A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek
A Balaton környékének archaeologiâja. 185 Egészben véve az építmény hossza ma még körülbelül 12 m. ; ha keletről nézzük (219. ábra), szemben a viz árjával, a belső (nyugat felé eső) fal az épebb, annak csak az északi vége van kitörve, de nem is áll szabadon, háta mögött a talaj oly magas, mint maga a fal s épp így megmaradt szintén 1 m. magasságban a déli keresztfai, mely a két hosszfalat egymással összeköti, úgy hogy a kettő között 2‘80 m. köz van. Ellenben az egészen szabadon álló keleti hosszfal a közepén ki van törve s a törmelék még nagyrészt ott hever, a mi tehát csakis erőszakos rombolás műve lehet, a melyről már Pococke (III p 350) megemlékezik. A belőle fennmaradt falrészek P40—1'50 m. vastagok és két egymáshoz tapadó falazatból állanak, a déli falrészen a külső, magasabb 1 m. vastag, a belső csak 40 cm. Az egésznek építkezése a leggondosabb, termésmészkődarabokból álló opus incertum. Nemesvámos és Veszprémfajsz között, az úttól nyugatra, egy abból kiágazó dülőút végén az erdő felé nyúló dombháton, melynek alján források fakadnak, szintén kellett egy kisebb római telepnek lenni, mert a vidék, mint azt magam még körülbelül 15 év előtt láttam, tele van római zsindelyes téglákkal. Ide közel, az út másik oldalán van az a hely, a hol a Veszprémmegyei Múzeum az 1906., 1907. és 1909. években oly sikeres ásatásokat végzett. A Baláczapusztától délre, nem egészen lx/2 km. távolságra fekszik, legnagyobbrészt a veszprémi káptalan birtokán. Az ásatásokra Rhé Gyula felügyelt és az eredményeit egy díszes kötetben már publikálta is, mely «Balácza» czím alatt báró Hornig Károly veszprémi püspök költségén 1912-ben jelent meg. Napfényre került több elkülönítve állott római épület, a melyek összetartozó- ságát azonban az mutatja, hogy négyszögben egy kerítésfal zárta körül. Ilyen kerítése csak azoknak a villahelyeknek szokott lenni, hol a lakóházhoz melléképületek tartoztak, melyeknek nagyobbrészt gazdasági rendeltetésük volt. Itt is a legtöbb melléképület ilyen volt, még az is, melyhez Rhé (a 38. lapon közölt térrajzon VII) analogia gyanánt a Vitruvius által leírt fanumi basilikát hozza fel A figyelmet természetesen a főépület vonja elsősorban magára. A közepét egy peristyliumszerű udvar foglalta el, melyet Rhé átriumnak nevez. Mind a négy oldalán helyiségek veszik körül és ezek között nem hiányzik csakugyan a tablinum, mely mindig az átrium hátsó oldalán állott, elől egész szélességében nyitva, de itt hátul egy félkörű apsis zárja el, mert tovább, hátrafelé nem terjedt a ház. A bejáratot ezen udvarhoz itt azonban hiába keressük az épületnek a tablinum- mal szemközti oldalán — a homlokzati oldalon -—, mert a helyiségeket ezen oldalon zárt sorban találjuk, hanem az, mint Rhé megállapítja, az épület baloldali hosszoldalán volt. Egyes helyiségek fűthetők voltak. Ezekben a padozat alatt csatornák mentek, melyekbe a meleg levegő a kívülről fűthető kemenczékből jutott. Az egész komplexumot hosszú folyosók határolták, még pedig — úgy látszik — mind a négy oldalon és ezek közül is az egyik fűtőcsatornával van ellátva. Ha nincsenek is így
