Dejtéri Borbás Vince: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei II. kötet - A Balaton tónak és partjainak biologiája. 2. rész: A Balaton flórája. 2. szakasz: A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1900)
1. rész. A Balaton növényzete általában
A Balatonpart füvei. 117 Második alakja a csaknem leveletlen, hosszúczikkű káka (a Balatonnál csuhu); két magas fajával (Scirpus lacustris, Sc. Tabernaemontani). A többi káka a vidéken inkább alacsony vagy mástermetű, pl. a víz szélén gyakori Sc. maritimus. Ellenben a déli part lápszövó'je (Cladium) magasságára nézve a magas kákával vetélkedik. A virágos káka (Butomus) szép virágjával magaslik a nem szépvirágú (sziromtalan) káka körűi. A harmadik nevezetes magas kóró a gyékény (itt káka) két faja, gúnyosan királyi pálczának nevezett buzogányával. A kigúnyolt Megváltó kezében ábrázolják. A kákával meg a gyékénynyel helyenként a vad pántlikafű szövetkezik. Kintebb, a Balaton partján ezen a három alakon kívül jobban megélénkül a virágok tarkasága s a vízi, illetőleg parti vegetatióból megkezdődik a szárazföldi rét alakulása. A part nevezetesebb pázsitfüve a szíkperje, apró nád virágzás nélkül, a Calamagrostis litorea (ritka), a sár fű (Catabrosa aquatica), Crypsis aculeata, Cr. schoenoides, Molinia cocrulea, a kaszirva (.Echinochloa crus galli), az Agrostis alba kivált gyakorisága és sűrű gyepje kedveért. A Hévvíz langyosvizű csatornája mellékén a vad rizs, vizében az északinak gondolt Potamogeton fluitans nevezetes. A sásfélék közül gyakori a Carex pseudocyperus, a C. secalina, C. lepidocarpa, C. Oederi C. distans, Schoenus nigricans, két iszapsás, a déli parton a Scirpus pungens, Sc. holoschoenus, Sc. Mickelianus, Sc. pauciflorus, a gyapjúfű. A szittyófélék közül sok szittyó, a J uncus ranarius. Orchidea az Orchis palustris. Liliomféle: a kikirics, Allium angulosum, A. carinatum. Sóskaféle: több lósóska- és göcsfűfaj (Polygonum), elég ritka a Rumex maritimus. Kutyatej: Euphorbia lucida, E. esula, E. cyparissias. A laboda- és paréj-félék közül több Chenopodium, Atriplex, paréj. A lúdhúrfélék közül a Malachium aquaticum, a Buda fajai, Spergula arvensis. A szegfűfélék közül, sövényen a Cucubalus baccifer, nedves helyen a szappan fű meg a szúnyogvirág. A boglárkafélék közül több boglárkafaj, Caltha cor nut a, de a Thalictrum ritka. Keresztesvirágú: a kányafű, a kakuktorma (Cardamine Hayneana, C. dentata), a magyar torma, Lepidium ruderale. Ibolyaféle: Viola stagnina. Orbánczfűféle: a Hype? icum tetrapterum. Mályvaféle: a fehér mályva, orvosságnak szekér-számra szokták elszállítani. Pacsirtaszárnyféle : a Polygala comosa. Az ernyős fű meglehetős gyakori: a mételykóró (Oenanthe aquatica), a békakorsó, csermelybürök, csomorika, angélika, Palimbia carvifolia. Onagraceae: sok Epilobium. Lythraceae: Ly thrum salicarium, L. hyssopifolium. A rózsafélékből néhány pipefű (Potentilla), az Ulmaria csak Hévvíz körül, Sanguisorba auriculata, Tihany partján a gerliczetövissel néhány alacsony rózsabokor is. Vitorlásvirágú: Lotus corniculatus, Galega, Tetragonolobus, Melilotus dentatus M. officinalis, M. albus, Lathyrus palustris, kiváltképen a szúrós Ononis spinosa szeret a nedves parton terjeszkedni.