A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei II. kötet - A Balaton tónak és partjainak biologiája. 1. rész: A Balaton faunája, 2. rész: A Balaton flórája (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1903)
Entz Géza - Brancsik Károly - Daday Jenő - Francé Rezső - Lovassy Sándor - Méhely Lajos - Rátz István - Szigethy Károly - Vángel Jenő: A Balaton faunája
55 Ha ilyen szempontból tekintjük át a Balaton véglényfaunáját, csakhamar feltűnnek az egyes helyek jellemző' formái. Más a tőzeges mocsarak, más a nádasok faunája; más fajok alkotják a homokos partok, mások a fenékiszap állatvilágát. Ilyen szempontból azután a Balatonon is több formatiót kell megkülönböztetnünk, melyek mindegyikének megvannak a maga sajátszerű és jellemző állatalakjai. Ilyen formatió mindenekelőtt a tőzeges mocsár. Ennek typusa a Kis-Balaton egyes részei, nevezetesen az úgyn. «ó-folyás vagy a «zalavári víz». Ezekre jellemző egyszersmind a gazdag vegctatió, a Hypnum, Funaria, Mnium, Chara, Trapa, Utricularia, Myriophyllum, Ceratophylluvi stb. sokasága és a gazdag Desmidiacea és Protococcoidea flora. Ezen formatió jellemző véglényei a héjjas Rhizopodák közül az Euglyphák, Trinemák, Nebelák, továbbá a Heliozoák és az Euglenák (különösen a Spiroglena és Platyglena alnem fajai), Phacusok, Trachelomonasok stb. sokasága. - Jellemző ezekre továbbá a Clilamydomonadidák (Clilamydomonas obtusa, Clilorogonium euchlorum) és Chrysomonadidák túlnyomó száma, a Dinoflagcllátdk közül pedig különösen a Hemidinium nasutum St., melyet eddig csak tőzeges mocsárból ismerek. A Ciliáták jellemző alakjai a Colcps viridis, Paramecium Bursaria, Halteria, Aspidisca, Euplotes és néhány Vorticella, nevezetesen a csaknem sohasem hiányzó Vorticella Convallaria chlorostigma alakja. Mindezen véglények clilorellák-kai tömvék. A Heliozoák igen jellemző alakja az Acanthocysis aculeata és spinifera, továbbá a Sphaerastruvi és Golenkinia, melyek — az utóbb nevezett chromatophoros alak kivételével — mind Chlorcllákat tartalmaznak. Azon helyeken, hol égeresek vagy füzesek közelében a falevelek a vízbe hullva, ennek fenekén meglehetős vastag, rothadó humusréteget létesitenek, szintén sajátlagos alakok vannak. Ilyen helyen mindig találunk nagyszámú Stentort, Paramecium Aureliát, Spirostomumot (melyet eddig csakis ilyen helyekről ismerek), a rothadási Monadidákat és Craspedomonadidákat. Egy másik formatió a nádas iszapos part. Ilyen általában a keszthelyi part, a szántódi, leilei, balatonfüredi, akalii és kenesei part. Ennek jellemző növényzete a nád (Phragmites), a Juncaceák, a moszatok között pedig a Diatomaccák sokasága. • Ezen formatiót faunistice jellemzik a karélyos Rhizopodák, az Amoebák és Dactylosphaeriák. Ilyen helyen mindig találunk Diatomaceákat evő Elagellátákat, a színtelen Euglenidákat, a Petalomonasokat, Peranemákat, Astasiákat, a Ciliáták közül pedig a Cliilodonokat, Holophryákat, Prorodonokat és sok Vorticellát; ezzel kapcsolatban pedig az ezeket pusztító Amphileptusokat, Dileptus- és Lionotus-Íajokat. A Balaton fenékiszapjának faunája a tó csekély, alig néhány méteres mélységénél fogva, nem sajátlagos és az iszapos parti faunától abban tér el, hogy végtelenül szegényebb. Jellemzők itt az Amoeba verrucosa, a kis Monasok, az Ar cellák meg Difflugiák. A homokos part, például a siófoki vagy boglári part, szintén igen szegény véglények tekintetében. Igen jellemző reá nézve az Orbulinella smaragdea Entz, melyet eddig csak homokos partról ismerünk. Gyakoriak itt a Difflugiák is. A sziklás part, például a tihanyi part véglény faunája, kapcsolatban azzal, hogy a sziklák rendesen a fonálmoszatok, a Cladophorák, Confervák és Cyanophyceák gyepeivel vannak borítva, a közönséges Chilodon-íé\ék, valamint a soha sem hiányzó Glaucoma és Colpoda stb. tanyája; gyakoriak itt a héjjas Rhizopodák is.
