A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 4-6. rész: A Balaton környékének csapadékviszonyai, növényfenologiai megfigyelésének eredményei, a Balaton vizének fizikai és chemiai tulajdonságai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1898-1911)
Cholnoky Jenő: A Balaton vizének fizikai tulajdonságai 4. szakasz: A Balaton jege
A Balaton jege. 53 buborékok jelzik. Ilyen, egyszer már gyertyásodott s újra megfagyott jégdarabot látunk a VIII. táblán az 53. ábrán. Ez a jégdarab künn feküdt a déli part torlaszai között s ott sütötte meg a nap annyira, hogy gyertyás lett. Ha az olvadozás még tovább folyik s a szabadon kint levő tábla olvadozni kezd, akkor egyes gyertyák kihullanak s a jéglap olyan lyuggatott lesz, mint valami «karrosodott» mészkő-darab (VIII. tábla, 54. ábra). Mi lehet tehát ez a tünemény ? A TYNDALL-féle vízvirágok parányi képződményei mutatkoznak ugyan, de egészen elenyésznek a hatalmas ezüstlevelekhez képest. A gyertyák falán látni a FOREL-féle reczézettséget, amely, tudjuk, hogy a vékony lemezeknek, sós és kevésbbé sós rétegeknek a váltakozása folytán keletkezik. Miért nem válik el tehát a jég a TYNDALL-féle jégvirágok mentén, a lemezekkel párhuzamosan, mint ahogy a fagyáskor képződött s miért éppen ezekre merőlegesen ? DRYGALSKI ezt nem magyarázza meg világosan, mert az az állítás, hogy a lemezkék mindig hasonló idomban fagynak egymás alá s így a jégnek ez a szerkezete már fagyáskor indokolva volna, nem állja meg a helyét, mert tapasztalataim szerint a lemezek sokkal nagyobbak, mint a későbbi poligonális idomok, aztán meg egész rendetlenül, a hézagokat átkötve, minden korlát nélkül képződnek. A már kész lemezréteg alakja semmiképen sem folyik be az alsó, utána következő lemezkéknek az alakjára. Nem magyarázta meg ezt a tüneményt QUINCKE sem, aki úgy látszik, nem is foglalkozott vele behatóbban. Nagyon fontos megjegyezni valónk mindenekelőtt, hogy a friss jég, ha olvadozni kezd is, csak tökéletlenül gyertyásodik. így pl. az a jég, amelyet a 60. ábrán látunk, Boglár partjaira hatalmas torlaszokban kihányva, langyos idővel hányódott ki, s mégis aczélos, alig gyertyásodott volt, pedig a Nap többszörösen megsütötte. Csak későn, kihányatása után egy hónappal kezdett gyertyásodni, de gyertyái sokkal egyenetlenebbek, egészen aprók, a fagyás-lapok szerint is igen könnyen elváltak s azért inkább durva murvává hullott szét az egész, amelyben a hegyes, tűszerű alakzatok domináltak. A 63. ábrán látható, végleg kihányt jég, amelyet 1904 februárius 16.-án vert ki a szél, tehát tél végével: tökéletesen gyertyás volt, egyetlen ütés a jéglapok valamelyikére elegendő volt, hogy csörömpölve széthulljon az egész, szabályos, szép, száraz gyertyákra. Eszerint tehát a gyertyásodáshoz szükséges belső szövet ugyan mindjárt a fagyással megindul képződni, de tökéletessé csak hosszabb idő múlva válik. Olyan folyamat tehát, amely a fagyás után lassanként, fokozatosan állítja elő ezt a szövetet. Ha a gyertyákká széthullani készülő jégdarabot gondosabban megtekintjük, azt vesszük észre, hogy a gyertyák közt levő vékony, függélyes rés a jég eredeti alsó lapján sokkal szűkebb, mint a jég felső lapján. Az árkok az alsó lapon csakugyan olyan keskenyek, hogy a kés pengéjét nem lehet beletolni, míg a felső lapot szeldelő árkokba a zsebkés pengéje egész tövig leszalad. Fenn tehát a szélességük egy milliméternél is több, míg alul csak néhány tizedrésze ennek. A jéglap felső rétegeiben eszerint a gyertyásodás teljesebb, tökéletesebb, mint az alsó rétegek között. Ha tehát a gyertyásodás a kész jégtáblán lassanként indul meg, s fenn erősebb kifejlődést találunk, akkor olyan folyamatnak kell lennie, amely felülről lefelé hatol előre a jégtábla belsejébe. Könnyen megtaláljuk már most a magyarázatot, ha visszaemlékezünk a fagyás folyamatára. A legfelső, horizontális optikai tengelyű, horizontális kiterjedésű tűk rétegére
