Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Harmadik fejezet: A népesség száma és elemei
ÍOO .4 Balaton-melléki lakosság néprajza. falvaik pusztulása után mindenestől Kenesére költöztek át. Máma pusztulásáról azt mondja a hagyomány, hogy mikor a lakosság elfutott, harangjait a Balatonba sülyeszté, a vész elmúlta után azok közül már csak egyet tudtak kiemelni — a többi nagyon besüppedt az iszapba — s ez az egy van ma a kenesei templomban. 1666-ban az idézett urbarialis jegyzék szerint volt Mámán 21 egész telkes, 4 féltelkes gazda és 4 zsellér, összesen 29 háztartás; Sándorban volt 10 egész telkes gazda ; Kenésén vott 27 egész telkes és 5 féltelkes, összesen 32 gazda, a negyedtelkesek és zsellérek nincsenek feljegyezve. A három faluban ez összesen 71 háztartás, melyet az 50% átlaggal helyesbítve 106 % háztartást vagyis mintegy 636 lakost kapunk. Mintegy száz év múlva, 1768-ban, az ugyancsak a rom. katholikus plébánián őrzött urbárium szerint volt Kenésén 61 sessiós gazda, 142 házas zsellér, 50 házatlan zsellér, összesen 253 háztartás, a mi egy háztartást 6 lélekkel számítva, 1518 népszámot adna. Ámde egy a kenesei községházán talált irat szerint 1768 áprilisában az agens úrhoz küldött levélben — magának az agens úrnak tudakozódására — arról tudósítják őt a kenesei elöljárók, hogy a kenesei református szent eklézsiában azon 1768-iki esztendőben 1119 ref. lelkek találtatnak, ellenben az ott levő pápistáknak száma nem megyen többre 115 lelkeknél s így a lélekszám 1768-ban 1234 volt. Ebből pedig az következik, hogy a háztartásnak 6 fővel való számítása a XVIII. század végén a református falvakban túlmagas, sőt még az 5 is sok, mert ez az adott esetben az 1234 tényleges népszám helyett 1265 népszámot eredményez. A kenesei jegyzői hivatalnak még egy aktája van, melyből a lakosság számát megtudhatjuk; czíme: Tabella individuális repartitionis possessionis Kenese pro Ao. 1781. Ez 302 családot sorol fel névleg s így a lélekszám körülbelül 1510-re tehető. Végezetül Siófokon a káth. plébánia levéltárában — a régi anyakönyvbe bekötve — a következő iratot találtam: «Status et Conscriptio animarum in Sa. Parochia Fokiensi facta per me Georgius Horváth E. P. Anno Domini 1757, die 18. Jun.» Ez formális népösszeírás, mely házról-házra mutatja ki az abban lakókat, tekintet nélkül ugyan a felekezetre, de kor, nem, családi állapot és foglalkozás szerint. E kimutatás szerint Siófokon 1757-ben összesen 760 lakos volt. Ime ily kevés, ily töredékes s a legkülönbözőbb évekre vonatkozó az az anyag, melyet kutatásaim közben a véletlen elém adott, s mégis nagybecsű, mert hiszen eddig e falvak régibb népességéről ennyit sem tudtunk. Ha egyszer levéltáraink ide vonatkozó anyaga fel lesz dolgozva, akkor ezek a töredékek is szerény helyet kérhetnek maguknak a különböző falvak különböző korú népszámainak jegyzékében. Sokáig tűnődtem azon, miképen adhatnék legalább valamelyes fogalmat a XVIII. század végének balatonparti népszámáról. Rendelkezésemre csak a különböző egyházi anyakönyvek állottak, azokban pedig a népszám nincs bent, hanem csakis a keresztelések, halálozások és esketések száma. Minthogy a keresztelések vagyis születések számbelileg a legnagyobb anyagot adják, arra gondoltam, hogy a számítás alapjául ezt az anyagot választom s a kérdést így állítom fel : Ha az 1881—1890-ig terjedő tíz év alatt évenkint átlag egy bizonyos számú gyermek születik s az egy bizonyos számú lakosságnak felel meg, akkor, feltéve, hogy a születési arány nem változott, a XVIII. század végének valamely évében az adott számú születéseknek mennyi lakosság felel meg. Azt ugyan tisztán láttam, hogy ez a számítás abszolút pontosságra igényt egyáltalában nem tarthat, mert hiszen a kiinduló pontot képező feltevés volt bizonytalan és meghatározhatatlan, mert azt, hogy a múlt században a születési arány olyan volt-e, mint most, vagy kisebb-e,
