A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
4. szakasz. A Balaton és vidéke a történeti korban. 1. rész: A Balaton a történeti korban / Makay Béla - II. rész. A magyarok - I. fejezet. Vezérek és királyok kora a mohácsi vészig
118 A Balaton és vidéke a történeti korban. 1283-ban a Rátold nemzetségbeli István fia, Domonkos és László, — Leustach fia, Rorand és Desen, — Oliver fia, Reynold és Miklós mestereknek pátai (Patha) és tótszentgyörgyi (Szentgurg) népeit Somogybán a bírák joghatósága alól jutalomképen kivévén, saját királyi bíráskodása alá rendeli és Páta faluban hetivásárjogot ad a nevezett uraknak.1 Meg is érdemelték e nemzetségek tagjai a királyi kegyet, mert a kunok ellen a Hód-tó mellett, Hód helységnél (Hódmező-Vásárhely) 1280-ban vívott ütközet alatt — Kézai krónikás szerint — halálig hű volt a többek közt: a Rátold nemzetségből elesett Lőrincz és a Bő nemzetségből elvérzett, már ismert János úr, Izsép fia.* Ezeken kívül már előbb jutalmazta a Buzád nemzetségbeli Lancret fia, Her- bordot 1273 június 8-án az udvarnokok Rayk nevű földjével;11 majd 1275 július 27-én a Peez (Peech) nemzetségből való Márk fia, Márknak a Marczaliak ősének Jurk nevű falujával az udvarnokok Pazaka nevű földjét elcseréli és ezt 12 szőllővel s tartozékaival neki adományozza;1 2 3 4 1289 febr. 10-én pedig Rajki Márk fia, Benedek királyi udvari jegyzőt erősíti meg a család ősi birtokával, Rajkkal határos bizonyos Buken föld birtokában, melyet még atyja, V. István adományozott a nevezett Benedeknek és fivéreinek Pósa, Mihály és Jánosnak.5 * Ugyancsak a harezban elesett Tamás fivérük érdemeiért jutalmazza Gergely fia, Olivért és Herbordot a zalai vár bizonyos üres, három ekényi földjével, amelyen hajdan Hegun és rokonai, zalai várnépek laktak.5 S végül Mencshetyi Buza fia Móricz comes — mint alább látjuk — az 1284. és 1290. években több birtokot kap érdemeinek elismeréséül.7 Csodaszámba menne, ha IV. László uralkodása idejében, az ököljog legvirágzóbb éveiben, az egyháziak által annyira ápolt tizedperek szüneteltek volna. Hogy szünetelhetett volna különösen az egyháziak között a viszály, amikor III. Miklós pápa erélyes tizedszedőjének megjelenésében támaszt nyertek az egyházak abban, hogy még jobban védjék vélt vagy igazi jogaikat. Ebben is Péter, Veszprém hatalmaskodó püspöke járt elől rossz példával, midőn lefoglalta magának a Veszprém pusztulásakor különben is temérdek kárt szenvedett veszprémvölgyi apáczák tizedét. Lodomerius, esztergomi érsek — mint Filep szentszéki követ által kinevezett biró — 1280-ban a kárvallott apáczák javára ítélkezik.8 1288-ban a Tamás tihanyi apát „de insula Balatini de Tyhon“ és az Esztergom mellett fekvő, Szt. Luczáról nevezett kápolna oltárának plébánosa közt támadt perben az urkutai három ekényi földet illetőleg ismét Lodomerius érsek ítél.9 Miután Péter püspök urat hatalmaskodni láttuk minden téren s minden viszo1 Fetér C. D. V/'III. 165. 1 2 Kézai: Chron. Hung. (ENDLiCHER-nél Monum. Hung. Arpadiana 122. 1.) 3 Z. O. I. 52. oki. és Győri történelmi és régészeti füzetek. 1863. évf. II. k. 304. 1. 4 Z. O. I. 55. oki. Pazaka föld határa, többek közt: aqua Zala, terra Simonreuidifev, terra Cho- pomonorofev, terra Kerekud, terra ecclesiae Zaladiensis, fluvius Zacadat stb. 5 U. o. 67. oki. Határai közt : Pacha és az odavaló várnépek földjei. fi Wenzel i. m. IX. 15. oki. A birtok határai : fluvius Zala . . . rivulus Fernukag (a fernekági csermely) .... villa Jersa (Irsa falu) .... fluvius Howas (a salomvári viz, Kávási viz?) 7 H. O. IV. 66—68. 11. — Z. O. I. 65. oki. — H. O. IV. 72. és 73—74. 11. 8 Fejér C. D. V/III. 514. 1. 9 Eredetije: Eszterg. kápt. házi lvt. Lad. 51. Fasc. 1. No. 15. — Knauz: Mon. Eccl. Sírig. II. 243. 1. — Fejér C. D. V/III. 421. Lodomerius esküt ítél meg, ám e helyett a felek úgy egyezkednek, hogy az apát kap P/a eke alá 30 hold földet, a többi a plébánosé marad.