Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
244 A Balaton-nielléki lakosság néprajza. eredményének, hogy hazánkban a legtöbb egyes fogat van a Duna jobb partján. Az ökörfogatoknak mintegy 75°/0-a kettős fogat, a mi nagy különbség a Duna-Tisza közének tiszta alföldi gazdálkodásával szemben, a hol a kettős fogatok száma csak mintegy 30°/0 és pedig a négyes fogatok javára, de nagy eltérés a Duna bal partjára megállapított arányszámtól is, mely szerint az ökörfogatok 93’8°/0-a két fogatú. A gabonaneműek közül a Balaton mellékén főként búzát, rozsot, árpát és kukoriczát termelnek a kenyér számára; a jószágnak zabot vetnek, noha jut neki az árpából és kukoriczából is; hajdina van ugyan, de ritkán; a zabos bükköny, mohar és miszling (sürü kukoricza) takarmányul szolgálnak. Ezek persze csak a főtermények; a kisebb jelentőségűek részletes felsorolása itt fölösleges, miben sem tér el az az ország más vidékein folytatott gazdálkodás termékeitől. Hasonlóképen a Balaton melléke a gazdálkodás módjában sem különbözik, az országszerte általános hármasforgású rendszert követik itt is. A gabnatermelés eszközeiben a Balaton-mellék ugyanazon átalakulásokat mutatja, mint az ország egyéb része, az emberi munkaerőt minél kevesebbre redukáló gazdasági gépek mind jobban terjednek s még a kisebb kézi használatú eszközökben is a gyári készítmény mind jobban kiszorítja a gazda maga készítette vagy a házi ipari úton előállított szerszámokat. A Balaton mellékén azonban még sok megmaradt a régi gazdálkodás eszközeiből s ez okolja meg, hogy a gabnatermelés menetét a következő sorokban megvázolom, ez eszközökben beállott változásokat jelzem s a régi szerszámokat röviden leírom. A szántási munkálatok már kora tavaszszal megkezdődnek, ilyenkor az egész család kimegy a mezőre, a kocsira felkerül a vizes lajt, a mibe vizet visznek a lovak számára, a gazda nyakába akasztja a gyakortdt (tarisznyát), megnézi, benne van-e a pompos (kenyér), a szalonna, no meg a mérges (kétvasas, vagyis pengés bugyii) ; ha van mivel megtölteni, magához veszi a csikó-, olykor disznóbőrös kulacsot, a miből bizony ma már alig nehány példány van a Balaton mellékén. A Balaton mellékén ma már csaknem mindenütt modern vasekék kei dolgoznak, de még a nyolczvanas években — különösen az északi parton — mindenütt használatban voltak a faekék; én magam még Tihanyban, Kövesden, Bad.-Tomajban láttam a kilenczvenes években használaton kívül helyezett példányokat. A nép a régi faekéket ma is jobbaknak tartja, mint a modern vasekéket, mert azok szerinte mélyebben jártak, mint ezek. — Az eke részeinek a Balaton mellékén a következő nomenclaturája van : Az ekének van gerendője vagy gerendéje, ez tartja és húzza az ekét s ehhez van srófolva az ekefej ; a gerendőben van két lik, az elsőhöz van odafoglalva az ekefej a kődökszeggel, a másodikhoz van odaerősítve a farvas a farszeggel. Az ekefejet a kormány- vagy vezérdeszkával a mindkét végén muteros sróffal megerősített nyitókulcs köti össze s a gazda ezzel hol kiereszti, hol behúzza a kormánydeszkát, a szerint, hogy szélesebben vagy keskenyebben akar szántani ; a barázda mélysége rendesen 41/,—5 czoll (a nép még mindig így számítja). Az ekefej elején van az eke- vagy szántó-, vagy laposvas, ez régen a faekéknél másfél sukkos, széles és lapos volt nagy szárnyakkal, ma egyenes, keskeny, úgy egy sukkos. Mikor az eke kopott vasát megvastagítják, azt nádiásnak nevezik. A gerendő hátulsó végén van az ekeszai'va — egyik a vezér-, másik az anyaszarv, melynek hossza az ember állása szerint változik, a ki ezzel igazgatja az ekét ; a szarvat a gerendőhöz muteros szeg tartja. A gerendő derekára jobbfelől csatlakozik a csoroszlya, a melyet ahhoz két műtérrel leszorított vaspánt köt. Az üsztöke vagy
