A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)
Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája
A Balaton hi drogra fiája. 47 4 m magasságban van. Ezek tehát nem tartozhatnak össze. Kezdetben a kettő magasságkülönbségének még nagyobbnak kellett lennie ! A tó irányán keresztben húzódó hátak létezése feltehető, de a kezdő depreszsziók nem terjedhetnek délen messzebb, mint a shelf pereme. Ez is a legkiterjedtebb állapotban tünteti fel már a kezdő depressziót. Ezek a kereszthátak azonban teljesen elpusztultak, mielőtt a következő esemény, t. i. a tó vízszínének erős felemelkedése bekövetkezett volna. Egyedül Tihany némileg megsűlyedt, de a denudáczióból kimaradt „mezá"-ja maradt meg. A deíláczió kimélyítő hatásának bebizonyítására később kerülhet a sor. Amikor a mainál mélyebb, de valamivel keskenyebb, alacsony vízállású és lefolyástalan tó már a déli partját mindenütt úgy alámosta, mint most pl. Kenesénél, vagy Földvárnál, akkor következett a tó vízmennyiségének tekintélyes megnövekedése, még pedig elég hirtelen. Ennek okát is meg fogjuk találni abban a jelentékeny hidrográfiai átalakulásban, amelyet a Zala vízrendszere szenvedett. A megszaporodott víz elöntötte most a deflácziós felszín nagy részét, körülbelül abban a terjedelemben, amint LÓCZY 274. sz. ábrája mutatja, de a keresztgátak nélkül. Ez az elöntés az elöntött terület kisebb egyenetlenségeinek teljes abráziójával járt. Az első, alacsony vízállás idején a Sió völgyét vízválasztó vágja el, talán Városhidvég fölött, vagy Juth táján. De ez a vízválasztó délről hátrált errefelé, azért már nagyon alacsony. Amikor aztán a tó felduzzadt, akkor ezen a vízválasztón keresztül lefolyt a Dunába. Ennek a folyamnak a műve a Sió széles völgyfeneke. De aztán megint leapadt a tó vízszíne a mai mértékére s akkor a régi vízválasztónál nyomorúságos lefolyás maradt, amelyet mesterségesen kellett rendbehozni. Valószínűleg erre vonatkozik a rómaiak lecsapolása. A leapadás után a régi abráziós öblök elé homokturzásokat épített a tó s kiegyenesítette déli partját. A három szint közül korára nézve, tehát első a deflácziós szint, második a fenékszint, harmadik az abráziós szint. Az abrázióból maradtak meg az Alsó-Zalavölgy szigetei, mint a deflácziós felszín maradványai. * * * A Balaton medenczéjének egyetlen kivételes helye a Tihany és Szántód közti szorulat, amelyet csak tihanyi szorosnak fogunk nevezni. Itt a déli partról széles hát nyúlik be a tóba, olyan kiszélesedése a parti talapzatnak, amilyennek kellene lennie LÓCZY elmélete szerint Boglár és Fonyód előtt is, de ott nyomuk sincs. Ezen a széles háton a tó hullámai két normális turzást építettek, amelyek közül az egyik Zamárdi elől, a másik Szántód elől indul ki s a révcsárdánál találkoznak s a szántódi berket (lagúnát) ölelik körül. Ez másodlagos képződmény. A tompa félsziget végéről a víz alatt széles hát nyúlik el nyugatra is, északkeletre is, mint két tompa szarv. Ezek előtt, közvetlenül a tihanyi félsziget partja közelében mély árok húzódik végig, szintén ívalakban. Az árok legmélyebb helye mintegy 11 m mély. Ez a legnagyobb mélysége a tónak s egészen közel a tihanyi parthoz, a révhez vezető országút utolsó darabjának mintegy képzelt megnyújtásában van (21. ábra). Elég nagy darabon 8 méterre sűlyed itt a mérőón, ami
