A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
4. szakasz. A Balaton és vidéke a történeti korban. 1. rész: A Balaton a történeti korban / Makay Béla - I. rész. A magyarok bejöveteléig - II. fejezet. Germán-hún korszak. Népvándorlás
Germán-hun korszak. Népvándorlás. 55 rontottak. Először a keleti gótok (Greutungok), majd utánuk a nyugati gólok (Terwingek) ismerik meg a hunok vaskezét. Ellenállani egyik sem tud. A keleti gótok — mint a hunok által teljesen leigázott nép — megmaradnak honi vezéreik, de hun főhatóság alatt dunáninneni szállóhelyeiken; a nyugati gótok ellenben a győzedelmes hunok elől délre menekülnek, előbb Dáciába, majd mindinkább beljebb a Keletrómai-Birodalomba. Előbb, hátukban a hunokkal, bebocsátásért könyörögve állottak ugyan a birodalom határán, de amikor a határon belül való letelepedésre engedélyt nyertek, Valens keletrómai császár ellen már mint támadók lépnek fel. S pedig sikerrel, mert Valensnek a drinápolyi (K. u. 378) ütközetben történt eleste után, utódja Theodosius a nyugati gotoknak már zsoldot fizet és helyet ad birodalmában. Viszonzásul csak védelmüket kéri a népvándorlás hódító hordái ellen. Amikor Arcadius keletrómai császár a zsold fizetését megtagadta, Alarich gót király kegyetlenül végig pusztítja a keletrómai birodalmat és Rómát is megsar- czolván, elvonul nyugatra. Mint tündöklő, félelmetes meteor, mely a nagy mindenség ismeretlen végtelenségéből jön, ragyog, uralkodik fényével és nagyságával a látszólag apróbb égitestek fölött s aztán fénye teljes pompájában elenyészik nyom nélkül, hogy soha vissza ne térjen, jött Attila ismeretlen hazából az ismeretlen eredetű hun néppel. Győzött, bármerre ment s aztán megsemmisült nyom nélkül, nem hagyván maga után semmi alkotást, de igen is félelmetes hirt, győzelmeinek örök emlékét, melyek az idővel együtt növekedtek századokon át. Lehetetlen, hogy minden rendezett intézmények híján lett volna ez, a külföldi krónikások által bizonyos érthető előszeretettel vad, kegyetlen hordának lefestett, aránylag csekély számú nép, melynek egy teljes századon át egész Közép-Európa nem volt képes ellenállani. A keletrómai császár részéről a győzedelmes hun király Attila udvarában követségben járt Priscus Rhetor feljegyzései teljesen az ellenkezőt bizonyítják. S lehetett bár Attila az önmagukban is meghasonlott népeknek „istenostora", semmiesetre sem volt azonban oly vérszomjas fenevad, amilyennek őt a német krónikások a gyűlölet legsötétebb színeivel festik. Hiszen nem egy germán fejedelem kegyetlenebbül bánt a náluk járt követséggel, mint Attila foglyaival. Legkevésbbé sincs tehát okunk szégyelni, sőt büszkék lehetünk arra, hogy több történetíró már is hun rokonságunkat iparkodik bizonyítani. Irigységgel tekinthetünk vissza a múltba, amikor hun őseink előtt fél Európa rettegve hódolt. A gotokon aratott győzelem után a hun az egyedüli úr Magyarországnak — Pannóniát kivévén — minden részében. Pannonia is csakhamar hun hódoltság alá kerül. Attila átkel a Duna jobb partjára és minden nagyobb vérontás nélkül elfoglalja a fővárost Sirmiumot s ezzel egészen meghódítja Pannóniát, ezt a már csak névleges római két provincziát. Jóllehet ez volt Attilának a mai Magyarországban utolsó meghódított területe, mégsem maradt meg ezen a vidéken ; székvárosát — ha ugyan ilyenről, ebben az értelemben a folytonosan kalandozó hunoknál szó lehet — nem a rómaiak hajdan legvirágzóbb provincziájába, hanem a hunok korábbi szállóhelyére a Duna-Tisza vízközébe teszi. Ennek nem lehetett más oka, mint az, hogy Pannonia fénykora már a népvándorlás első tizedében teljesen letűnt
