Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Negyedik fejezet: Lakás, táplálkozás, ruházat
180 A Balaton-melléki lakosság néprajza. eredetileg szorosan összekapcsolt kapu és kis ajtó egymástól elválasztassanak. Az egyik az, hogy az utczák szabályozásával a házakat immár nem be a telekre, hanem csúcsfal.ukkal ki az utczára építik; a másik az, hogy a tornáczot mind több és több háznál alkalmazzák; e két körülményből természetszerűleg következik az a lciván- ság, hogy az utczáról egyenesen a ház tornáczára lehessen jutni, a mit úgy érnek el, ha a kis ajtót áthelyezik közvetlenül a ház mellé, a tornácz torkolatába. Ilyen esetekben aztán nem néznek többé a kapu anyagára, hanem a kis ajtót csaknem kizárólag függélyes deszkákból állítják össze. A Balaton-melléki falvakban a telek eredetileg két, egymással semmiképen össze nem függő részből, a telek-bol és a kiskert-bol állott. Hogy ezt megérthessük, előre kell bocsátanunk, hogy a balatoni polgár a maga házát rendesen telkének egyik, az utczára tekintő sarkába építette, a telek szélére, annak hosszában. Ennek a lakóháznak azonban volt egy tartozéka, a kiskert, mely a ház csúcsíala előtt terült el s tulajdonképen az utcza területéből hasíttatott ki. Ez a kiskert virágokkal volt tele, melyeket a gazdasszony vagy a lányok gondoztak, a ház csúcs- falának a tövében pedig vályogpadka vagy fapad volt, melyre este a család kitelepült, hogy a hűs levegőt élvezze s elbeszélgessen. Ez a kiskert, mely Somogy és Zala belsejében máig is jellegzetesen van meg a házak előtt, a Balaton mellékén csaknem teljesen eltűnt; minden faluban találunk egyet-kettőt, de csak éppen hírmondónak; de hogy ez a kiskert a Balaton mellett is általános volt, bizonyítja a lakosság idősebb része, a mely azt is meg tudja mondani, hogy a kiskert miért maradt el, vagy hová lett. A Ballaton-melléki falvak túlnyomó részében az utczákat már szabályozták; ma már, ha új házat építenek, figyelembe kell venni a többi házakat is; már pedig az mindennemű utczaszabályozással homlokegyenest ellenkezik, hogy a gazda az utcza egy részét elkerítse kiskertnek. A szabályozás azonban nehezen ment, a gazda a szokásjogra hivatkozott, kiskertjétől nem akart megválni. A megoldás most már kétféle volt; ha egy utczasoron sok volt a kiskert s a hatóság a szokásjoggal szemben jóindulatot tanúsítani tanácsosnak tartotta, az egyes telkek határát kitolta a kiskert külső vonaláig, miáltal egyenes vonalat kapott, a ház azonban bekerült a telekre; ha azonban egy soron csak néhány ilyen kiskert volt, ott a szokásjog nem használt, a kiskertet elpusztították, területét az utczához csatolták s a ház csúcsfala ezzel közvetlenül az utcza vonalába jutott. Ott, a hol a szabályozással a telek bővült, a kiskert megmaradt, csakhogy abba többé nem az utczáról, hanem a telekről jártak be, a kerítés is emelkedett, régi nyilvános jellegét pedig teljesen elvesztette. A szabályozás ma már sok Balaton-melléki faluban annyira haladt, hogy a gyalogjárót az utczától árok választja el; így persze a ki az utcza felől akar a telekre jutni, annak az árok fölötti hídon kell átmenni; ha e híd csak gyalogjáróknak van szánva, bürk, ha a szekeret is megbírja, dobogó (1. a 21. képünkön) a neve. A telek berendezése a Balaton-melléki falvakban meglehetősen egységes typusú s a törzs-typustól a gazda csak ott tér el, a hol erre a hely szűke vagy éppen a térszini viszonyok kényszerítik. A lakóház helyét már kijelöltük a telek egyik, az utczára néző sarkában, a telek szélén, annak hosszában. A lakóházzal egy sorban áll a gazdasági kamra, istálló és pajta épülete ; ezt rendesen közvetlenül a lakóház mellé építik, sőt sokszor azzal egy fedél alatt levőnek látszik, de azért annyira különálló épület, hogy külön csúcs- és tűzfalat húznak számára s padlásának* is, melyet a Balaton mellékén góró-nak (és nem héj-nak) neveznek, egészen
