A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)

Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája

A Balaton hi drogra íiája. 267 A magas víz nem sokáig szokott tartani. Megint apadás következik s a fokozatosan apadó víz sorban hagyja hátra turzásrendszereit. Az apadás ugyanis a következőleg történik. Mondjuk, elérte a viz maximális állását. Vihar keletkezik, amely megduzzasztja a vizet a déli parton s még messzebb kiönt a zavaros tóvíz. Ennek a szélduzzasztotta, legmaga­sabb vízállásnak megfelelően nem tud a hullámzás igazi turzást építeni, ha­nem csak a habittyát, nádat, miegy­mást veri ide ki. Nádszálakból néha egész torlasz keletkezik (128. ábra). Az ilyenféle képződmény csakis rövid ideig tartó, kivételesen magas vízállás idején, tehát vihardagály (Sturmflut) idején keletkezhetik, mert tartósabb magas vízállás esetén a növényi takaró elpusztul, mozdítható homok kerül a hullámok kezeügyébe s ebből épít állandó homokturzást. A vihar elmulta után a víz le­apad nyugalmi helyzetének maxi­mumáig. Szélcsendes idő van, turzás nem épül. A víz kezd apadni s az elárasztott, félig tönkre tett növény­zettel fedett, ideiglenes fenék ismét szárazra kerül, nagy darabon, mert az ártér lejtőződése a víz felé nagyon csekély. Azután ismét szél támad. Megint kinyomja a vizet, de már nem annyira, mint a maximális vízállás idején, hanem csak egy darabra. Most már félig, vagy egészen elpusztított növényzet helyén játszanak a morajló hullámok s homok­juk levén, abból turzást építenek a hul­lámok játékterén. Ez a játéktér nem nyúlik bele a hirtelen kanyarodó partok­kal határolt, mélyen benyúló öblökbe, mert azokban elveszti a hullámmozgás minden energiáját. A turzás tehát a kis öblöket le fogja vágni! Ez fontos jelen­ség! Az eddig rendetlen part meglehe­tősen és gyorsan kiegyenesedik. Az ellen­állóbb növénycsomóknál, fagyökereknél kis alámosott fok képződik, a turzás pedig egyik ilyen foktól a másikig köny­nyed ívben hajlik át, ahogy a hullámok igazi játéktere parancsolja. Mert turzás csak a hullámmorajlás játékterén képződhetik. Ahol hullám törés van, mint az említett kis fokoknál, ott turzás nincs, ott a part pusztul. Csak akkor megy végig ez a turzás megszakítatlanul, ha a vihart megelőzőleg egy kis apadás volt. így pl. 1900 május 5,-én igen magas vízállás 128. ábra. Maximális vízállásnak megfelelő, nádszálakból felépült turzás Balatonvilágoson. i-i li J3cl lcitoi 129. ábra. Átmenő, árvizi turzás Világos előtt, 1900 május 5.

Next

/
Thumbnails
Contents