A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)
Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája
208 A Balaton hidrogra fiája. A munka megkezdése azonban késett, mert nem mindenki irta alá az egyezményt s mert nem volt még készen a költségvetés. Ezért 1835 szept. 24.-én újra összehívták az érdekeltséget Zalaapátiba s ott kimondották, hogy a teljesen elmocsarasodott, úgynevezett berkek birtokosaira kétharmadrész, a vizes rétek birtokosaira egyharmadrész költség vettessék ki. Bajomy István megyei mérnök számítása szerint a folyó mindkét partján elterülő berkek területe 06307« hold, a vizes rétek területe 23200« hold, összesen tehát 8951 hold volt a víztől megmentendől A költségeket Bajomy 75,431 forint és 28 krajczárra számította, a mellékköltségeket 4960 forintra. A szabályozott rész hossza 13,072 öl lesz. Bajomy mérnök 1836-ban meg is kezdte a munkát a llidvég és Zalavár közt levő Mekenyétől felfelé. Ez a hely a katonai térképen nincs megjelölve. Ott van, ahol a Kiskomárom felől jövő Határárok beletorkolik a Zalába. Itt ágakból, rözséből felhányt töltés vezetett át a folyó mocsaras árterén (1. 17. ábra, Mekenyei híd). Ez a „híd" később még sok dolgot adott a szabályozóknak. A munka nagyon nehezen haladt előre. A sok eső miatt a munkások megszöktek, a birtokosok nem fizettek, Széchenyi Lajos és Pál grófok pedig, mint magyaródi és hídvégi uraságok, nem léptek be a társulatba, pedig az ő birtokrészükön a Zala medre nem volt elég bő s akadályozta a felső részek vízlefolyását. 1837-től 1839-ig meglehetősen dolgoztak, sok bajjal és megszakításokkal. 1842-ig mégis folyt a munka, de akkor teljesen elfogyott a pénz s az érdekeltek nagy része nem akart fizetni. Érdekes megemlíteni, hogy a birtokos nemesek egy része azért nem akart fizetni, mert féltek, hogy az ő tetemes költségükön hasznavehetővé tett berkekből jobbágyaikat is kénytelenek lesznek részesíteni. 1842 május 23.-án újra összeült a választmány Zalaapátiban, ott Bajomy jelentését tudomásul vették, sok mindenféle intézkedést tettek s konstatálták, hogy az eddigi munkálatoknak máris igen jó sikere látszik. Bajomynak azt az indítványát, hogy a mellékpatakok vizének levezetése végett a Zala-csatornával párhuzamos mellékcsatorna építtessék, nem fogadták el, hanem elrendelték, hogy a mellékárkok a Zala elhagyott, régi medrébe vezettessenek s azokat iszapolják föl. Úgy látszott, hogy a munka most már akadálytalanul fog tovább haladni, de sajnos, nem így volt. A birtokosok mindenféle ürügygyei megint kibújtak a fizetés alól s Bajomy kénytelen volt a munkát abbahagyni. Azután jöttek a 48—49,-i események s a munka szünetelt, pedig nem volt már messze befejezésétől. Csak 1851 július 28.-án, a Zala-Szent-György várra összehívott s majdnem teljes számban megjelent érdekeltség mondotta ki ismét a szabályozás folytatását. Az értekezlet teljes elismeréssel nyilatkozott az eddig történt szabályozások nevezetes eredményeiről s annyira ment, hogy elrendelte a magyaródi és hídvégi határok területén a Zala szabályozását a birtokosság közköltségén elvégeztetni, mert a Széchenyi grófoknak ez ellen nem volt kifogása, csak a költségekhez nem akartak hozzájárulni. Az 1853 januárius -31.-én Szent-György váron tartott választmányi értekezletig végrehajtották az adminisztrácziós dolgokat s itt a műszaki teendők megbeszélésére került a sor. Felkérték Szalós Mihályt, Fesztetics Tasziló gróf uradalmi mérnökét, hogy Bajomy István igazgató-mérnökkel együttműködjék. Úgy látszik, Bajomy már ekkor elaggott, mert 1855 május 7.-én. a Kehidára összehívott érdekeltségi közgyűlésen Szalós bejelentette Bajomy halálát. Ezután Szalósra
