Dejtéri Borbás Vince: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei II. kötet - A Balaton tónak és partjainak biologiája. 2. rész: A Balaton flórája. 2. szakasz: A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1900)
1. rész. A Balaton növényzete általában
A balatonmelléki erdők. 273 az Acer Negundo is, a cseresznyefa, almafa, körtefa, sőt a nyírfa is elég ritka, a Badacsony tetején néhány jókora barkafa ( Salix caprea) nő. A Gyöngyös patak völgyében, Karmacs felé kisebb ritkás fenyves is van, Pinus silvestris vagyis e vidék répafenyője alkotja, de Pinus nigra is vegyül közéje. Bizonyosan régi ültetés. Ezt a két fenyőt különben, mint hazánkban kivált Túl-aDunán, tölgyerdőbe itt is belekeverik, de a partmelléktől inkább távolabb. Szigligeten a koronafát, 1 is a tölgyesbe ültetik. Gyorsabban nő, mint más erdei fa, azért hamarabb hasznát vehetik. Az erdő használata leginkább mint épületfa és tüzelő értékesül. A bokorféle cserfa cserhántásra alkalmas, a szömörczének cserző és festő anyaga jövedelmező. Ellenben a cserző vagy zsíros gubacs (Cynips calycis BURGSDF.), melyet HABERLANDT i. h. 18. old. jövedelmezőnek mond, nem nagy jövedelemmel kecsegtet, mert a termelő fája, a mocsárfa a part mellékén nagyra meg nem nő, keveset makkol, tehát makkgubacsa is kevés. A Balaton mellékén a gubacs más vidékünkével szemben [Szlavónia, az Alföldet környező községek: Aradvármegye, Nagyvárad, Miskolcz, Nógrád- (a losonczi piacz), Baranya-, Somogy-, Bácsvm. stb.], a hol a mocsárfa egész óriásra nő és töméntelen gubacsot termel, számba nem jöhet. A hol mégis terem, a veszprémi tobakos 2 (bőrfestő) a bőrt cserzi és festi (tobakgubacs) vele. A Balatonmellék nem fából, hanem tőkéről és kapamunkával pénzel és boldogul. A déli fiatalabb parton számbavehető erdő nincs, csak fásítás vagy ligetrögtönzés és kis ákáczos, kivált az újabb fürdőhely körűi. Fonyód hegyét ritkás cserfa, mannakőrisfa, pelyhes tölgyfa, fodor juharfa borítja. Tihanynak nyugati partján van kis tölgyerdő (Szarkádi erdő). A leapadt parton erdő nem volt, ez a füves mező helye. Sőt hazánkban a száraz part lejtőit is rendesen cserjék vagy keleti növények szövetkezése szokta benépesíteni. A bortermő, ma tetemes részint kopáron heverő lejtőkön az eredeti cserje-vegetatió vagyis felföldi értelemben berek alkotórésze most is könnyen fölismerhető és összegezhető. A cserje-vegetatióban (cseplye, berek, fruticetum) több az eredetiség meg a déli-vidéki, mint a fák között. Ilyen a Coronilla Emerns vagy aranykorona, mely Túl-a Dunán másutt is nő, a Balatonmellék hegyein elég gyakori és csinos díszbokor 3 (253. old.). Nevezetes továbbá az Amelanchier, a szőllőtermelést követő Colntea arborescens, a szömörcze, a berkenyének két faja: a Sorbus meridionalis meg a bennszülött A. semiincisa, a barkóczafa. A cserjevegetatió majd az erdő szélén és tisztásán, majd az erdőtlen hegylejtőkön szokott összeseregleni. Ilyen a sóskabokor, kökény, két faj kecskerágó, melyet itt, lehet régibb és helyesebb nevén, kecskerágító-nak neveznek, a varjútövis (itt disznótüis, 56. ábra), a vörös gyűrű, boróka, fagyai, két galagonya, a bangitafa, többfajú rózsabokor (bicskefa), a hólyagmogyoró, Lonicera Xylosteum, a farkashárs. Feltűnő a száraz erdőkben a szeder hiánya, noha a R. discolor Kenese parti kert1 Közönségesen ákáczfa vagy ágácza. De ez, mint TOURNEFORT a Pseudoacaciá-val kifejezte, nem az igazi mézgatermö Acacia. Akác és ákácia (v. ö. Horác és Horácius) két külön fa neve nem lehet ( E MERY: A növények élete, XIII. old.), hanem ha mégis az ákácz vagy agácza nevet a Pseudoacaciá-ra (Robinia L.) általánosítjuk, akkor az Acacid-1 máskép (pl. mézgafa) kell neveznünk. Ekkor ez olyan példa, mint az ibolya (Vioia) és violla (Cheiranthus•), mályva (Althaea) és papsajt (Malva). • V. ö. VESZELSZKI A.: A növevény-plánták országából való erdei és mezei gyüjtem. 167. old. 3 Természettudom. Közi. 1896. 44. old. A Balaton tudom, tanulmányozásának eredményei. II. köt. 2. rész, 2. szakasz. 18
