Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Negyedik fejezet: Lakás, táplálkozás, ruházat
Balaton-melléki lakosság néprajza. 213 grádicsnak is), a min a padlásra a héjjba járnak fel. Ott a hol a konyha két részre, konyhára és pitarra oszlik, az elválasztó félkörös {vezetnek mindkét oldalára tálast erősítenek ; a külső oldalra kerülnek a legszebb, legrózsásabb tálak és tányérok, a gyöngyös nyakú fodros szélű icczés üvegek. A tányérok közt sokszor találunk egy-egy czintányért\ a gazda nevének belevésett kezdőbetűivel ; kedves emlék ez; mert a gazda ebből ette esküvője alkalmával a lakodalmat. A harmadik helyiségnek, a kamrának főbútora a hombár vagy szuszék volt, hatalmas, sövényből font, kívül-belül besározott gabonatartó volt ez, a mibe 20 leila (1 kii a 2 pozsonyi mérő), vagyis 80 mércze gabona is beléfért. Ma már a gabona nem kerül a kamrába, lábon eladnák, ha lehetne ; a hombár is csak kisebbszerű faláda, belül rekesztékkel, egyik felében csak a téli szükségletre való gabonával, másik felében egy bucsér-ban, a mi szalmából font körtealakú kosár, tojás s egyéb apróság van. A liszt a lisztes hordóban vagy csak egy 10—15 literes szütyó- ben (zsák) van. A káposztás tung vagy tunk (hordó) 120—150 literes. A zsír a véndölben áll. Ezeken kívül ott látjuk a biLborkáshordót, a kosárvékát, a miben az aprójószág kukoriczáját meg a derezét, vagyis korpás lisztet tartják, a húsládát, a melybe nyáron a disznóhúsféléket zárják, a sütőteknyőt, a miben dagasztanak, a dagasztószéket, amin a sütőteknyő fekszik, a vesszőből font borítót a kotlós tyúkoknak, a szapulo- vagy pálloszéket a bocskával, a meszes sajtárt. A falra van akasztva a szekercze vagy topor, néhány jégpaikó téli használatra, egy kiskulacs vagy csutora, egy tokmány a csiszakő-ve\, stb. Az egyik főgerendáról lóg le a kenyértartó nul, a sarokban pedig egymásra van halmozva az állószék, a tanulni járó gyermeknek, vonószék, ürgefogó csopla és mindenféle viczik-vaczak, a mi a konyhában vagy a szobában útban lett volna. A lakóház leírásánál befejezéséül még csak a világító eszközökről kell megemlékeznünk. A legrégibb világító szerszám, a mire a Balaton mellékén Balatonfő- Kajártól le Vörsig mindenütt emlékeznek, de a miből már egyetlen példány sem maradt fel, fokla (fáklya) tartóra erősített bangitafa-, hársfa- vagy gyertyánfa-szíjács vagy fokla ; a bangitafát különösen szerették, a végét elzuzták úgy, hogy az kinyílott mint a nád, s ha így meggyujtották, alig volt füstje ; a tartóról mindössze annyit mondtak, hogy egyfaszeggel különböző magasságba volt állítható (s így valószínűleg azzal volt azonos, melyet a M. N. Múzeum a szomszédos Göcsej-ből őriz). Az öregek azonban, kik a foklatartóra még emlékeztek, egybehangzóan jegyezték meg, hogy fokiéval már az ő korukban is csak a konyhában világítottak; e czélra a szobában a cserépmécsest használták, melyben ruharongyból sodort bélen hájat vagy zsírt égettek. A hájat és zsírt váltotta fel a kendermagolaj, később a tányér- bélolaj (hívják szotyolának is), mely utóbbi növény a nép emlékezete szerint a Balaton mellékén mintegy 60 éve honosuk meg. Később birka faggyúiból maguk mártottak gyertyát, melyet aztán az ipari úton előállított gyertya és a peiri-{~ petróleumlámpa váltott fel. A tűz gerjesztésére még a század elején is kivétel nélkül mindenütt aczélt, kovát és taplót használtak ; a tapló a fából forrt ki, azt használat előtt megfőzték s megszárítva puhára törték; legjobban szerették az érett cserfataplót, melyet banyataplónak neveztek, de mondták egyszerűen pőtye vagy petyvé- nek is, a kemencze vállán volt egy kis vállú s ebben tartották a tűzcsiholó szerszámot. Ezt a század dereka felé olyan kénrudacskák váltották fel, melyeket, hogy meggyulladjanak, egy üvegbe kellett beledugni. Aztán jött a masina (kénes gyufa), majd végül a gyújtó (svéd), mely minden más tűzgerjesztő szerszámot és anyagot hirtelen kiszorított.
