A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)

2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek

A Balaton környékének arc.haeologiája. 55 alatt egy «régi, hatalmas épület alapfalaira bukkantak». Ezt s egy másik kis épü­letet, mely délnyugati sarkánál egészen elkülönítve állott, Csák már ismertette fentebb idézett dolgozatában s alaprajzukat is közölte a 87. lapon. A mellékelt térrajzon (68. ábra) A és B betűkkel vannak megjelölve. Nagy baj, hogy küszöbkövekre vagy ajtónyílásokra nem igen akadtak, a melyek a helyiségek közötti összeköttetést mutatnák. Csák hivatkozva az Aquincumban és máshol felásott római lakóházak kis méreteire, azt hiszi, hogy nem közönséges magánlakkal, hanem valamely középülettel van dolgunk. Annyi bizonyos, hogy a nagy épület nem lehetett a praetorium, mert annak nem felel meg sem a fekvése, sem az alaprajza. Nem marad más hátra, mint hogy mégis egy nagyobbfajta lakóháznak tartsuk, annál is inkább, mert beosztása nem tér el oly nagyon a közönséges római háztypustól. Csák szerint az épület fó'bejárata annak nyugoti oldalán feküdt s egy hosszú folyosón át lehetett az épület udvarába jutni. Feltéve, hogy azon át csakugyan ki 67. ábra. Római leletek az ú. n. fenéki várból.

Next

/
Thumbnails
Contents