A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)
Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája
250 A Balaton liidrogva fiája. A tihanyi partokat jellemzik a partrogyások. Tanulmányaink ideje alatt rogyott le a Szarkádi-tető oldala a félsziget déli-délnyugati oldalán. Körülbelül vertikális repedéssel elvált a 60 m magas partnak nagy darabja és néhány méterrel lejebb rogyott. A partról rövid időre eltűnt a „Strand" s egész meredeken lejtett a lerogyott darab a tóba. Ilyen rogyások látszanak a keleti oldalon is, a kolostor alatt. A bazalttufával terhelt pannóniai rétegek gyakran megrogynak, a bazalttufa kemény darabjai óriási tuskókban hevernek a partszegélyen. Az északi partok általános jellemzéséül tehát el lehet mondani, hogy szenilisek. Meglehetősen ki vannak egyenesítve, az átalakulás rajtuk most már minimális. A nagy turzások mintegy 2 méterrel magasabb vízállással keletkeztek tehát abban az időben, amikor a Sión még nem folyhatott le a víz, a Sió-völgy nyílásában végignyújtózó, nagy pleisztoczén turzás még minden lefolyást megakadályozott. Olyan nagy turzások, mint a kerekedi, szerdahelyi, révfülöpi stb. ma már nem keletkezhetnek. Reczens, most képződő turzás az északi parton általában nagyon kevés van, kivéve Tihany partszegélyét, ahol legjobban lehet a kavicsturzások keletkezését és növekedését tanulmányozni. D) A keleti és déli partok. Ezek a partok véges végig abban a tekintetben egyformák, hogy majdnem kizárólag a pannóniai homok és agyag szolgáltatja a hullámtér anyagát. Csak kétféle más eredetű anyag kerül még hozzá. Az egyik a bazalt és bazalttufa a fonyódi, illetőleg boglári szigethegyeken, a másik az a Hipparionnal jellemzett plioczén kavics, amelynek eredő helye már elpusztult, de a kavicscsal még mindig játszanak a hullámok, Siófoktól keletre. A partalakulásban két főtípust lehet megkülönböztetni: a pusztuló és az épiilő partokat. A formácziók általános térképén (109. ábra) megkülönböztetve látjuk a nagyjában pusztuló és nagyjában épülő partokat. Ez a megkülönböztetés azonban további, általános érvényű értelmezést kíván. Minden part bizonyos vízállások idején „épül", más vízállások idején „pusztul". Épülésen értsük a hullámoknak és áramlásoknak azt a munkáját, amelynek eredményeképen a partszél a víz rovására előretolódik. Pusztuláson értsük a hullámoknak és áramlásoknak azt a munkáját, amelynek következtében a partvonal a víz javára, a szárazföld felé eltolódik. Apadó víz esetén a partvonal természetesen előretolódik, mert hiszen az apadással mindig több és több fenékrész kerül szárazra. Ez azonban nem az „épülés" karakterisztikuma. De ha az apadó víz hullámai a fenékről feltúrt homokkal a víz rovására turzást építenek, akkor a part épül. Ha ez a turzás esetleg öblöt vág el a tóból, akkor az épülés ugrásszerűen rohamos. De ez az épülés lehet csak ideiglenes. Az áradó víz a partvonalat a szárazföld felé tolja el, de ha ez csak az áradással egyszerűen, konzekventer következik, akkor nem állunk a pusztulás tüneményével szemben. Hanem ha az áradó víz hullámai elpusztítanak valami korábbi építményt, vagy éppen valami új, eddig a tóhoz nem tartozott alakulatot, s ennek következtében víz alá borítanak oly területeket, amelyeket a nyugodtan áradó víz, a hullám munkája nélkül nem tudott volna elönteni, akkor a pusztuló part jelensége áll előttünk. A pusztulás megint lehet csak ideiglenes, esetleg megint, újabb vízállás esetén épülés következik utána.
