mustot vagy kimeregetik kaponyával, a mit a kobaktök egy fajából készítenek, vagy lecsorgatják a káczikába, a mi kisebb félfenekű kádacska, s aztán a mustmerő káforkdval vagy a fertályos sajtárral hordóra öntik a tőtikén át, a mi szintén sajtárféle, de feneke át van fúrva és csővel ellátva, mely a hordó lyukába illik. A Balaton-mellék régi szőlőművelésében a fajbort nem ismerték, legalább a parasztság nem s még az uradalmak és egyes nagyobb termelők is csak a XIX. század derekán kezdték szőlőiket faj bortermelésre átalakítani és a szüretelést e szerint berendezni. Tudvalevő, hogy a Balaton-mellék borai kevés kivétellel nagymértékben alá vannak vetve a megtörésnek s úgylátszik ez szorosan összefügg a bornak vegyes fajokból való szűrésével. E vidék borai közül, mondja Plósz, «leg- könyebben törnek meg és legnehezebben tisztulnak a vegyes fajokból szűrt borok, míg a fajborok, pl a rizling és a kéknyelű kevésbé vannak kitéve a megtörésnek, valamint a vörös borok sem igen törnek meg».1 2 A megtörés ellen derítő szerekkel szoktak védekezni a modern borkezelésben; a Balaton mellékén a régi pincze- kezelés ilyeneket nem ismert, ha a bor megtört is, egy idő múlva magától megtisztult vagy — elfogyott. A fehérbor mustját sohasem hagyták törkölyén, a sillert ellenben törkölyén erjesztették; a vörös borok mustja az erjedés befejeztéig maradt törkölyén s ebben az eljárásban ma sincs sok változás a nép pinczekezelésében. Hasonlóképen vagyunk az erjedéssel. Keleti statisztikája 1875-ben a balaton-melléki pinczekezelésnek kitűnő hírét keltette, írván a következőket: «A Balaton mellékén nevezetesen Csopakon kitűnő pinczekezelés honos. A bor erjesztő-kamarában 20’ meleg alkalmazása mellett forr, bevégzett erjedés után azonnal lefejtik azt s csak így kerül pinczébe. Badacsonyba némelyek zártan erjesztenek, de közönséges pinczei hőmérséklet mellett». Hát ez akkor is csak egy-két uradalom pinczéjére állt, de általánosítani egyáltalán nem lett volna szabad, hiszen Plósz még 1885-ben is így ír: «A hőmérsékletre az erjedés tartama alatt csak az uradalmak és nagyobb birtokosok fordítanak 1 Ilyen cserényes prősnek és részeinek rajzát és leírását megtaláljuk Tersánczky J. : A jobb szőlőművelés, borkészítés stb. czímű (Nagy-Kanizsa, 1869) könyvében (291. 1.). 2 Dr. Csanády G. és dr. Plósz P.: A borászat könyve, tekintettel hazánk bortermelésére; Budapest, 1885. 563—566. 1.
