A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)
Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája
24 Ezután keletre a déli parton következik a Boglár és Fonyód közti berek, amely kisebb mértékben ugyanolyan, mint a Nagy-Berek. Vele szemben az északi parton a nagy köveskálla-kővágó-örsi medencze van, amely ugyan el van választva némi magaslatokkal a Balatontól, de az Ábrahámi szőllők és a Fülöpi hegy közt levő területen határozottan felismerni a hegy lealaesonyodását. Tovább keletre a déli parton levő Lellei-bereknek megfelel az északi parton a Zánkai, öbölszerű alacsonyabb térszín. A tónak itt ismét medenczéje van. Ezentúl elmosódottabb a tünemény, de a pontos geológiai vizsgálat kimutatja, hogy az északi part nagyobb meridionális töréseinek a déli part jellemző meridionális vonalai felelnek meg. Közbül Tihany olyan vulkánikus eredetű magaslat, mint a badacsonyiak, csak láva helyett tufák és gejzirképződmények fedik a laza pontusi rétegeket. Ugyanezt a szerkezetet még folytathatjuk a tavon túl keletre is. Így állván a dolog, természetes, hogy a tó igen változó szélességű. A déli partot ugyan kiegyenesítették a homokturzások (Nehrung, lido), de az északi part annál tagozottabb s elárulja a tó részlet-medenczékből való összetételét. Ugyanez az oka annak is, hogy a tó partjai változatosak. Keleten a Siófoki lapály tói egész a Fűzfői öbölig rendkívül egyszerű, szabályos karéjalakú a part. Itt alig megzavart, vízszintesen fekvő pannóniai rétegekből álló magaspart szegélyezi a tavat, minden tagozottság nélkül. A tavat itt a Nagy-Alföld síksága érinti, amelyhez Fehér és Veszprém vármegyék déli 3. ábra. Aligai magaspartok Siófok cs Fűzfő sík részé t> a Mezőföldet, okvetetlenül hozzá között. kell sorolnunk. A Balaton legészakibb öble, a hegyes Fűzfői öböl éppen ott nyúlik be, ahol ez a pannóniai tábla nekidűl a Vörösberényi permi- és triaszkorú rögnek. Innentől kezdve egész Tihanyig mindenütt kemény kőzetek jönnek egész közel a tóhoz (1. a geológiai térképet). Balaton világos és Balatonkenese között egész a Fűzfői öbölig alig van parti lapály, csak egy-egy kis partszegély, amely felett függőlegesen emelkednek 30—50, sok helyen 80 m magasra a partok (3. ábra). Ez a meredek fal csak három helyen van megszakítva: Aligán, Akarattya előtt és a legnagyobb darabon Kénesénél, mert némi parti síkságot is épített a partról lejövő két kis patakocska. A Fűzfői öbölben s annak nyugati határán széles síkság vezet a hegyek lábához. Ennek végét szakítja az Almádi félsziget, amelynek merész előugrása még jobban feltűnnék, ha nem töltötte volna meg nyugati tövét a Malomvölgyből jövő Remete-patak valami kis deltával. Enyhén görbülő, tagozatlan part jön ezután, mert a hegy kiugrik egész a víz széléig. Ez talán a letelepülésre legkevésbbé alkalmas partrészlet az egész tó mentén (4. ábra). Csak Alsó-Örsnél ér véget ez a tagozatlan, meredek parti lejtő. Innentől kezdve aztán az északi part egységes jellegű egészen Zánkáig. Fenn a veszprémi, illetőleg a vázsonyi, 300 m t. sz. f, magasságú plató terül el, amelynek kissé felmagasodó pereme kedves, erdővel borított hegyláncz képet nyújtja
