A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)

2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek

A Balaton környékének a, re lui e o 1 o g iája.

69

alakja. A jobb szélén pedig még látszik valami a kerek fél oszlopból, mely a feliratos mező keretéhez tartozott.

Annál jóval előbb, mint a hogy a Balatoni Múzeum ezen ásatásai megkezdődtek, bukkant Lipp Vilmos az ű. n. várterületen kívül (s nem azon belül, mint tévesen írja), annak déli oldalán egy sírmezőre rá, a melyben nyilvánvalóan azok temetkeztek, kik ott is laktak, a várterületen belül. Lipp ezen temetőt 1883-ban fedezte fel, miután előbb a pusztaszentegyházi romot kiásta s aztán észak felé «hosszú vonalban, rendes közökben megnézetve a talajt, az épületek előtti téren elérte a nagy sírmezőt». Gróf Festetics Tasziló (azóta herczeg lett), a fenéki puszta ura, megengedte Lipp-nek az ásatást, de aztán váratlanul betiltotta, mikor egyik versenylovának lába a kutatóárkok egyikében kitört. A mennyit Lipp akkor ebből a temetőből fel tudott ásni, azt együttesen publikálta az Arch. Közlemények XIV. kötetében (1886): «A fenéki sírmező» czím alatt a 137—159. lapokon és 7 táblán, a leleteket pedig beszolgáltatta a Nemzeti Múzeumnak.

Meg kell jegyeznem, hogy Lipp a leleteket nem ismerteti • síronként, hanem csoportosítva, rendeltetésük szerint. Csak éppen két sírleletet mutat be együttesen. Ezek a leletek ilyenformán ismeretesek lévén az irodalomban, azok leírását mellőzöm és publikácziójából mindössze a következőket emelem ki:

A sírok délről északnak húzódó, meglehetős rendes sorokban nyugat-keleti irányban feküdtek s a felásott 300 sírból csak 91 volt egyszerűen a földbe ágyazva, a többi mind «hagyományos római módra épült vagyis kifalazott sir, a melyek legtöbbjében két, sokszor három csontváz is volt.» Itt közlöm továbbá azt a megfigyelését, hogy a téglalapokból szerkesztett sírokban a téglák legtöbbje kívül-belül jó vastag ragaszréteggel volt borítva, «a mi világos bizonyítéka annak, hogy azok valami lerombolt épület részei és így már másodszor voltak felhasználva». De ez a következtetés téves, mert legújabban Aquincumban is előkerült egy olyan téglasír, melynek belsejét vastag vakolatréteggel bevonták. A 209 kifalazott sir közül azonban csak négyet talált Lipp ép állapotban. A temetési módról azt mondja, hogy a tetemnek ruhástól, ékszerestől való eltakaríttatása volt egyedül szokásos Fenéken. A csontvázak mind hanyatt feküdtek, egyenesre kinyújtott végtagokkal. A mi magukat a csontvázakat illeti, ezekről a következőket írja: «A férfiak csontvázai rendkívül magas és roppant erős testalkatot mutatnak, a koponyaalkaton, laikus szemmel nézve, semmi rendkívülit sem vettem észre, a homlok széles és magas, a járomcsontok nem kiugrók, a koponya egész szerkezete kissé hosszúkás, de arányos, a fogak orthognath képződésűek. Az orrcsont nagy tompaszögben nyúlik lefelé».

Lipp, mint láttuk, nem ásathatta fel az egész temetőt. A véletlen azonban ismételten úgy hozta magával, hogy máskor is kerültek napfényre sírok és sírleletek, melyek a Lipp által kiásott temetőhöz tartoztak. így a keszthelyi vasút építésénél az árokban találtak téglasírokat, aztán a vámház tövében közvetlenül az úgynevezett tábor fala alatt mutatkoztak sírok, melyeket egy bizonyos Márton János turkált fel. A leleteket főkép Csák Árpád gyűjtötte össze s már 1896-ban, mikor először láttam a gyűjteményét, egy egész sorozatot tudott nekem belőlük bemutatni. Nevezetesen ott láttam bronzból készült tíz egyszerű, két vastagodó végű, 15 kígyófejes és négy lemezes végű karpereczet, öt kisebb lemezes és két visszahajtott végű karikát, egy nagy halántékgyűrűt és két edényt. Jellemző darabok nem igen lévén köztük, nem tartom szükségesnek, hogy ezeket